Hevesi Szemle 8. (1980)

1980 / 1. szám - HAZA ÉS NAGYILÁG - Gyurkó Géza: Burgundia szíve: Macon

HAZA ÉS NAGYVILÁG

Burgundia szíve: Mácon

A nemrég elkészült négysávos autópályán korántsem a megengedett 120 kilométeres végsebességgel száguldanak az autók. Peugeot-nk műszerfalán a sebességmutató már jócskán a 140-es szám felett remeg, de a gépkocsik jónéhánya mégis úgy húz el mellettünk, mintha csak lépésben haladnánk úticélunk felé. A Párizst Marseille-jel összekötő autópályán vagyunk, a lassan már beköszöntő ködös, havas télben, amikor a négysávos sztráda forgalma az itteni fogalmak szerint meglehetősen gyér, mintha csak a kamionok száma nőtt volna meg, természetesen csak az arányok miatt, a jobb időszakokhoz képest. Nyáron, különösen a „vacance” idején, a fővárostól a déli tenger partjáig ér a dehogyis száguldó, a nagyonis cammogó, minduntalan egymásba torlódó gépkocsik áradata. Hogyan is fordulna elő ilyenkor a sebességtúllépés, hiszen menne mindenki, akár szerény 60-as tempóval is, ha tudna. De hát a gépkocsik sűrű hangyahadseregében csak araszolva lehet ilyenkor haladni.

Az észak—déli autópálya több mint 800 kilométere lényegében párhuzamosan halad a vasútvonallal. Ám nyáridőben hiába gyorsabb akár lényegesen is a vonat az autónál, a zsúfoltság éppen olyan kibírhatatlan rajta, mint amilyen az országúton. Mindezt azért kellett előrebocsátanom — nem közlekedési tanulmányt írva is —, mert az észak—déli, illetőleg hát a dél—északi forgalom Franciaország egyik fő ütőerét jelenti, és nem utolsósorban azért, mert az autópálya is, a vasút is e 800 kilométer legfőbb szakaszán Franciaország történelmi múltú vidékeit szeli keresztül.

E táj változatossága, múltja, históriája, kastélyainak, váracskáinak, lovagfészkeinek szépsége, romantikája és gazdagsága valósággal egymással perlekedve csalogatja ide a hazai és a külföldi látogatót egyaránt. És mintegy a fele úton Párizs és Marseille között, Burgundia szívében, amelyet ugyancsak hosszában szel át az autópálya és a vasút, egy serény vizű folyócska partján, hosszú-hosszú kilométereken át a várakat és a kastélyokat váltva kis városkák és végtelenbe hullámzó szőlődombok sorjáznak. Még e ködös télelőben is szívet melengetőén.

E kis városkák egyike a serény vizű folyócska, a Saőne partján fekvő Mácon. Nem kevéssé, sőt talán egyáltalán nem is ismert a magyar turisták számára. Történelme, amely a helybéli szép és gazdag múzeum tanúsága szerint is ugyan a prehisztorikus időkig visz- szanyúlik, s melynek pergő századai alatt a falait egyaránt vívták Julius Caesar légiói és a középkor mindenkit kiszolgáló zsoldoshadai, nem került be nagybetűkkel sem Franciaország, még kevésbé Európa vagy a világ történetírásába. Talán jószerint még kisbetűkkel sem.

Miért hát, hogy éppen erről a kisvárosról írok most és itt? Miért, hogy a világ sodrában jobban benne élő, az emberiség holnapját jelesebben meghatározó városok helyett ez a kis, és a maga módján ugyancsak élénk, de a nagyvárosokhoz képest mégiscsak csendes település a beszámolóm „alanya”? Talán azért — miért is tagadnám —, mert zajló korunkban jólesik megtalálni az oly, viszonylag csendesebb szigeteit Európának itt Nyugaton, amelyeken, vagy hogy inkább amelyekben, bár minden úgy történik, mint a nagyvilágban, ám mindaz mégis kisebb méretekben, csendesebben, szélesebb indulatok nélkül zajlik. Valamiféle halk és magával ragadó romantika lengi át a város történelmét, jelenkorának történetét és még a holnapjainak terveit is.

S egyáltalán nem hiszem, hogy a Máconon majd átzúduló, óránként immáron 240 kilométeres sebességgel közlekedő új szupervonat is sokat változtasson akár e város létének, életének dinamikáján. Még ha ezzel a vonattal két órával közelebb is került Párizshoz, még ha emiatt gyorsabbak és talán keményebbek is lesznek a Mácont érő gazdasági, társadalmi, politikai hatások. Még akkor sem hiszem!

Az évezredes múltú város sok évszázados belvárosát, melynek hangulata egyszerre ősi, és pezsgő üzleti élete miatt ugyanakkor ízig-vérig mai is, mint valami ötvösművész gyűrűje, úgy veszi körül a közelmúltban és a jelenben épült modern lakótelepek íve. E lakótelepek is jelzik, hogy a múlt és a jelen, sőt a jövő is szépen megbékél egymással, ha e békítést értő kezek végzik. A domboldalon fel- és lefutó város szűk utcái még a gyanútlan sétálót is levezetik a Saőne partjához, a múlt század elején épült nemes ívű, de erős építésű Szent Lőrinc-hídhoz, melynek lábainál, mint évszázadok óta, ma is tart a hetenként kétszeri kirakodóvásár.

A nem túl széles, a szokatlanul tiszta és szapora sodrású folyó, amely már volt színhelye éppen itt, a város lábainál evezős Európa-bajnokságnak is, a Loire-ba sietteti habjait. És e szapora sietése közben sajátos mikroklímát teremt a híres szőlő- és bortermeléshez, jót téve ezzel e vidék lakóinak, ugyanakkor azonban megszedi vámját is néha, komoly veszélyt is jelentő árvizeivel. Hogy a Mácon — Saőne-Loire megye székhelye — és a környéke — Máconaisse — oly híres a szőlő- és bortermelésről, abban az itteniek szakértelmén túl éppen a helybéliek véleménye szerint, tehát nagy érdeme van a folyónak. Mácon tehát mezőgazdasági vidék, szőlőtermesztési központ.

— ... most már számottevő és büszkélkedésre is okot adó iparunk is van — sorolta a korábban elsősorban

35