Hevesi Szemle 8. (1980)

1980 / 2. szám - JELENÜNK - Kiss Gyula: Jelentés Füzesabonyból

Víztornya 46 és fél méteres óriás 500 köbméter térfogattal s fannak idején, a hetvenes évek elején három millió forintba került. A vizet valamennyi utcába bevezették (nem csekély nehézségek árán a telepre!), be, szinte minden házba, lévén a vezeték jelenlegi hossza 41 293 folyóméter! S a háztartásokon túl előfeltétele a megfelelő vízmennyiség az iparfejlesztésnek is. A szennyvízcsatorna-hálózat bővítendő lenne, mindössze 4828 folyómétemyi, de szinte teljes a település járdásítása s portalanítottak a főbb közlekedési utak.

S most a megszakított szemlélődő séta folytatása előtt tükörkép: vagyis milyennek látja önmagát Füzesabony :

— A vasúton átutazó számára a millennium éveiben épült vasútállomás legalább kisvárost sejtet...

— A Budapest—Miskolc vasúti főútvonal a települést két csaknem egyenlő nagyságú részre osztja. Az összeköttetést a településrészék között közel három kilométeres kerülővel közúti felüljáró s egy — az állomás mellett épített pályatest feletti gyalogjáró biztosítja.

— A lakosság ellátására hivatott különféle intézményék — a település fejlődése folyamán — külön-külön a faluban és a telepen egyaránt létrejöttek.

— A nagyközség központja ugyanakkor egyértelműen falu, ahol a területi feladatokat ellátó intézmények, hivatalok települtek.

A vasútállomásról kijövet a Rákóczi úton, a település tengelyén haladunk tovább. Ebből nyílik a Széchenyiét s egyáltalában minden út. S nem utca. Füzesabonyban nem láttam utcát, csak utat.

Hívjuk segítségül a jó értelmező szótárt. Eszerint az út: nagyobb, forgalmas utcák nevében található, pl. Rákóczi út. Már mint Budapesten. Az utca pedig: x városban, falun kisebb közlekedési útvonal. Budapest szívében az V. és VI. kerületet értékében aligha fokozza le a Pilvax- és Anker-köz (értelmező szótár: kis keresztutca), Füzesabonyban azonban a mintegy tucatnyi lakóházat számláló „közlekedési útvonal” nem köz, még nem is utca, hanem út.

Füstölgésemet véglegesen az űzi el, hogy Mátyás királyról elnevezett útra is lelek. Tetszik ez az egyértelműség, oly mértékben, ahogy lever a közeli Mezőkövesd bánásmódja az egyik legjelesebb magyar uralkodóval. Hévvel eredezteti ugyanis e település ősi s vissza is szerzett városi rangját tőle, a róla elnevezett utca azonban csak Mátyás, holmi „demokratizálási” hajlamból a király szót elhagyva s válik így a nyolc-tíz férfi utóneves utcák egyikévé. Bizony, nem „igazságos” az effajta névcsonfcítás...

Benn, az állomás szomszédságában egy csomóban minden, amire szüksége lehet a vidékről is itt megfordulónak. A tanácsi szerveken s kereskedelmi egységeken túl a rendőrkapitányság, OTP, szemben vele a takarék- szövetkezet, a művelődési központ, mozi, posta. S kö- zöttük-köröttük a századfordulón és még korábban épült házacskák. Itt van a találékonyságra valló, igéző és andalító nevű Amor presszó. A bújtogató tekintetű Casco-reklám látványa után itt kimondatik a szó is... S aztán egy hasznos „intézmény”. A rádió épp akkortájt üdvözölte a veszprémiek ötletét: a színházlátogató szülők apró magzatait az előadás idejére „megőrzik”. Füzesabonyban már régebbi idő óta igénybe vehető eme „szolgáltatás”, amint erre a mozi bejáratánál elhelyezett tájékoztató figyelmeztet.

Az új utcák jól kiképzettek, a házak városi igénnyel épültek. Igen elvétve akad csak közöttük ízléstelenül puccos, gicoses kivitelezésű s az abonyiak mértéktartó

építkezési módjára vall, hogy az itt ballagó járókelőt nem fenyegeti a veszély: egy-egy „kapudísz” kőfarag- vány-kutya, vagy éppen -oroszlán a nyakába ugrik.

Mi tagadás, a zenedére ráférne egy kis fölújítás. Épp e látvány sarkall, megtudni valamit a nagyközség mű- emlékjellegű építményeiről. Az 1800-as évek elejéről származó patakparti „püspöki” vízimalomnak a fotójával beérem. Ügyszintén a szikszópusztai Szt. Vendel tiszteletére emelt kápolnáéval is. Ebből kapok is egyet. E helyen IV. Béla alatt falu volt s az „neveztetett Szikszónak”. A kápolna ma így fest:

Valamennyi írásos tájékoztató szerint az 1842-ben „létesített” Nepumoki Szt. János szobra a Rákóczi u. 65. számú ház előtt áll. Nem áll ott. Az effajta dolgokban járatos idősebb asszonyoktól érdeklődöm. „Jaj, kedves, azt elvitték már régen a templomkertbe. Hogy mikor? Bizony azt meg nem mondom.”

A templom, mely stílszerűen a Templom utcában fekszik s amely hivatalos rangsorolás szerint is „műemlék- jellegű objektum” amúgy is szerepelt néznivalóink között. Egy másik, hasonlóan János nevű szent, ezúttal Keresztelő tiszteletére emeltetett. A barokk stílusban épült templomot klasszicista oldalhajóval egészítették ki s később magasították meg tornyát is. A templomot a XVIII. század elején Giov. Battista Carlone építette. Körüljárom a mélységesen habarcs után áhítozó templomot. Mint a helyszínen megtudom ’’Jövőre csinálják”. (Majd: „Tisztelendő úr tetszik lenni Egerből?” — sose gondoltam, hogy papos küllemem van s ehhez illő kegyes ábrázatom.)

Aztán megkerül a szobor is a templomkert aljában; valóban ide hozták ki, nevet ugyan nem látok rajta, de a jókora számok: „1842” bizonyossá teszik, falubeli informátorom nem tévedett.

A telepre nem a közel 3 kilométeres fölüljárón megyek, hanem az állomásépület szomszédságában levő pályatest fölötti gyalogjárón. (A kerékpárt gazdája egyedül is áteibálhatja, de a babakocsihoz négy kéz kell!) Az út alkalmas némi elmélázásra, nem először megyek rajta át, gyermekkorom óta. Megállók a vasúti hídon s nézem a lenn futó személy- és teherkocsikat. Híd, híd ez is, mint a folyót-patakot átívelő, csak itt kocsik futnak hullámok helyett. S aztán a régi játék: egyszerre érkezni az alám futó mozdonnyal a híd s a szerelvény metszőpontjába ! Szinte fejére lépek a vas- szörnynek, anélkül, hogy engem veszély fenyegetne. Látom magam: a kerekre tágult szemű gyermek vén utódja homo ludens maradt. Ma is frissen érzi a játék nagyszerűségét.

„A telep, mint településrész csaknem teljes egészében az utolsó harminc évben épült, ma már inkább a nagyvárosi agglomerációs övezet ismérveit hordozza” — olvassuk. Az élőszavas információ szerint, lehet igaz, lehet mendemonda, még a tízes évek elején egy némileg a néphez húzó képviselőjelölt kortesbeszédében megígérte: ha megválasztják, kijárja a püspökségnél a mai telep területének parcellázását. Megválasztották. Kijárta, aránylag jutányos áron valóban megindult a parcellázás. Elsősorban idekerülő vasutasok, a faluban belsőséggel nem bíró családalapítók vásárolták a földeket. Az első házakat már 1911-ben megépítették.

Ha a falu-Abony pestiesen zajos, akkor a telep-Abony budaian csöndes. A vasúti pályatestre merőleges fő út rendezett, egyenes s jó hosszú. Nyílegyenesek az ebből nyíló keresztutcák, látszik, itt már nem esetlegesen került az egyik ház ide, a másik oda, mérnök húzhatta a porta vonalát s az jelölhette meg a ház frontális főfa18