Hevesi Szemle 8. (1980)

1980 / 1. szám - IRODALOM, MŰVÉSZET - Törőcsik Miklós: Téli reggel

A Perzsa motívumok nagy lírai összefoglalása Jeszenyin széthulló életének. Őrzi a megtalált időt ez a jelen optimista igenlésével írt csodálatos ciklus. Az átélésben a teljes élet látomása feszül. A személyiség vágyát képező életteljesség és lírai számvetés költői kifejezése. A sors tartogatta Jeszenyin számára ezt az utolsó alkalmat, amelyben létrehozhatta a legtisztább költészetet, amire

képes volt. A nemzeti költő európaivá, az emberiség költőjévé vált. A nagy emberi és költői megújulás egyben a lezárulás alkotása. Egy világirodalmi rangú költő gyönyörű hattyúdala a Perzsa motívumok, amely utóéletében is Jeszenyin igazát bizonyítja: „Ami nagy, csak távolról látható” (Levél egy asszonyhoz).

Cs. Varga István

Téli reggel

— Máma hazagyön a fiam — ébredt fel apó. Még visszhangzott a fülében az az utolsó horkantás, amivel magát felriasztotta. Kábult volt, ahogy fejét felemelve az ablakra nézett. Kint sötétlett az éjszaka, de apó tudta, kelni kell. Az ágy szélére óvatoskodott, a lábát lelógatta a földre. Gondosan nyomkodta a dunyhát a mellette szuszogó anyó hátához, nehogy odalopakodjék a szoba hidege. Egy rongydarab volt az ágy elé vetve, arra állt apó. Tétovázott kicsit, aztán indult lámpát gyújtani. A szoba csupasz földjének hidege égette meztelen talpát.

Sokáig motoszkált a lámpával; előbb a gyufát nem találta, majd reszkető kezével nem tudta megfogni a picinyke gyufaszálat. Mikorra helyreigazította a lámpaüveget, s a fény bevilágította a szobát, nagyon fázott. A lábán följebb-följebb kapaszkodott a dermedtség. Visszaállt az ágy elé, gyorsan húzta magára a meleggatyát, a nadrágot, csavarta a kapcát, dugta lábát a csizmába. Közben nagyokat nyögött, messze volt már a kezétől a lába, nem hajlott a derék.

— Máma hazagyön.

Kicsoszogott a konyhába. Igyekezett halkan menni, de koppant a csizma sarka, nyöszörgött az ajtó sarokvasa. Kint még hidegebb volt, és sötét. Hogy lásson, kitámasztotta az ajtót. A lámpa fénye derékban tört négyszöget rajzolt a konyha földjére, meg a szemközti falára. Az apó leemelte a vízlócáról a vödröt, kihúzta az asztal alól a lavórt, a székre tette, löttyintett bele. Előre bor- zongott, mégis markostul lötykölte arcába a vizet. Fújt, prüszkölt, kapkodta a levegőt, érezte, amint elpárolog az álmossága. A törülközőt nem találta, vizes arccal, hajlott derékkal túrt össze mindent, amíg meg nem lett. Akkor erősen, szinte dühvei dörzsölte a nyakát, szemét, homlokát. A törülközőnek kicsit rossz szaga volt.

Visszament a szobába, inget, pulóvert, lajbit, kabátot húzott magára, fejébe nyomta a kucsmáját.

— Janival álmodtam. Kicsi vót, kifosztotta a szarkafészket. Tanált benne egy tükröt is... Bizonyosan hazagyön máma.

Anyó az ágyból figyelte, hogyan szedelődzködik az ura.

— Egerekkel álmodozik az éhes macska — ellenkezett, de a szíve megdobbant: hátha.

— Kimennék azért a nyócórási vonathoz.

— Minek menne ugyan, hazatanál, ha gyön. Ha meg nem, potyára ne menjék.

— Mért potyára?... — Nem várta meg a feleletet, dolga volt kint. A konyhában magára vette a bekecset, fordított a kulcson, az ég aljára nézett, ahogy a tornácra lépett.

— Haloványodik mán. — Aztán az udvaron felpillantott az égre.

— Hó lesz. — Nem állt meg, sietett az istállóba.

Az üsző szinte várta. Hátranézett, ahogy az öreg belépett. ,

• — No... — veregette meg a tehén farát. Fogta a

villát, szedegette a trágyát, az elhasznált almot, előbb az egyik oldalról, utána — a tehén egy „Na!”-ra a megtisztított részre lépett — a másikról. Nem volt sok ga- néj, két villával kivitte. Friss szalmát szúrt helyette, a hídlást azzal szórta tele. Kiseprűzte a jászolt, összekö14