Hevesi Szemle 8. (1980)
1980 / 2. szám - MÚLTUNK JELENE - Lénárt Andor: Az egri vár kerámiaműhelyéről
Továbbá, ha a szerencse elhagy, ki tudja: nem fog-e kelleni épen azzal egyezkedni, kit most elűztünk (....) Illett-e továbbá a magyar néppel hetvenkedő szerepet játszatni, hiúságának tápot adni? melynek állandóságát úgysem biztosíthattuk; s végre a nép által vice-magyar Istennek tartott Kossuthhoz illő volt-e hiúságát és dicsvágyát a hon és népe érdeke ellenében annyira fölcsi- gázni, hogy őt s ügyét — a helyett, hogy erősebbé tegye, — gyengítse.” (Mészáros Lázár emlékiratai. II. kötet, Pest, 1867.) Az bizonyos, hogy Kossuthot mint kormányzót ezután jobban lekötötték a hivatali ügyek, és kevesebb időt tölthetett a nép 'között és a hadszíntereken, mint korábban, amikor „csak” honvédelmi bizottmányi elnök volt. De magának a függetlenségi nyilatkozatnak nagyszerűsége és történelmi értéke akkor is kétségbevonhatatlan, ha a következő hónapok eseményei legalább részben az aggályoskodókat igazolták. Kossuth ott a debreceni nagytemplomban az országgyűlés két háza és a nyilvános ülésre betódult debreceni nép jelenlétében lángoló szavakkal nyilvánította ki, hogy „e honnak önállónak, osztatlanul függetlennek kell lennie, s e szerint kell cselekednie”. „Kossuthot látni kelle — írja visszaemlékezésében Mészáros Lázár —, amikor valamely fontos tárgy került vitatás alá: mily szívemelőleg és megrázólag hatott hallgatóságára, úgy hogy még az ellenző észt is magával és magához ragadta; a hívőket bibliai formuláival s a sokféle, felsőbb s alsóbbrangú érzelmeket mintegy meg- igézve tudta meghódítani. Látni kellett, hogy zöld s mitsem jelentő szemeivel — melyek szónoklata hevében lángoltak — mikép lövöldözé a szikrát, midőn egész ábrázata fénylő sugarakkal látszott elárasztva lenni.” „Igaz ami igaz, s azért meg kell vallani — folytatja aztán Mészáros —, hogy széles e világon nem lehetett, nem lehet, s talán sok ideig nem is lehetend találni egyéniséget; ki a magyar szívhez, érzelemhez úgy tudjon beszélni; ki magát azzal úgy tudja azonosítani; ki a sokaság gondolatát minden tárgynál úgy ki tudja fejezni; ki e nemzet erejét és gyengéit úgy ismerje; aki szónoklata hatalmával a hallgatóságot annyira meghódítsa, anélkül, hogy leszálljon s pórias szavakat használjon (...) szóval, aki tetőtől talpig olyan magyar szónok legyen. Voltak ugyan logicusabbak, mint Deák Ferenc, virágosabbak és költőiebbek, mint Kazinczy Gábor, bölcselkedőbbek, mint Szemere Bertalan, finan- ciálisabbak, mint Ghiczy Kálmán, administratívabbak, mint Kovács Lajos s mások, — hanem egészben véve Kossuth mindannyi fölött állott.” Míg ezek történtek Debrecenben, diadalmas honvédseregeink tovább folytatták az ország felszabadítását. Pásztor Emil Az egri vár kerámiai műhelyéről (1932—1945) A következő közlés része az egri vár 1925-ben megindult feltárása történetéről írt tanulmánynak. A benne leírtak azonban nemcsak a feltárás történetéhez adnak új ismereteket, hanem egy, a város művelődéstörténeti, művészi életének elfelejtett hagyományára is felhívják a figyelmet. S talán a felújítás lehetősége cselekvésre sarkall; mert az 1930-as években követett cél ma is megfogható, a lehetőség pedig sokkal inkább adott. — A kerámiai műhely két kemencéje kihasználatlanul, romjaiban ma is áll az egri vár északi sarkában, a Sándor-bástya tövében és alatt. Az 1925-ben megindult várásatások eredményeként 1929. év végére a vár föld alatti kazamatarendszerét a Várásatási Bizottság már feltárta. Oj feltárás új helyéül a föld felszínén, a középkori székesegyház területét választotta. A gazdasági válság eredményeként 1931 végére Eger város háztartása is a csőd szélére került. Vele az egri vár feltárásának ügye is. Az a kevés pénzbeli támogatás, amit a várfeltárás évenként a várostól, a kincstártól, nemegyszer magánosoktól kapott, megcsappant. A látogatók száma csökkent. Az eladott belépőjegyekből származott jövedelem a meglevő állapot fenntartására is kevés volt. — Ezért szünetelt 1932 tavasza óta a vár feltárása. Ez időben a várban a munka a korábban napvilágra került múzeumi anyag rendezésére korlátozódott. Az ásatásokat nem azért szüntették meg, mert Pálosi Ervin és munkatársai belefáradtak a sok gonddal járó tevékenységbe, hanem elsősorban azért, mert ennek 1932 nyarán jóformán már semmi anyagi fedezete nem volt. Az anyagiakkal a kutatók a normális gazdasági viszonyok között sem voltak gazdagon ellátva. Eddig is a személyes kapcsolatuk, tekintélyük, fáradhatatlan agitá- lásuk útján sikerült a szükséges legszűkösebb pénzösszeget előteremteniök, hogy az ásatásokat végezni lehessen. Amikor 1932 tavaszán az első filléres gyorsvonat Egerbe érkezett, akkor merült fel először az az ötlet, hogy a városba látogató idegen számára olyan helyi nevezetességű emléket kellene adni, amiről mindig visszaemlékeznék Egerre. 41
