Hevesi Szemle 8. (1980)
1980 / 1. szám - MÚLTUNK JELENE - Németi Gábor: A hatvani ellenforradalom 1919 májusában
tudomású, hogy szemben állnak a proletárhatalommal. A letartóztatott polgári személyek a következők voltak: Báner Antal, Csontos Alajos elemi iskolai igazgató, Gyulai Mihály cukorgyári tisztviselő, Hoffmann Mór könyv- kereskedő, Hüti Vencel, Knau Gábor polgári iskolai igazgató, Kovács Imre, Lakatos Elemér hentesmester, Papp József hentesmester és Várai Celesztin (? valószínűleg Ödray Cölesztin prépost). A túszszedést, ezt a múlt időkből örökölt módszert, kezdetben megpróbálták alkalmazni az ellenforradalmárok ellen a Tanácsköztársaság idején, de nem járt eredménnyel. A túszokon nem torolták meg az ellenforradalmi cselekedeteket, mert ellenkezett a dolgozók igazságérzetével, hogy vétleneket büntessenek a mások által elkövetett bűncselekményekért. Ilyen körülmények között értelmetlen volt a túszok fogva tartása. Hatvanban sem esett bántódása a túszoknak, és néhány napi fogva tartás után szabadon bocsátották őket. Egyébként Hatvanban a túszszedés tragédiába torkollott. Amikor ugyanis a kispesti vörösőrök le akarták tartóztatni Hajdú Aladár kiskereskedőt, az annyira megijedt, hogy megpróbált megszökni. A vörösőrök figyelmeztető felszólítás után agyonlőtték a különben ártalmatlan embert. A szerencsétlen ember halála megrendítette a város közvéleményét. Temetése alkalmából a gyászünnepségen Kovács Mihály és Vígh Vilmos beszédet mondott, a sírnál pedig Balogh István és dr. Adler Vilmos búcsúztatta a halottat. Hajdú Aladáron kívül más áldozatok is voltak. A tűzharc folyamán megsebesült a Bertók-különítmény két tagja, egy Mészáros József nevű, 60 éves napszámos pedig meghalt, mert a tűzharc megkezdésekor éppen a kastély előtt haladt el (állítólag a hentesbolt elé igyekezett korán reggel, sorba állni). A gyanútlan ember szívlövést kapott, s a helyszínen maghalt. (Jellemző, hogy 1921-ben a főszolgabíró utasítására, a következő megjegyzést írták neve mellé a halotti anyakönyvbe: „a nemzeti ügy és a keresztény erkölcs szolgálatában vértanúhalált halt”.) Ellenben a különítmény tagjai a megszökött iglóiak felkutatása során, a helyszínen agyonlőtték Kabovics Bogdánt és Németh Józsefet. (Az ő halálesetük körülményeinek tisztázásához még további kutatásokra lesz szükség.) Az igazi bűnösök, az ellenforradalmárok azonban büntetlenek maradtak. A budapesti vörösőrök ugyanis Pestre szállították a letartóztatott tiszteket, de ott a katonai forradalmi törvényszék tagjai ellenforradalmárok voltak. Legalábbis azok, akik a hatvani tisztek ügyét tárgyalták. A vádbiztos a vörösőröknek kijelentette, hogy ezeket holnap mind főbe fogja lövetni, de amikor magukra maradtak, megnyugtatta a tiszteket, hogy fel fogja őket menteni. így is történt. A megszabadult tisztek elmenekültek Budapestről. A letartóztatott tisztek útnak indítása előtt a direktórium május 4-én délutánra népgyűlést hívott össze, hogy tájékoztassák a lakosságot a történtekről. Ezen felszólalt többek között Papp Kálmán, a direktórium tagja, aki azt hangsúlyozta, hogy a külső ellenségnél is nagyobb veszedelmet jelentenek a belső ellenforradalmárok, és azt bizonygatta, hogy az iglóiak a proletárdiktatúra ellenségei voltak. Balogh István az ellenforradalmárok példás megbüntetését követelte, Kovács Mihály pedig annak a meggyőződésének adott kifejezést, hogy a bűnösök rövid idő múlva megkapják a nekik járó büntetést. Miközben Hatvanban az ellenforradalom felszámolásáért folyt a küzdelem, döntő fordulat következett be a Tanácsköztársaság katonai helyzetében. Május 3-án megjelent a forradalmi kormányzótanács mozgósítási parancsa. A munkások forradalmi lelkesedéssel álltak a Vörös Hadsereg zászlaja alá. Néhány hét alatt, egy 100 000 főt meghaladó, ütőképes hadsereg jött létre. Május végén megkezdődhetett az ellentámadás, amelynek eredményeképpen a Vörös Hadsereg döntő csapást mért a csehszlovák hadseregre, és a Kárpátok gerincéig nyomult előre. Ezekben a harcokban már részt vettek a volt iglóiak is. Az ellenforradalmárok lefegyverzése, letartóztatása után ugyanis feloszlatták a géppuskás-alakulatot. A legénységi állomány tagjait felszólították, hogy tegyék jóvá azt a vétséget, amelyet akarva-akaratlanul elkövettek, és jelentkezzenek további szolgálatra a Vörös Hadsereg soraiba. A felhívásnak a legtöbben eleget is tettek. A kispesti vörösőrök egy-két napig még Hatvanban maradtak az ellen forradalmárok esetleges további akcióinak megakadályozására. Szállásuk a polgári fiúiskolában volt (jelenleg a Bajza Gimnázium). Megszállták a város katonai szempontból fontos helyeit: vasútállomás, posta, községháza. Miután azonban nyilvánvalóvá vált, hogy megszűnt az ellenforradalmi veszély, továbbvonultak a városból Egerbe. Az ismertetett események, tények nyomán vitathatatlanul megállapítható, hogy 1919 májusának elején Hatvanban ellenforradalmi megmozdulás történt. Ennek lényegén nem változtat sem az, hogy bizonyos esetekben a körülmények alakulása miatt maguk a résztvevők is tagadták, más esetben nem ismerték fel a folyamat mibenlétét. Ez nem egyedülálló eset. Az ellenforradalmárok, ha a helyzet úgy kívánja, levetik az álarcukat, más esetben nem lépnek a nyilvánosságra, vagy forradalmárnak álcázzák magukat. Gondoljunk csak arra, hogy 1956-ban, az ellenforradalom tombolásának napjaiban, de azután is, még hetek múlva is, forradalomként emlegették az emberek az eseményeket. A hatvani ellenforradalom megegyező vonása a többi május eleji megmozdulással az, hogy az intervenciósok katonai sikereinek körülményei között robbant ki az ellenség közeledtének hírére, a front közelében. Hajdú Tibor megállapítása szerint viszont a hatvani különbözött az egri és gyöngyösi ellenforradalomtól abban, hogy itt fegyveres harcra is sor került. Jakab Rudolf tehát, elvtársaival együtt, forradalmárhoz méltóan, helyesen járt el, amikor nem hagyta magát megtéveszteni, hanem határozottan felszámolta a hatvani ellenforradalmi tűzfészket. Németi Gábor 44
