Hevesi Szemle 7. (1979)

1979 / 1. szám - JELENÜNK - Sereg József: Károlyi Mihály nyomában

— A földosztó Károlyiról, a nagy emigránsról, Párád kiemelkedő lakójáról nem hallottál bővebben?

— Nem, többet nem, kevés volt az idő az órán ...

®

Hideg, téli délután érkeztem Kápolnára. A Tárná hídja mögött frissen telepített parkban, három öreg hárs köszönt. A három közül egy, a hátulsó, még sértetlen egészségben, teljes férfikorban terebélyesedik, de a két első testvér a facsoportból, már bizony időrágta, odvas derékkal és gyér ágkoronával didereg a fagyos szélben. Kossuth—Dembinszki-hársak, olvasom a tájékoztatótábláról. Élő szemtanúk az 1849-es kápolnai csatából, itt, a Tárná hídja mellett, a keleti oldalon. A csata itt, a hídnál volt a legvéresebb, 1849. február 26—27-én, az átkelőhely még a Tárnán is hadászati jelentőségű volt.

Csak néhány lépésre, a Kossuth utcában, a tanácsháza. A tanácselnök, az iskola igazgatója és egy pártvezetőségi tag a községi alapszervezetből a beszélgetőtársak. Bejelentetlenül érkeztem, mégis szívesen fogadtak. Károlyi Mihály emlékeinek nyomában, Kápolnára vezetett az utam. Házigazdáim szívesek, figyelmesek és minden formaság nélkül rendelkezésre állnak. A Kossuth—Dem- binszki-hársakról indul a beszélgetés. A tanácselnök tájékoztat.

TIÉTEK fi FÖLD'

ÜZENET

a magyar

foldmivesízeyénysék'nek

IRTA

KAROLYI MIHÁLY

PÁRIS, ID-i 1

— A hársfacsoport községünk büszkesége, hiszen a köréjük épített emlékpark is jelzi a kápolnaiak ragaszkodását. A híd és a 3-as út korszerűsítésével kerültek közterületre e sajátos emlékek. Korábban egy kertben, egyházi területen, bekerítve éltek, alig tudta valaki is róluk, hogy ők a nevezetes csata szemtanúi. Most már megyei tanácsi rendelet óvja életüket, és természetesen a mi gondoskodásunk is. Éppen ideje, hiszen az út felőli két öreg fa életét talán még meg lehet néhány évtizedre menteni.

De térjünk témánkhoz vissza, kutassuk a Károlyinyomokat itt, Kápolnán.

A község 1919 februárjában lélekszámra nagyobb, de gazdasági viszonyaira nézve, viszont összehasonlíthatatlanul szegényebb volt a mai Kápolnánál. Az akkori lakosok száma meghaladta a kétezer főt, amelyből a zöm, szinte a háromnegyed rész tartozott a kevés földű, nagy- családos zsellérnéphez. Ezek a családok adták a környék uradalmai számára a zsellér-summás részesarató kepés „bandákat”, hogy keresetükkel kiegészítsék a család együttes éléstárát. Az érseki uradalom cselédnépe volt a másik, de létszámában jelentősen kisebb, meghatározó mag a faluban. A dohánybeváltó mögötti majorban, a jelenlegi egyik tsz-tanyaközpontban laktak és szolgálták az érseki uradalmat. A lakosság egy tizedét sem érte el a bérből és fizetésből vagy önálló iparból, kereskedelemből élők száma.

Iparlétesítmény itt nem volt. A kultúra mécsese is szerényen pislákolt a három tanerős, római katolikus népiskola három tantermében. Könyvtár, kultúrház? — korcsma legfeljebb. A községi földműves olvasókör sem a zsellérek számára tartott néhány száz kötet könyvet, a módosabb kisgazdák pipáztak, kártyáztak, olvastak is éppen olykor benne.

A 48-as eszmék ápolása minden március 15-én azért megmozgatta a falu népét is, de az ünneplés hovatovább irredenta-nacionalista alaphangja elhomályosította a szép eszmék világát. Megyei urak, jogászok paroláztak az emlékmű tövében és a nép megbámulta a nemzeti zászlós, kokárdás hűhót. A kápolnai parasztok maguk is szerveztek 48-as emlékünnepet ősszel, halottak napján a temetőben, 48-as sírokat ápoltak, gyertyákat égettek és a világháborús kápolnai halottaknak akartak emléket állítani. Pénzt és búzát is összeadtak többször is, mégis csak 1977-ben teljesült a vágyuk. 1976-ban a község szovjet emlékművet épített és avatott, felbuzdultak a kápolnaiak, és 1977-ben megépítették a világháborús halottak emlékművét is a temetőben.

— Igen, elég sok nálunk Kápolnán az emlékmű — vette át a szót az elnöktől az iskola igazgatója. — 1969 februárjában avattuk fel a Károlyi-emlékművet is, szemben a 48-as emlékoszloppal. A földosztás ötvenedik évfordulóján formáltuk mi magunk ezt a kis emlékhelyet. A ládát vettük alapformaként, mert az úgy volt, hogy Károlyi kérésére, annak idején a környék falvaiból zsákban, szekérderékban, kosárban, mindenhonnan hoztak egy kevéske földet a birtokról és azt a szimbolikus karót abba a deszkaládába összeöntött, környékbeli falvakból hordott uradalmi földbe ütötte be maga, a földosztó Károlyi.

Az a karó pedig ott készült a dohánybeváltó asztalosműhelyében, a felirata Polonyi Antal falunkbeli földhöz juttatott zsellér, ő tartotta a ládában a cöveket, amíg a köztársasági elnök szimbolikusan ráütött hármat, legalábbis így tartja a nép. A Horthy-kort ez a karó is száműzetésben élte át. A dohánybeváltó I. számú raktár25