Hevesi Szemle 8. (1980)
1980 / 1. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Korompai János: A Göre-történetek Gárdonyi Géza életében
Gárdonyi baráti körben mindvégig szívesen elfogadta, ha őt Görének nevezték, ő maga pedig szívesen használta viszonzásképpen az Egerben olyan általános „sógor” megszólítást. Az író levelezésében számos Göre-figurákkal díszített levelezőlap van, amelyeket Gárdonyi baráti és családi levelezéséhez is felhasznált. Nem tette volna, ha a Göre- históriák valóban csak nyugtalanító terhet jelentenek számára. Többször felmerült az a kérdés, hogy Göre Gábor valóságos, élő személy volt-e? Erre nézve most két eléggé illetékes, de egymásnak ellentmondó véleményt ismertetünk. Előbb a sok tekintetben mégis illetékesebb életrajzíró fiú, Gárdonyi József nézetét említjük. Ö könyvében, a „Göre Gábor bíró úr levelei” című fejezetben határozottan kiáll amellett, hogy Göre Gábor alakját Gárdonyi Géza találta ki. Szerinte a Göre-figura első változatai már ott voltak a Garabonciás Diák Dödölle Mátyásában, Tzompó Miháljában és a Szögedi Paprika Galiba Ádányában. Göre Gábor csak végső összefoglalója lett elődei tulajdonságainak, újbóli eljátszója a sok kalandnak, mulatságos helyzetnek. Határozottan kijelenti, hogy „Hatnakovics karádi elöljáró élő személye sem volt olyan, aki Gárdonyi Göre Gábor mezét úgy, ahogy volt, felölthette volna.” A másik nézet képviselője Ván Benjámin. Amikor 1966 júniusában megküldte az egri múzeumnak 23 oldalnyi, Göre Gábor című írását, rádfalvi református káplán volt. írásában igen meggyőzően adja elő, hogyan találkozott Karádon 1924 augusztusában az akkor 86 éves, magával szinte már tehetetlen Hatnakovics Józseffel, aki meggyőződése szerint Gárdonyi Göre Gáborának élő eredetije volt. Ván Benjámin az öreg paraszttal folytatott beszélgetésre visszaemlékezve elmondja, hogy amikor 1881—82-ben Gárdonyi (akkor még Ziegler) Karádon segédtanítóskodott, Hatnakovics községi esküdt volt, fia pedig Gárdonyi tanítványa. A sokat nélkülöző fiatal tanító gyakran volt a tekintélyes gazda vendége. Amikor tíz év múlva megjelentek Gárdonyi Göre-írásai, azok főhőse, a bíró annyira hasonlított Hatnakovics Józsefre, hogy mindenki őrá ismert benne. Az kevert igen nagy bajt, hogy az író az esküdtből bírót csinált és a gúnyolódó falubeliek azt mondták, maga az esküdt kérte ezt a tolakodó előléptetést. A kiirthatatlan gyanú évtizedekre, véglegesen megkeserítette a derék paraszt életét és örökre gyűlöletessé tette számára az írót. A Hatnako- viccsal folytatott beszélgetés nyomán Ván Benjámin elítéli Gárdonyi eljárását és így foglalja össze véleményét: „Göre Gábor valóban nem a magyar paraszt ábrázolása, nem is a falu bírájáé.” A két vélemény ismeretében tehát a feltett kérdésre a leghelyesebb válasz ez lehet: Gárdonyi Géza Göre Gábor alakjába több ember tulajdonságait gyömöszölhette bele, de a külső jellegzetességeket csaknem maradéktalanul Hatnakovics József karádi estküdtről mintázhatta, akiben azután környezete rendszeresen fel is ismerte Göre Gábor bíró urat. E részletkérdés elemzése további gondolatokat ébreszt, így például el kell ismernünk, hogy az alig húszesztendős kezdő tanító-író megfigyelései igen pontosak voltak, ha leírásukból ilyen messzeható következmények eredtek. A másik gondolat abból ered, hogy Ván Benjámin és rajta kívül még sokan Gárdonyit gúnyolódással vádolják. Sok napló-vallomás igazolja, hogy Gárdonyi írói eszközei közül a gúnyt mindig és végérvényesen száműzte. A humorról vallott felfogásának lényege, hogy abban az „epe egy cseppje sem lehet”, mert az mindent megkeserít. A gúnnyal hántást, a csipkelődést elítélte Nem hihetjük róla, hogy akár csak kezdetben vagy átmenetileg is valóban gúnyolódni akart az általa annyin: becsült magyar paraszt rovására. A következő általános érdekességű és talán legfontosabb kérdés, hogy Gárdonyi elnagyolta, elbanyagolta-c a Göre-írásokat. Igaz-e, hogy csak pályája elején, kényszerből és mellékesen foglalkozott velük és később, pályája delelőjén szakított a Göre-történetekkel? Néhánj most megismert körülmény mérlegelése arra késztet hogy erre a kérdésre nem-mel válaszoljunk, vagy legalábbis gyengíteni igyekezzünk az ilyen védekezésre hajlók biztosságát. A feldolgozott anyagból adattároló, cédulagyűjtő borítékok kerültek elő. Ezek külső felirata: és a bennük talált jegyzetek azt bizonyítják, hogy Gárdonyi éveken át, utolsó életszakaszában is gondosan, gyűjtötte az anyagot a Göre-történetekhez, feljegyezte a szükségesnek vélt módosításokat, kiegészítéseket. Ügy járt el, mint a „legkomolyabb” művei esetében. Ez azt jelenti, hogy a Göre-könyveket is sajátjának, nevével: fémjelzett írásoknak tekintette. Jellegzetes példa a cédulagyűjtőkre egy 155 X 124 mm-es fehér üzleti boríték, amelyben Gárdonyi eredetileg a budapesti Bárd Testvérek zeneműkiadó cégtől kapott levelet. A nyomtatott cégfeliratos oldalon, a 15 filléres bélyegen 1920. január 17-i bélyegzőnyomat látható. Ez azt jelenti, hogy ebben az időben vagy valamivel később vette használatba Gárdonyi, hogy benne cédulákat tartson a Göre-könyvek újabb kiadásaihoz. A boríték másik oldalán, központi elhelyezésben egy folyóírással írott szó olvasható: Göre. A nagyméretű betűkkel rajzolt és aláhúzott felirat címnek tekintendő. A Göre szón kívül más folyóírásos szöveg nincs a borítékon, de van rajta tíz, egymástól eléggé független tartalmú, hosszabb-rövidebb, titkosírással írt mondat. Ezek jelnagysága és tintaszíne azt mutatja, hogy eltérő időpontban keletkezhettek. A tíz jegyzetből egy áll közvetlen kapcsolatban a Göre-munkákkal. Ennek szövege: „Durbincs karaktere: Mindig ellentmond, ámde mégis azt cseleksqi, amit Göre akar.” Elgondolkodtató, hogy a Göre-könyvek első kiadása után közel három évtizeddel Gárdonyi még mindig szükségesnek vélte egy mellékhős jellemképének pontos rögzítését. Ha igaz lenne az író teljes elfordulása ettől a té—J makörtől, nem készült volna ilyen jegyzet. A többi titkosírásos jegyzetből még három hozható kapcsolatba a Göre-tárgykörrel, de ezek is már inkább az írói munkamódszer általánosabb vizsgálatára alkalmasak. Szövegük a következő: „Nézd a mesterkönyv komikus lapját.” — „Bővíthető ahol nagy extázis van.” —. „Csiszolás közben cédulára jegyezd a lapszámot, ahol bővíteni lehet majd, ha a könyv javítását végleg elvégezted.” Az első jegyzet a Göre-anyag humorának felülvizsgálatára figyelmezteti a szerzőt. A második a légéi dekesebb helyek bővítését ajánlja. (Gárdonyi munka- módszeri előírásaiban — amelynek a „mesterkönyv” a: összefoglaló titkosírásos füzete — az extázis az a legforróbb szituáció, ahol izzik a konfliktus és amelyből sugárzik az igazi hatás, az olvasót megragadó emóció, £ rezgés.) A harmadikból látjuk, hogy Gárdonyi a Görén éppúgy kötelezőnek tartotta a „csiszolás”-t, az utólago: javítást, mint más műveire. Érdekessége miatt megemlítjük, hogy ugyanezen a borítékon még egy tovább mondat áll: „Gondosan dolgozz, mert ki tudja, nem utolsó könyvedet írod-e!” És ez is az állítólag elhanyagol Göre-könyvek jegyzeteit tartalmazó borítékon! Ezek a titkosírásos feliratok igazolják, hogy Gárdony egy-két évvel halála előtt is foglalkozott a Göre-kötetel 62
