Hevesi Szemle 8. (1980)

1980 / 3. szám

Iniciálé

Valamikor száz év száz évig tartott. Egy esztendő, négy negyedévből állt. Es a napnak huszonnégy órája volt. Manapság is ezt tanítják az iskolában, szemre ezt látszanak bizonyítani a naptárak, de mindenki tudja, hogy ez már régen nem így van. Most egy év alatt történik néha — vagy tudunk meg annyi történést! — oly számos esemény, mint valaha volt az egy évszázad alatt. Az esztendő, sőt az esztendők úgy elnyargalnak, hogy vélhetjük, egyetlen negyedévből állt az egész. És a huszonnégy óra sem huszonnégy. Vagy több, ha azt vizsgáljuk, mi minden fért bele, vagy kevesebb, ha azon tűnődünk, hogy mi mindent kellett volna még megtennünk. Vagy több, vagy kevesebb, de a huszonnégy óra még véletlenül sem huszonnégy.

Az idők tartamának és tartalmának eme megváltozása fölött nem azért meditálunk, hogy a filozófia magasságába, vagy mélységébe ereszkedvén e sorokkal a világról vallott nézeteinket vizsgáljuk felül, különös tekintettel, hogy a világ is időben létezik és nézeteinket is az idő — is — formálja. Márpedig kézenfekvő szarvas okoskodás: ha megváltozott számunkra az idő, akkor megváltozott számunkra a világ. Ez pedig nyilvánvalóan idealista felfogás. Ám mégsem kerülhetjük meg az időt, mint társadalmunk cselekvésének egy meghatározott tartamát, amelyet ez a társadalom rendszeresen és mind nagyobb erénnyel, elánnal és eredménnyel tölt meg gazdag és változatos tartalommal is.

A Hevesi Szemle 2. és 3. száma között — lévén, hogy ma még negyedéves folyóirat — három hónap, mindössze egy negyedév telt el. Bármely társadalom, így a mi társadalmunk életében is a kereken kilencven nap látszólag szemhunyásnyi, villanásnyi idő csak. Ha azonban visszapillantunk a mögöttünk maradt néhány hónapra, beláthatjuk bevezető megállapításunk igazságát: megváltozott bennünk és körülöttünk az idő. Olimpiai bojkott és nagy sikerű olimpia, a háborús feszültség felszítása a NATO részéről és egyfajta újabb enyhülési szakasz kezdetének érzete és látszata. Brezsnyev-, Schmidt-, Giscard-találkozók. Az országgyűlési választások után új kormány hazánkban. Minden idők talán legnehezebb aratása. Nyár közepi áradás a Körösök és a Tisza felső vidékein, 35 fokos kánikulát követő tízfokos nappalok. Nyáron. Gazdasági helyzetünk némi javulása, sokak tamáskodása még mindig hogy hátha csak ijesztgeti a kormány a gondjainkkal, a feszített munka megkövetelésével a magyar dolgozót.

Valamikor a nyarat uborkaszezonnak hívták, s az uborkaszezont kiböjtölendőn születtek a kövér hírlapi kacsák a kis- és nyárspolgárság rémisztgetésére, szórakoztatására. Hol van hely egy új Loch Ness-i szörny feltalálására akár az újságok hasábjain, akár a rádió, vagy a televízió műsorában? Bel- és külpolitikai életünk tempója hihetetlenül felgyorsult. Talán gyorsabb is, mint az az űrhajó, amelyen az első magyar űrhajós kerülte meg a Földet, s tekintett le, találta meg az óriás — vagy nem is olyan óriás? — gömbön azt a pontocskát, amelyet úgy hívnak, hogy: Magyar- ország. Mert az is életünk elmúlt negyedévi, de nem negyedévre szóló szenzációja volt, a magyar földön kidolgozott űrtudomány iránti tisztelet és megbecsülés jele, hogy Kubászov társaságában Farkas Bertalan, a Magyar Népköztársaság kiképzett űrhajósa ott lehetett a Szaljut 6. fedélzetén.

Eddig visszalapoztunk a rövid átfogó emlékezés krónikájában, most megtehetjük ezt előre is: témát és tárgyat keresvén a majdani emlékezéshez. Ügy véljük, nem kell jóslás ahhoz, hogy minden gondunk, nehézségünk ellenére — írhassuk le már most — sikeresen betakarítjuk a földek termését. Lesz lágy kenyerünk, foszlós, fehér — a rossz pékekről pediglen ne essék itt szó — és lesz hozzá szőlő is, ízes, mézes és bőséges. A gyorsan elrohanó nyár, helyesebben ez az elmúlt nyárféle időjárást bepótolja tisztességgel a természet, szép a szeptember, kedves, csendes, de gazdag lesz az október. Bízunk benne és bízzunk benne, hogy így lesz.

A nyolcadik évfolyamát töltő Hevesi Szemle mostani, 3. száma természetesen nem tud és nem is akar az eltelt és fentebb méltatott időszak precíz krónikása lenni. Amire vállalkozhatott, most is és vállalkozott is, az nem több, de nem is kevesebb, minthogy a negyedévek hazai szellemi termékéből nyújtson át ismét egy csokorra valót, pontosabban 64 oldalnyit a szorgos és hűséges olvasónak. Hisszük, hogy mostani írásaink, ha hétről hétre, napról napra nem is követik nyomon életünk gyarapodását a szellemiekben, de arra feltétlenül méltóak és alkalmasak, hogy egy időszak mérlegét, summázatát jelentsék.

Es azt is hisszük, hogy ez a summázat tisztesen tükrözi a gazdag valóságot.

1