Hevesi Szemle 8. (1980)
1980 / 4. szám - HAZA ÉS NAGYVILÁG - Gyurkó Géza: A Volga nyolcadik csodája
HAZA ES NAGYVILÁG SSTSSr Kt«« A Volga nyolcadik csodája Az ókor hét csodáját majd mindenki képes felsorolni. Az ókor hét csodája hét különböző csoda volt. A Volga nyolcadik csodáját legfeljebb csak méretei különböztetik meg a megelőző héttől, s ha egyáltalán megérdemlik mind a nyolcán a csoda jelzőt, akkor is elsősorban azért, mert nem számítanak ma már — csodának. A Volga nyolc paszománya, amely víztükör mentéjét, kaftánját, gimnasztyorkáját — lehet, tessék választani! — fogja össze a két part között, betonból, acélból készítették és készítik, szürke betonból a sárga fövenyű, mély- zöld gallérú partok között, a zöldes-sárga vizek felett. Ez a nyolcadik most épül a Csuvas Autonóm Köztársaság területén, a főváros, Csebokszári alatt. A nyolcadik lesz ez a csoda nélküli csoda, és egyben az utolsó is. Essék hát szó a Volgáról és erről a nyolcadikról, hogy végülis kiderüljön, manapság már sem boszorkányok, sem csodák pediglen nincsenek. A „parancsnoki” hajócska, a Neutron hűvös szelet és sárgás-zöld habot hasít a Volgán. Még szerencse, hogy a naptári nyár végén, az őszelőn legalább ballonkabát van rajtam, mert ugyancsak megtréfált az időjárás, majdhogynem október véget idéz. Csebokszáriból indultunk el, váltott hajókkal Kir Valentyinovics Paszinkov parancsnoksága alatt, amit lehet akár szó szerint is érteni, mivel a hajóskapitány „vezérhajója” — a váltott hajók utolsója — akár e Volga szakasz zászlaját is az árbocára tűzhetné: Kir Valentyinovics Csebokszári és annak nagy vízi körzetének a főnöke. Személy- és fehérhajók, régimódi gőzösök, luxuskivitelű üdülőcsodák, szárnyas- és tolóhajók, a javító dokkok, meg még hozzá a sok száz ember, mind az ő parancsnoksága alatt végzi munkáját serényen, és eredménnyel. Tengeri medve? Folyami medve! Dehát a Volga nem csak egyszerűen folyam, folyó, életet adó víz. amely utast, árut szállít és pompás ízű halat ad. A Volga történelem, politika, népeket szülőként dajkáló anya, nemzeteket formáló erő, lüktető szíve volt az egykori Oroszországnak, és lett még inkább azzá, a szovjet államnak, ö, az ókori Rha, a tatár Etil vagy Itil, a szláv Volga, az anyácska, egész Európa legnagyobb folyója, amely nagyjából Észak-Déli irányban metszi át a Szovjetunió európai részeit kereken 3700 kilométer hosszan. Aki ezen a folyón hajózik, éveken, évtizedeken át, mégha nem is e táj fia lenne, márpedig Kir Valentyinovics az, akkor is szeretője, lánya, fia, tudója, múltjának, jövőjének tudós ismerője lenne. Kir Valentyinovics tehát folyami „medve”. Egyike e táj százezernyi, milliónyi szülöttjének, aki tette, teszi dolgát, aki formálta, formálja az országok e vizét és a vizeknek ezt az országát. Néki köszönhetem, hogy mint alkalmi kormányos is, a Neutron kormányosi kabinjában, az ő parancsnoksága alatt, inkább több lelkesedéssel, mint hozzáértéssel forgatva a rézborítású kormányt, ismerkedhettem a Volgával. Megismerkedni ugyanis egy élet is kevés lenne ehhez. Kir Vasziljevics szerint legalábbis. S ő csak tudja. A város, a most 360 ezer lakosú Csebokszári, úgy trónol a magas löszparton, mint valami citadella a hegy ormán. A Volga jobb partja mindvégig a magasból pisKir Valentyinovics, a kapitány 37
