Hevesi Szemle 8. (1980)
1980 / 1. szám - HAZA ÉS NAGYILÁG - Gyurkó Géza: Burgundia szíve: Macon
mezőgazdasági, kulturális és közigazgatási központot jelentő, ötvenezer lakosú város utóbbi éveinek fejlődését Michel Rognard polgármester. — Van itt már villamos- sági cikkeket gyártó üzem, cigaretta- és gyufagyár, üzem, amely rézhuzalokat készít... Ma már 14 ezer ember él bérből... Megváltozott a város képe ... — ... sőt a térképe is — teszi hozzá Krivopissco elvtárs, a polgármester első helyettese, a tanács szocialista—kommunista vezetésének kommunista tagja, Mácon városrendező „főnöke”. A dolgok jobb megértéséhez tudni kell, hogy Franciaország számos területén van baloldali vezetés a városok, sőt a megyék élén is. Ám sajnos nem mindenütt mondható az el, hogy a két baloldali párt egyébként természetes vitája az egységes cselekvést szolgálná inkább, mint éppen az összefogás lazulását. Máconban, ami a város fejlődését, polgárainak szellemi, emberi gyarapodását illeti, e tekintetben teljes az egyetértés. Így hát, ha van is vita, az rendszerint a „hogyan tovább?”-on és módszereken folyik, a lehetőségek kikutatását célozza meg, mintsem a másik fél pártját. A térkép szó nem véletlenül került a beszélgetésbe, amely később már a fehér asztalnál folytatódott. Két példát erre, mind a kettő egyformán jellemző a város életére, s a városi tanács holnapi terveire. Nos, nem kevesebbről van szó, mint hogy egy csatorna építésével a Saőne folyót bekapcsolják a Rhone folyóba, s ezzel az európai folyók vízrendszerébe. Mácon „tengeri” kikötő is lehet. Burgundia szívében. És ebben semmiféle fellengzős megállapítás nincs. Mindössze (?) az kell ehhez még, hogy vagy lebontani, vagy megemelni szükségeltetik az immár kétszáz éves és a várost is jelképező hidat. Műemlékvédők és „haladók” vitáznak, kompromisszumot keresők segítenek, mondván, elég lenne csak megemelni a hidat, hogy elférjenek alatta a jelenleginél lényegesen is nagyobb hajók... Ha csak megemelik is, az a híd már nem lenne ez. Űj híd? Arra nincs pénz. De ha megépülne, ha Mácon valóban nagy kikötő lenne, a város fejlődése óriás léptekkel haladna előre... . . . hát, egyelőre itt tartanak. Szerencsére, szerencséjükre, a Saőne—Rhőne-csatorna építése még odébb van, így hát, há nem is sok, de van még idő a vitára, legyen-e vagy sem Mácon tengeri kikötő — a maga módján. A másik gond, s ezen mérhető le talán a legjobban a város vezetésének politikai színezete — az olcsó bérű munkáslakások építésének feladata. A mindössze harmadik éve hatalmon levő baloldali összefogás óriás csődtömeget vett át a megelőző tanácstól, ahogy mi mondanánk: se pénz, se posztó. Hát pénz az ma sincs fölösen, Máconban sem, posztóból sem ingyen szabják a mundért, de annak becsületét sem. Szégyenkeznivalójuk azonban már most sincs. Az óvárost körülölelő, nem éppen olcsó bérű lakótelepek között, sőt közvetlenül a belső város mellett — hogy olcsóbb legyen a közlekedés — ott sorjáznak már a munkáslakások tömbjei is. — ... de az kevés még mindig. — így Krivopissco elvtárs, és megjegyzésére helyeslő bólogatás a szocialista oldalról, jelesen az asztal másik oldalán ülő Charles Champey ugyancsak polgármester-helyettes részéről. — Azt akarjuk, hogy újabb 500 lakás épüljön, havi 900 franknál nem több bérért, természetesen a több gyermekes munkáscsaládok részére. Tudjuk, hogy ez a havi 900 frank sem éppen kis pénz annak, aki 3000 frank körül keres átlagosan, de a mai 1500-hoz képest csak lényegesen kevesebb. Nem is beszélve arról, hogy ha venni akarna egy munkás akármilyen egyszerű kis otthont is, 40 ezer frankon alul nincs mit kereskednie az induláshoz ... Gond és kétségkívül a fejlődés gondja, az iparosodással együtt járó probléma a lakásépítkezés, de nem maradhat el a város szépítése, gyarapítása mellett a belső értékek szaporítása, a szellemi kincsek gondozása sem. Ehhez hozzá tartozik a város jellegének, sajátos varázsának megőrzése, múltjának, hagyományainak ápolása. A város már említett hatalmas múzeuma, amelyben emeletről emeletre lehet követni Mácon évezredes múltját, történelmének százados változásait, klasszicista méltóságával tanúként igazolja ezt a törekvést. A modern, körkörös, 900 férőhelyes, akár opera- előadásokra is alkalmas színházteremmel megépült művelődési ház a ma és a holnap munkájának eredményeit tükrözi. Érdemes lenne külön is foglalkozni ezzel a művelődési házzal, amelynek az igazgatója, Guy Foissy, Bajomi Lázár Endre műfordítói jóvoltából is már ismert a magyar televízióból, műveit már több ízben is láthattuk a képernyőn, s aki szatirikus művészetével most nyerte el a párizsian sajátos, úgynevezett Morbid-díjat — már járt hazánkban, többek között Egerben. Éppen úgy, mint a tanács két polgármester-helyettese. Nos, ismét a dolgok és a művelődési ház munkájának jobb megértéséhez valamit: a munkások 15 százaléka itt Máconban — vendégmunkás. Portugál, török és arab. A város baloldali vezetése felmérte és megértette, hogy akár itt akarnak azok majdan végleg letelepedni, akár szerződésük lejártával visszatérnek hazájukba — most itt élnek és dolgoznak. Nem mindegy sem az ő számukra, sem a máconiak számára, hogyan illeszkednek be a francia kisváros életébe. A „hogyanra” választ keresendő az egyik: a művelődés. És ismét ne bonyolódjunk idő- és helyhiány miatt sem a kultúrközpont ez irányú munkájának egészébe. Csak egyetlen és valóban jellemző példát erre. Brecht-bemutatóra, a Koldusopera bemutatójára készülnek — arabul. Arab a rendező, arab az alkalmazó, s természetesen arab vendégmunkások a színészek. A nők is. Arab nő színpadon? Fátyol nélkül, magát mutogatva? Igen, e tekintetben már megtörtént a front- áttörés. Végezetül és nem utoljára: a város baloldali vezetése nemcsak Mácon falain belül, de a falakon kívül is igyekszik jó és gyümölcsöző kapcsolatokat kiépíteni. — Nem egy város lélekszáma adja meg annak nagyságát, hanem önmaga szelleme — mondotta ezzel kapcsolatban Michel Rognard és semmi okom sincs ezt kétségbe vonni, annál több, megerősíteni. Nos, ez az „önmaga szelleme” vezette el három napra ez év dereka táján Charles Champey-t, Albert Krivo- pisscót és Claude Raute-t, a tanács vezetőit Magyar- országra és Egerbe is, hogy barátokat keressenek és találjanak. Ez a szellem épített ki már jó kapcsolatokat Mácon és a nyugatnémet Naustadt, az angliai Crewe, a belga Overrijse, az olaszországi Lecco és a szép és hosszú nevű spanyol L’ Alcazar de San-Juan között. Mit hozhatnak ezek a baráti kapcsolatok Máconnak? — Barátokat — koccint Charles Champey, aztán mint valami régi ismerősnek, kezdte magyarázni féltve őrzött titkát, hogyan is készül az a finom pástétom, amelyet a vörös borhoz szolgálnak fel. • . — Szőlőrigó pástétom, ismeri? Nem ismertem, mígnem rájöttem: seregélyről van szó. A seregélyről, amely elég szemtelen ahhoz, hogy megegye a máconiak elől a szőlőt. Nemes a bosszú, a 36
