Hevesi Szemle 8. (1980)
1980 / 1. szám - JELENÜNK - Suha Andor: A negyedik eset
jelentkező — időszakos — fájdalmak ellen is a legjobb. Ha teheti, ússzon, az a legjobb torna. Bolus-on kívül gyógyszeres kezelést nem igényel. DR. NOVOSZEL TIBOR o.-vez. főorvos Augusztus 24-én jöttem ki a kórházból és félig-med- dig gyógyultan érkeztem haza. Nagyobbik fiam, Bandi, azon a napon tartotta harmadik esküvőjét. Hivatalos voltam oda én is, elmentem és jól éreztem magam. Augusztus 27-én jelentkeztem munkára. Augusztus 29-én első vidéki utam hazámba, Gyöngyösre vitt. Nővérem nagyon örült, és kivetette a kártyán, hogy hosszú életű leszek. Közben megírtam a Vadgesztenye című elbeszélésemet és elküldtem a Fodor Intézetbe. Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet Suha András úrnak Budapest Tisztelt Suha Űr! Köszönöm a cikket, kitesszük a táblára, hadd olvassák a tagok. Remélem és bízom benne — ahogy írja is — dolgozik, de talán nem feledkezik el a napi torna, edzés, hasfekvés, talán az úszásról sem? Köszönet és üdvözlet: dr. Novoszel Tibor s. k. November 15-én, születésem napján, elmentem Badacsonytomajba, és meglátogattam Zab István szenvedőtársamat, a nagylelkű, béna lábú, de férfiakaratú embert. Badacsonytomaj. Zab István, harmincéves fiatalember, jóképű, barna fiú. Ápolt, vidám. Nyílt tekintetű, érdeklődő szellemű. Elvált. Kilencéves kislánya az édesanyjánál maradt. A nyugtalan lelkű asszony azóta háromszor ment férjhez. A kislány hazajár édesapjához. S bár nincs még abban a korban, hogy véleményt, ítéletet mondjon a sok apukáról, édesanyja választottjairól, szíve, ösztönei édesapjához viszik. Pista apuka ünnepei ezek a látogatások, de az ünnepből hamar munka lesz, közösen oldják meg a számtanpéldát, nyelvtant, amit kell. Zavarják őket, jönnek az emberek tiszteletteljes tiszteletlenséggel. „Adjisten, Pista. Megcsinálnád, kéne már .. . Szerbusz, István. Mikorra tudod rendbehozni? Jónapot, Pista bácsi. Nézze már meg, ezt is le kell izélni róla?” — az utóbbit egy robusztus mackófiú kérdezi, és hatalmas mancsában a motor kuplungkosarát tartja, aminek a rejtélyét sehogyan sem tudja megfejteni. Zab István vajon mit nem tud a szakmájából, és azon túl is? Mindenhez ért, rémlik a sok látogatóval folytatott eszmecsere hallatán. Tizenkét éves korában detektoros rádiót csinált és szerelt mindenütt már akkor. Nyolcadikosán az iskolában minden tengeri herkentyűt kijavított, csillárt szerelt és a tanulásban is szorgalmas volt. Rengeteget olvasott, s végül a műszaki könyv lett a bibliája. Ez már nála akkor belső kényszer volt, az öntevékenység kényszere. Szülei földmunkások voltak, bortermelők. Az öreg vin- cellérkedett, nem messze, Badacsonyban egy tehetősebb úri családnál. Kellett-e könyörögnie, kérnie Pistának, hogy az iparba mehessen? Aligha. Hiszen tehetsége, keze elég korán árulkodott és szó szerint irányt mutatott. A Balatonfüredi Hajógyárba szerződött, hegesztő lett, felszabadult. De hát ki áll meg egy szakmánál, az biztos, hogy ő nem. Mindent ellesett, mindent megtanult, amire egy vasszelídítőnek szüksége van. Aztán belenézni a motorok leikébe, az ám a férfimunka, a nagy passzió: a javítás, a gyógyítás. Érteni a motor hangját, ismerni pörgését, tudni, hol fáj neki, tudni, mi a hiba, mit kíván. Később átment a másik szomszéd ipari várba, Tapolcára, a fűtőházba. S ott is csinált mindent, amit lehetett. De igazi tehetsége néhány éve, az otthoni műhelyben bontakozott ki. Ez a munka, az ő munkája, a világ legszínesebb kaleidoszkópja: kresztáblákat fest, autómotort javít, tévéantennákat készít, vaskaput kovácsol, rádiót szerel, hatalmas díszköveket acélkeretbe rak (hobbistáknak), kapálógépet — csőrlővel, szőlőnyitót, sa- rabolóekét, prést csinál... Szóval a kérdés: mit nem? Azt mondja, elfér egy napban, az életben sok minden. <»• Kilenc éve egy ködös-nyirkos őszi éjszakán, motoron repültek haza Tapolcáról Tomajra. Pista vezetett, a sógor hátul ült, kapatosán, hóna alatt egy háromméteres vascsövet szorongatott. A cső beakadt az első kerék küllőibe, az emberek 13 métert repültek a flaszterra. Tíz órakor érkezett a mentő, bevitte őket a tapolcai kórházba. Zab Istvánt másnap délben mentőrepülő szállította Budapestre, a Koltóiba. Két hátgerinccsigolyája szétmorzsolódott, három eltört azon az éjszakán. A kórházban egy hónapig hanyatt fektették, háta sebes lett. Megoperálták és hasra fektették. Később vízágyba rakták (gumimatrac, benne kétszáz liter víz, amely átveszi a test melegét, ezáltal kényelmes, tűrhető fekvőhelyül szolgál). Eltelt két hónap, sebei valamelyest begyógyultak, akkor átszállították Budakeszire, a Fodor Intézetbe. (Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet.) Itt öt hónapot feküdt, dolgozott, tornázott. Azután a MÁV-kórházba vitték. Negyvenfokos lázban égett, bénán, magatehetetlenül, amikor megjött a felesége. A nagyon várt látogató az ágy mellé ült, s közölte vele, hogy nem tud tovább vele élni, otthagyja. A látogatót a nővérek tessékelték ki a kórteremből. Később Zab ismét a Fodor Intézetbe került. Testére- lelkére dr. Novoszel Tibor főorvos és Barthus Jánosné, Rózsika gyógytornatanárnő vigyázott. Lelki masszázst, hashajtót, vízhajtót, altatót és vérátömlesztést kapott. És igaz is, gyilkolást az állandó tornával, mozgással. A férfi felsőteste ép maradt, karja, keze mozgásképes, esze vág, éppen úgy, mint a baleset előtt. Hanem a lába, mind a kettő megbénult, idegei-izmai elsorvadtak. És a test bizonyos életfunkciói is elhalványodtak. Zab István fiatal férfi, pontosan egy tényleges katonaidőt töltött különböző kórházakban. A nyáron egy szobában feküdtünk. Nyolc év után ismét vissza kellett jönnie. István kellemes szobatárs, türelmes, megértő és bölcs volt. A feneke a sok üléstől kisebesedett. Csúnya, mély sebe volt, néhány hónapig éjjel-nappal a hasán és az oldalán feküdt. Rutinos kórházlakó, jól felkészült, mint az alpinistáknak, neki is mindene volt, ami ilyen hosszú, nehéz időre szükségeltetik. A századik napon kocsiba ülhetett, de öt perc múlva felrepedt a nehezen gyógyuló seb, még húsz napot feküdt hason. Nagyon sajnáltam, mert jó szenvedőtárs volt. Bámultam önuralmát, ügyességét, és lelki derűjét. Mindent az ágyban végzett, tornát, étkezést, borotválkozást, mosakodást, amit kellett, diszkréten, finoman, csak a fürdőbe vitte hetenként a műtős Laci, egyébként alig kért segítséget. Vasárnaponként édesanyja, kislánya, bikaerős, hatalmas öccse és a rokonság többi tagja jött Badacsonytomajból Budakeszire, hozzá. 22
