Hevesi Szemle 8. (1980)

1980 / 2. szám - MÚLTUNK JELENE - Pásztor Emil: 1849 első hónapjai

honvédelmi bizottmánynak: „ . . . Görgei fővezér előtt tisztelettel kell meghajolni minden hazafinak, mert nem hiszem, hogy a história példát mutathasson fel, miként egy fővezér a fővezérnek nagy kötelességeit s a minden veszélyes pontoni jelenlétet, a rettenthetetlen közkatona kötelességeivel nagyobb mértékben teljesíthette volna, mint Görgei..

Április 4-én a tápióbicskei ütközettel, 6-án (nagypénteken) pedig az isaszegi csatával folytatódik a magyar győzelmek sora.

Mészáros följegyezte, hogy Damjanich az óvatos Klapkához majdnem minden harc előtt így szólt, tréfásan ugratva bajtársát: „Ich weiss, du wirst wieder laufen”. (= Tudom, hogy te ismét futni fogsz.) És leírta Mészáros a következő esetet: „Tápió-Bicskének Klapka kevés előrelátással tartott, hol büszkén, s rohamlépésben dugta be orrát a faluba. Az ellenség védve tartván a falut, rejtett állásban létezett, midőn oda a magyarok beérkeztek. Ezek komolyan s élesen fogadtattak, úgy hogy rendetlenségben futott vissza az egész hadtest. Ha Damja- nics derék hadtestével nem jön segélyére, iszonyú vereséget szenvedett volna. Damjanics szintén rohamra do- boltatott s az ellenséget kiverte Bicskéből.”

Az isaszegi győzelem igen jelentős haditény volt. Az öreg Mészáros is elismeri: „Eddigi legnehezebb s talán legvéresebb ütközetünket dicsőn nyertük meg”.

Az isaszegi csata délutánjának nevezetes eseménye volt egy párbeszéd. Görgey fővezér csata közben azt tapasztalta, hogy míg középen, ahol Damjanich hadteste harcolt, hevesen folyt az ágyúzás, a bal szárnyon, Klapka arcvonalán, a tűz egészen megszűnt. Mindjárt sejtette, hogy ott valami baj van. Segítségül odarendelte a tartalék csapatok nagy részét, és ő maga is afelé nyargalt. Megdöbbenve látja, hogy Klapka zászlóaljai visszafelé vonulnak. Amikor ennek okát tudakolja a tábornoktól, Klapka azt feleli, azért adott parancsot a visz- szavonulásra, mert hadteste fáradt, a töltényük is megfogyatkozott, és szerinte tanácsos volna másnap reggelig mindenütt abbahagyni a harcot:

— A győzelem, mely ma lehetetlen, holnap még lehetségessé válhatik.

De Görgey azon a véleményen van, hogy akik gyorsak a hátrálásban, azok előre is tudnak menni, a szuronyrohamhoz pedig még töltény sem kell.

— Ma győzni kell — mondja határozottan — vagy visszavonulni a Tisza mögé! Csak e kettő közt van választás. Damjanich még derekasan harcol, Aulich is előrenyomul: győznünk kell tehát!

— Előre, fiúk! — kiáltja erre Klapka is honvédéinek, akiknél eddig is nem annyira a jóakarat, mint a vezér lelkesítő kitartásának példája hiányzott.” (Horváth Mihály: Magyarország függetlenségi harcának története 1848 és 1849-ben, II. köt.)

Az isaszegi győzelem után sokan úgy gondolták, hogy az ország teljes felszabadítása már csak néhány hétbe kerülhet.

Isaszeg után néhány nappal — április 10-én — Vác- nál arattak győzelmet honvédeink.

E napokban történik Windischgraetz herceg leváltása: sikertelen magyarországi működése miatt a császár visz- szahívja Olmützbe, s egyidejűleg Weiden táborszernagyot nevezi ki a magyarországi és erdélyi csapatok főparancsnokává, ideiglenesen reá bízva e „lázadó” tartományokban a polgári ügyek vezetését is.

A debreceni országgyűlés — Kossuth javaslatára — április 14-én kinyilatkoztatja Magyarország függetlenségét és a Habsburg-ház megfosztását itteni uralkodói

jogaitól. Kimondja a határozat, hogy országunk Európa minden államával békében kíván élni. A honvédelmi bizottmányt felelős kormány váltja fel, amelyet egy kormányzó fog kinevezni. Kossuth Lajost egyhangúlag kikiáltják „a magyar álladalom kormányzó elnöké”vé.

Arany János ebből az alkalomból írta Április 14-én című versében:

„Függetlenség! Ez a jelszó,

És szabadság a nagy cél:

Teljes független szabadság; —

Nem kell semmi, ami fél.

Zárt üvegházban tengődve A szabadság nem tenyész:

Élet vagy halál jöjjön ránk,

Csakhogy légyen egy egész.”

Százezrek érzéseit és gondolatait fejezték ki a költemény utolsó szakaszai is:

„Bánjuk-e, hogy a dicsőség Egészen szárnyára vett?

Hogy egészen és örökbe Bírjuk a becsületet?

Hogy karunknak győzedelmét Látja, nézi a világ,

S temetőnkhöz, mint diadalívünkhöz, kész a cser-ág?

Sőt örüljünk, sőt előre!

Habozásban nincsen üdv.

Zászlónkon a függetlenség:

Az fog élni, aki küzd.

Fel, fel a szent küzdelemre!

A sorompó nyitva áll:

Egy a pálya, egy a végcél:

Dicső élet, vagy halál."

Sokan azonban — így Görgey is — attól tartottak, hogy a függetlenségnek a teljes győzelem előtti kimondása a szabadság ügyére nem életet, hanem halált fog hozni, mert a debreceni határozattal és változtatásokkal csak siettetjük Ausztria és a cári Oroszország erőteljesebb föllépését hazánk ellen.

Mészáros Lázárnak is voltak fenntartásai, s ezeket el is mondta az országgyűlés zárt konferenciáján, melyet a függetlenségi határozat kimondása előtti napon tartottak. Azzal érvelt, hogy barátaink (a nyugati demokraták) igen távol, ellenségeink (a reakciós Ausztria és Oroszország) pedig igen közel vannak, ezért szerinte helyesebb volna a Kossuth által javasolt sorrendnek a fordítottja, azaz: a függetlenséget akkor kellene ünnepélyesen kinyilatkoztatni, ha az ország már felszabadult.

A Görgeyt egyébként mindig erősen bíráló Mészáros e kérdésben olyasféle véleményen volt, mint Görgey s vele együtt a honvéd tábornokok és tisztek nagy része. Mészáros, aki az országgyűlés nyilvános ülésén aztán maga is megszavazta a függetlenségi nyilatkozatot, könyvében így fejti ki ezt a véleményét:

„A haza másképeni elrendezésének elvét kimondani veszélyes nem volt oly időben, midőn biztosítva épen nem, de veszélyeztetve igen is volt; midőn a kedvezni alig kezdő hadi szerencse hamar megfordulhatott, mivel (...) Magyarhon legbuzgóbb külső jóakarói sokkal távolabb voltak, mintsem a sokkal közelebb levő ellenség tevőleges befolyását meggátolhatnák, — mit az Erdélybe történt első orosz beütés már ekkor igazolt is.

40