Hevesi Szemle 8. (1980)

1980 / 2. szám - MÚLTUNK JELENE - Pásztor Emil: 1849 első hónapjai

csapatait a harctérre szólítsa. Nyolcvankilométeres lovaglás után érkezik vissza velük.

Ha Dembinski beavatja terveibe Görgeyt és Klapkát, és figyelembe veszi javaslataikat ahelyett, hogy gyanakvással mellőzi őket, minden másképp alakulhatott volna ezen a két napon. Valószínűleg igaza van a későbbi történetírónak, amikor megjegyzi: „Valóban semmivel sem menthető, hogy miként iparkodott az idegen vezér a két legjobb magyar parancsnokát, Görgeyt és Klapkát, tervei felől bizonytalanságban tartani. Hadtestjeiket szétdarabolta, azután egyiknek se mondta meg, mi a célja. Görgey két napot töltött Demibinski társaságában, hogy ezt nyilatkozatra bírja, de minden fáradsága kárba veszett. Ha elgondoljuk, miként fejlődik a hadi helyzet, ha az erős 7-ik hadtest a nagy kiterjedésű csatatér bármely pontján, de egységesen lép a porondra, azt kell mondanunk, hogy Kápolna magyar győzelemmé válhatott volna.” (Pethő Sándor: Görgey Artúr).

A magyar csapatok ugyanis vitézül harcoltak Kápolnánál. Görgey a csata utáni napokban is úgy ítélte meg a hadihelyzetet, hogy folytatniuk kellene a küzdelmet a császáriak ellen, miután a magyar seregnek — Kere- csendnél — végre csakugyan sikerült egyesülnie, mégpedig az ellenség átkarolására alkalmas csoportosításban. Dembinski azonban hajthatatlan volt: a visszavonulás mellett döntött.

Március elején Dembinski ellen föllázadnak az alvezé- rei. 3-án haditanácsra ülnek össze Tiszafüreden. „Görgei tábornok — írja e napról Szeremlei —, Klapka és Répásy hadtestparancsnokokkal egyetértve, a magyar fősereg hadiszállásán a tiszteket tanácskozmányra gyűjti össze, melyre Szemere kormánybiztost is meghívja. Ebben Görgei kezdeményezése folytán a főtisztek kinyilatkoztatják, hogy a hadseregnek Dembinskihez nincs bizodalma. Sokan azonnal új vezért akarnak választani, minek azonban Szemere a kormány nevében ellenmond, s a tanácskozmáiny az ő ajánlatára megállapodik abban, hogy addig, míg Kossuth és a hadügyminiszter, kiknek Szemere már írt a baj felől, megérkeznének, Dembinski tartsa meg a vezéri botot, mellé azonban tanácsadókul Répásy, Aulich, Görgei és Klapka rendeltessenek. Dembinski azonban a haditanácsadókat maga mellé fogadni vonakodik, midőn őt Szemere, hogy a további zavargásnak elejét vegye a fővezérségtől felfüggeszti, s ideiglenesen Görgeivel helyettesíti, ki midőn a tábori jegyzőkönyveket Dembinskitől kezéhez nem kaphatá, ennek ajtaja elibe őrt állíttat.”

Érdekes, hogy az ellenség táborában hasonló elégedetlenség mutatkozik Windischgraetz fővezérrel szemben. Öt hibáztatják tisztjei azért, hogy a nagy erőfeszítések semmi komoly eredményt nem hoztak. Két alvezére február 28-án kijelenti előtte, hogy előnyomulási parancsát nem teljesíthetik, mert fogytán a lőszerük, és katonáik fáradtak.

Március 5-én Kossuth honvédelmi bizottmányi elnök is megjelenik a tiszafüredi táborban. Kíséretében ott vannak: Mészáros Lázár „hadügyér”, Kiss Ernő és Vetter Antal tábornokok. Az ő részvételükkel összeült haditanács helyteleníti a tisztikarnak Dembinski elleni föllépését, Dembinski pedig, minthogy az egész tisztikar haditörvényszék elé nem állítható, lemond, kijelentve, hogy nem kíván parancsnok lenni olyan tisztek fölött, akik neki bizalmatlanságot szavaztak. A kormány 8-án Vetter altábornagyot bízza meg a nemzeti hadak főparancsnokságával (az Erdélyben működő seregek kivételével).

Érdemes idéznünk az öreg Dembinskiről — még a

tiszafüredi eseményekkel kapcsolatban — néhány kortársi és későbbi véleményt.

Mészáros Lázár Dembinski hadi ügyességét minden más honvédtábornok fölébe helyezte, és egyedül őt tartotta képesnek arra, hogy vezéri tehetségével szerencsés végűvé tegye a magyar szabadságharcot.

Leiningen tábornok — nemsokára az aradi vértanúk egyike — Dembinskivel szemben Görgeynek adta az elsőbbséget: „Dembinskit nevezték ki fővezérnek. Ez igen rövid idő alatt elvesztette a lengyel forradalomban szerzett hírnevét. A sereget mocsarakba vezette, és csak Görgey ernyedetlen tevékenysége mentette meg a sereget Kápolnánál. (. . .) Mindenki fölzúdult Dembinski ellen, és Görgey tekintélye csak annál nagyobbra nőtt. Az öreg, gyönge és önfejű lengyelt úgyszólván maga a sereg tette le, de azért mégsem Görgey kapta a fővezérséget, hanem Vetter...” (Az aradi vértanúk. Szerk. Katona Tamás. Szépirodalmi Könyvkiadó, 1979. I. kötet.)

Gelich Richárd (1821—1899), aki a szabadságharc egész ideje alatt a magyar hadügyminisztériumban, mint főtiszt dolgozott, s így közelről ismerte a szabadságharc katonai vezetőit, nem olyan elfogult a lengyel tábornok mellett és ellen, mint Mészáros és Leiningen tábornok. Részletes jellemzésében erényeit is, hibáit is említi:

„Dembinszky kipróbált jeles tábornok volt, de midőn Magyarországban a vezéri pálcát kezébe vette, már kissé túlélte magát, minek az lön következése, hogy többnyire jó eszméit hiányos keresztülvitel követte. Dembinszky finom műveltséggel bírt, de véralkata sokkal hevesebb volt, hogysem ellentéteket kiegyenlíthessen, melyek már az ő állásából mint külföldiéből származtak. Ha Dembinszky akkor, mint óhajtotta, csupán mint tanácsadó szolgál, bizonyosan többet tehetett volna. Mindenesetre nagy hájba volt Kossuth részéről, hogy Dem- binszkyt akkor nevezte ki az összes magyar hadsereg főparancsnokául, midőn Görgey mintaszerű visszavonulását hajtotta végre a bányavárosokon át, hogy a tiszai hadsereggel egyesüljön. Ez nem volt alkalmas idő arra, hogy idegent állítson a hadsereg élére.”

Péterfy Jenő, a múlt század második felének kitűnő esszéírója és kritikusa, Dembinski egyéniségében a negatív vonásokat emeli ki 1848. és 1849-ből (Pozsonytól Tisza-Füredig) című tanulmányában:

„ ... egészen rabja temperamentumának s annak minden egyenetlenségével bír. Emlékiratai is mutatják, hogy kissé úszik az észjárása; elméje előtt csak az bizonyos, hogy ő nem csalódhatik: ezért aztán igazi kritika nélkül lát mindent s csodálatos gomolyagban forognak gondolatai, melyekben fontos mellékessel, félig igaz hamissal testvérileg párosul. Innen a döntő pillanatokban pa- thetikus zavara; mikor pedig számításait meghazudtoló, nem várt véletlen meglepi, sajkája egészen fölborul. Ilyen elmével kerül most Dembinszki előtte egészen idegen viszonyok közé s oly éles szellemű ember közelébe, mint Görgei.”

A január közepén Magyarországra érkezett és két héttel később már fővezérré kinevezett Dembinskivel szemben Péterfy Jenő érezhetően Görgey pártján áll. Rámutat az öreg lengyelnek bátor katona voltára, de nem találja benne a jó hadvezéreknek néhány igen fontos tulajdonságát: „Dembinszki egyéni sajátságai egy kissé a hadvezért is jellemzik. Végtelen önbizalom, nagy ter- velgetés, a kivitel pillanatában zgvaros cselekvés. Amilyen bátor katona volt, olyan fontoskodó vezérnek is mutatta magát.”

Álljon itt végül egy mai történészünknek, Borús Józsefnek igen találó jellemzése Dembinskiről: „Ö nem

38