Hevesi Szemle 8. (1980)
1980 / 4. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Bakos József: A Nógrád megyei palócság szólásainak világa
(becsapták, rászedték). A szólás alapjául azt a ráfogást tekinthetjük, amit a királylátogató parasztok témakörébe sorolt Mikszáth Kálmán is (Vö. Mikszáth: Az auden- cia). A rimóciak sérelmükre a királytól vártak orvoslást. Fel is kerültek Bécsbe, s abban a tudatban utaztak haza, hogy a királlyal beszéltek. Csak évek múlva sült ki, hogy nem is a trónteremben voltak, hanem egy bécsi külvárosi kávéházban, s aki a „trónuson” ült, az egy szép kasszírlány volt szélhámos barátjával. A csúfolódó száj Nógrádban ugyanezt a történetet adja elő a bár- kányiakról is. Több alkalommal is feljegyezhettem ezt a szólásformát: Ellopták, mint a hugyagiak a tótot. Az Örhalom- mal szomszédos falukban ez a változat ismeretes: Ellopták, mint az őrhalmiak a húst áruló tótot. A hugyagi aikra ráfogott történésben egy summás ember a főszereplő, aki hazafelé útjukban elhalálozott. Társai zsákba varrták, így akarták falujukba visszavinni. A ráfogás szerint ezt a zsákot vitték el a hugyagi legények. Ez a ráfogás az epikus magja ezeknek a szólásszerű nyelvi alakulatoknak, csúfolóknaik, élesen gúnyos kérdéseknek: Van-e még Hugyagon a tótból? Maradt-e még a tótból, hugyagiak? Az állomásról kiinduló vonat ablakából is gyakran lekiabáltak az ott tartózkodó hugyagi embereknek. Kegyetlen ráfogás az is, hogy az egyik hugyagi atyafi kérvényt nyújtott be a hatóságokhoz, elvehesse a testvérét: ne aprózódjék fel a család amúgy is kis földterülete. Sajátos típusa a ráfogásoknak a kérdésben megfogalmazott csúfolódás. Nógrád megyében is feljegyeztünk ilyeneket: Fésülik-e még Terényén a csíkot? (A csíktészta összegubancolódott, ki akarták fésülni). — Hordják-e még a dengelegiek tarisznyában a vizet? (Valójában nem a vizet, hanem a vízzel telt kőkorsókat tették a tarisznyába, és vitték a hátukon). A nógrádi palócokkal kapcsolatosan is feljegyezték ezeket a rátótiádákat: Az egyszeri nógrádi palóc lókukónak (lótojás) nézte a dinnyét (Vö. Nyr. 4 : 473); teknőben hordták a világosságot a lakásba, mert a kicsi ablakokon át kevés „fért be a verőből”, stb. stb. 5. Külön típusként szólunk azokról a Nógrád megyei szólásokról, amelyek országosan is ismeretesekké váltak, illetőleg szinte valamennyi magyar szólásgyűjteményben megtalálhatók. Mind a történeti Nógrád vármegye, mind a mai közigazgatási területet magában foglaló Nógrád megye olyan szólásait is itt számoljuk el, amelyek szólástörténeti szempontból is jelentősek. Bél Mátyás közli pl. azokat a szólásformákat, amelyekben a történeti vármegye egy-egy helysége játssza a kulcsszerepet, illetőleg forrásai alapján ehhez a megyéhez kötődöttnek ítéli azokat. Nem véletlenül olvasható pl. ilyen megjegyzés is munkájának lapjain: „Vetus ista régióné proverbium: Magyar Jobbágy, perlő társ” (Bél IV. 32.). A történeti vármegye helységeihez kötődő szólások közül Bél is idézi ezt a változatot: „Vágd, Vágd, Forgách! Tied leszen Ghymes és Gáts” (Bél 53). A történeti vármegye Pilis helységének leírása kapcsán Bél nemcsak azt jegyzi meg, hogy a falu nagy erdőséggel van körülvéve, hanem ezt a számunkra értékes szólástörténeti ismeretanyagot is megemlíti: „Uluditur eis dicterio: Pilisben nem látni szarkát... Pilis caluitiem Hungaris significat ut sensus dicteri sit” (Bél 98.). Mo- csáry e forrás alapján Pilis falu leírásakor ezeket fűzi Bél adataihoz: „Pilis középszerű magyar falu. Egy jeles írónk azon közmondást adja élőnkbe, hogy Pilisen nem látni szarkát, melyet így kelletik magyarázni: Pilis kopaszságot jelent, az pedig bizonyos, hogy az emberi kopasz főn szarkát nem lehet látni” (Mocsáry I. 1888.). E tudálékos szólásmagyarázat mellett ismerünk reálisabb szemléletű értelmezéseket is a magyar szólásgyűjteményekben (Pel- kó, Sirisaka, Erdélyi, Ballagi). A típusváltozat ez „A pilisiek — Nógrád vármegyében egy alkalommal a szarkák végképpeni kiirtásához fogtak, mivel, mint mondották, sok kárt okoztak. Ez időtől kezdve, mindamellett, hogy Pilisen sok szarka van, így csúfolják a pilisieket: Pilisben nem látni szarkát” (Sirisaka 193.). Mind a szólásgyűjteményekben, mind a mai nógrádiak nyelvhasználatában ilyen változatai ismeretesek ennek a mondásnak: Pilisben nincs szarka. — Pilisben eltűntek a szarkák. Nógrád megye mai területén több faluban is rákérdezésem nyomán nemcsak hogy ismerték e szólásváltozatokat, hanem még ezeket a rátótiáda számba vehető szóláshasonlatokat is emlegették: Keresztül viszi, mint a pilisiek a rétlyát, mikor a Krisztusnak hitt szarkát az erdőben létrával kergették [Vö. Nyr. 1 :178.]. Ezzel a ráfogással, furcsa történéssel hozható kapcsolatba ez a szólásváltozat: Megkergették, mint a pilisiek a Jézust. A Nógrád megyei Herencsényben született költő, Lisz- nyai Kálmán, a pilisiekkel kapcsolatban még egy szólásról tud: Végeztek, mint a pilisiek az eső ellen. A szólás értelmezését versének e részletei adják meg: „Csuron- csúr idő van / Pilis helységében, / Már hat napja esik, / / Zuhog egyvégtében, / Ha megesik / Azt végezzük, hogy csak tessék / Hogy essék! / De ha megesik, / Hóm mé hóunap is, me me osztengát is esik: / Arró ma nem tehetőnk! / Ezt végeztük, — isten velőnk!” (Kupaktanács). [Lisznyai: Palócdalok, 1851], Hogy egy régi „köznépi monda”, köznépi hagyomány alapján is keletkezhet szólásszerű nyelvi alakulat, arról 55
