Hevesi Szemle 8. (1980)
1980 / 3. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Szilvási Lajos: Világnézeti nevelés és mechanisztikus szemléletmód
chanicizmus képviselői, mivel a klasszikus mechanika a mechanikai mozgást csak mennyiségi vonatkozásban, a minőségi sajátosságoktól elvonatkoztatva tanulmányozza. A XIX. században a mechanikai mozgást a legegyszerűbb, legalacsonyab rendű, kiindulóformának tekintették — az erre történő visszavezetés a legegyszerűbbre való redukálást jelentette. Az additivitás elve általában a testek közötti mechanikai viszonyok esetén érvényesül — mivel a mechanikai összefüggés nem ad új minőséget, csak a mechanikailag összekapcsolt testek egyszerű összege — azonos a részek egyszerű összegével. Engels elvetette ezt a metafizikus koncepciót, tudománytalan volta miatt. Kimutatta, hogy a mechaniciz- mus a biológiai mozgásformát fizikai és kémiai mozgásformára, a társadalmi mozgásformát biológiai mozgásformára redukálja. „Az elmondottakból látható — írja Kedrov —, hogy a mechanicizmus a tudományban nem azonos általában bármiféle leegyszerűsítéssel, nem kötelezően az egész természet redukálása a makrotestek mechanikai mozgására, hanem nagyon is konkrét, meghatározott, a modern tudomány viszonyai között elvileg hibás módszertan.” A mechanicizmusnak a tudományos megismerésben játszott szerepének tisztázásához szükségszerűen a különböző mozgásformák egymást követő rendjének vizsgálatából kell kiindulnunk. Engels a következőket írja erről: „A mozgás természetéről váló vizsgálódásnak magától értetődően a mozgás legalacsonyabb, legegyszerűbb formáitól kellett kiindulnia, és ezeket kellett megértenie, mielőtt a magasabb és bonyolultabb formák magyarázatában valamit nyújthatott. Ily módon azt látjuk, hogy a természettudományok történeti fejlődésében elsőnek az egyszerű helyváltoztatás elméletét az égitestek, valamint a földi tömegek mechanikáját alakítják ki.” Ezt a gondolatot továbbfejlesztve, megmutatta, hogy mi a jelentősége a magasabb rendű mozgásformák tanulmányozásánál a benne rejlő „mellék mozgásformák” megismerésének. így ir erről: „Minden mozgás valamilyen helyváltoztatással kapcsolatos, akár égitestek, akár földi tömegek, molekulák, atomok vagy éterrészecskék helyváltoztatása az. Az illető mozgás természetét semmiféleképpen sem meríti ki, de elválaszthatatlan tőle. Ezt kell tehát mindenekelőtt megvizsgálnunk.” Más megvilágításban ugyanezt a gondolatot fogalmazza meg a következő idézetben: „Minden mozgás mechanikai mozgást, az anyag legnagyobb vagy legkisebb részének helyváltoztatását foglalja magában, és első, de csakis első feladata a tudománynak, hogy ezeket megismerje. De ez a mechanikai mozgás nem meríti ki a mozgást egyáltalában. A mozgás nem csupán helyváltoztatás, a mechanikán túli területeken minőségváltozás is.” A tudományos kutatás kezdetén a mechanicizmus egyoldalúan eltúlozza a tudomány első sikereit a vizsgált jelenségek feltárásában — itt a mechanikai oldal el- túlzásáról van szó. A XVII. század előtt a természeti jelenségek okai teljesen ismeretlenek maradtak, ezért agyaltak ki „rejtett tulajdonságokat”, „szubsztanciákat”. Az empirikus tudósok később ugyanezt az utat járták, amikor különféle erőket, „fluidumokat” „flogiszton” stb. agyaltak ki a megfigyelt jelenségek magyarázatára, melyek igazi okát nem ismerték. A XVII. században Harvey az élő szervezetekben végbemenő folyamatok mechanikai oldalát vizsgálva fedezte fel a vérkeringést, s ez volt az első lépés a vérkeringés lényegének felismerésében. Pascal a légnyomás felfedezésére ugyancsak a mechanikai oldalt vizsgálva jutott el. A XIX. században Dalton ezt a módszertani utat követve jutott el a gázok parciális nyomástörvényének felfedezéséhez, majd ezt továbbfejlesztve, a többszörös súlyviszony törvényéhez, amely alapja a kémia egész ato- misztikájának. Ezekhez a felfedezésekhez a gázdiffúzió mechanikai oldalának vizsgálata révén jutott el. Ezekben az esetekben a mechanikai mozgás vizsgálata hozta meg az új felfedezést, s ennek a mozgásnak a megismerése a tudomány mérföldköves fejlődését jelentette. Ügy gondolták, hogy a jelenség feltárt mechanikai oldala kimeríti a jelenség egész lényegét, mivel a XVII—XVIII. század tudósai nem lehettek birtokában a dialektikus gondolkodásmódnak. Kedrov jegyzi meg ezzel kapcsolatban: „Az összes természeti jelenség mechanikára való redukálásának kísérlete azzal magyarázható, hogy a XVII. és XVIII. században, valamint a XIX. század első harmadában a jelenségek mechanikai oldala volt az első és egyetlen, amit e jelenségek mechanikai lényegéről ismertek. Ilyen feltételek között a mechanicizmus haladó jelenségnek számított abban az időszakban, sőt jelentős mértékben a természettudományos fejlődés formája volt. A tudományos megismerés további haladása során bebizonyosodott korlátozottsága ...” Minden olyan kísérlet tehát, amely a vizsgált jelenség lényegét arra az oldalra kívánja redukálni, melyet először megismert — mechanicizmus. S ez volt a jellemző a tudomány legkorábbi fejlődési szakaszára. A tudományban is erős gyökerei vannak azon hagyományoknak, melyek a mechanisztikus irányzatot a XIX. század első évtizedéig fenntartották. Ezután már ez a szemlélet gátolta a természettudományok fejlődését. A dialektikus módszer alkalmazásával lehetett és lehet száműzni a mechanicizmust a természettudományok területéről. Segítségünkre van tehát a dialektika, amellyel megoldható a mozgásformák összefüggésének kérdése. Engels elemző tevékenysége fényes bizonyítéka e módszer alkotó, eredményes felhasználásának. A dialekti ■ káról írja: „De a természet, a társadalom és a gondolkodás fejlődésének valamely általános törvényét általános érvényű formájában először kimondani: mindig világtörténelmi jelentőségű tett.” — s ez igaz Engels egész életművére. A MECHANIKUS DETERMINIZMUS LEGALAPVETŐBB ÖSSZEFÜGGÉSEI A XVII—XVIII. századi polgári materialisták determinizmusfelfogásában együtt jelent meg a determinizmus filozófiai elmélete (A) és annak specifikus megjelenési módja, az ún. „gnoszeológiai” determinizmus (lásd később). A mechanisztikus determinizmus, elsősoriban az állapothatározókra épülő, Laplece-féle determinizmus, az egész természettudomány felfogásával vált és átment a köznapi tudományos gondolkodásba is. A mechanika alapfogalmai egyszerűségük miatt váltak a tudományos köztudat fogalmaivá. Minden tudományágban anyagon tömegpontból álló testeket értettek, mozgáson térbeli helyváltoztatást, jelenségek leírásán pedig mennyiségi összefüggéseik matematikai for- mulázását értették. A partikuláris fogalmak az általánosság szintjén filozófiai fogalmakként jelennek meg. A tömeg fogalma a tehetetlenség mértékeként jelenik meg a mechanikában, s az anyagfogalom lényeges sarkalatos részévé válik. 58
