Hevesi Szemle 7. (1979)
1979 / 1. szám - JELENÜNK - Sereg József: Károlyi Mihály nyomában
épületének szarufájához dugta el a jobb időkre emlékként az öreg Golyha Antal bácsi, onnan szedtük elő Károlyi 1946-os fogadására. Mondták is akkor a kápolnaiak, ő a parasztokat, a kápolnaiak az első mesgyekarót, nem feledték. A tanácselnök folytatja tovább. — A 48-as emlékművet maga Károlyi választotta ki a földosztás szimbolikus helyéül. 1848—49-cel szándékozott történelmi folytonosságot teremteni, sőt az időpontot is éppen ezért, a csata évfordulójának közvetlen közelében, február 23-ra tette. Az akkori falu sem így nézett ám ki. Fehér falú, utcára két kis ablakszemmel pislogó nád- és zsúptetős házak kuporogtak az út mentén két oldalról, alig akadt egy-két gangos-tornácos, nagyobb épület közöttük. Zsellérvilág volt ez a javából. Valaki írja is valahol, Károlyi körül hitetlenkedő, a földosztást is gyanakodva szemlélő parasztok álltak a tél végi, permetező esőben Kápolnán. — Pontosan Károlyi Mihály írja ezeket visszaemlékezéseiben — szólok közbe. A tanácselnök folytatja — már nem is kell kérdeznem — ízes, somogyi dialektusban fogalmazva: — 1919 őszén, a proletárdiktatúra bukása után botozás, kivégzés volt a válasz a földosztásra. A kegyetlenkedésben a bevonuló fehér román csapatok jártak elöl. Két zsellért öltek meg és Tasi Mihály bácsit úgy megverték, megbotozták, hogy egy év múlva belehalt a sebeibe. Ki mert volna itt Károlyiról beszélni, a száműzött- re nyilvánosság előtt emlékezni. 1946-ban, azon a nevezetes pünkösdi, Heves megyei kőrútján azonban nagy örömmel, jó szívvel, régi barátként fogadtuk a hazatérőt. A dohánybeváltó épületében, és az 1849-es emlékműnél volt a hivatalos ünnep, a község apraja-nagyja ott volt és az egész megye képviselve volt... Az általános iskola igazgatója megerősítő fejbólintás- sal kíséri a választ és folytatja: — Iskolánkban az egyik lelkes kolléga egész szép hely- történeti anyagot halmozott már fel. Munkatervünk évenként számon tartja az ünnepséget, Károlyi Mihály nevét úttörőraj viseli, őrsi foglalkozásokon, raj versenyeken tanulóink emlékeznek és lelkesedésből sincs hiány. — A Rákosi személyi kultusz idején ebben a faluban volt-e Károlyival kapcsolatban bármilyen megmozdulás, emlékezés? — buzdulok fel magam is. — Nem, sajnos semmi. 1946-ban, az elnök személyes látogatása megmozgatta az embereket, megpezsdült a politikai élet, szép volt. Sajnos nehéz évek következtek, sok érthetetlen, nehéz problémával küzdöttünk, és a mi kápolnai parasztjaink bizony nem tudták, és nem is kérdeztük, merre vetette a sors Károlyi Mihályt. 1963-ban Károlyiné járt Kálban, s akkor újult meg az emlék, és azóta 15 éve ápoljuk, őrizzük, óvjuk. Könyvtárunkban, az iskolában is, minden Károlyivagy vele kapcsolatos könyvet most már tudatosan gyűjtünk, tanulóinkkal szinte évenként járunk a Petőfi Múzeum Károlyi-kiállításaira. Hadd fejezzük be ezt a beszélgetést azzal, hogy vessünk egy pillantást a jelen Kápolna községére. — Óh, nagyot fordult a világ — folytatja a tanácselnök — 1800 körül van a lakosok száma. Egyetlen szalmatetős ház sincs már, és némelyik parasztház városi villanegyedbe is beillenék. Több mint 800 dolgozó itt helyben talált jó kereseti lehetőségre, ezek közül is kiemelkedően jellemzővé válik az ipar és az iparszerű mezőgazdasági termelőszövetkezeti foglalkozás. 1946-ban Károlyi így kezdte itt beszédét az 1849-es emlékmű tövében. „Uraim, joggal mondom e szót, valóban önök lettek e föld urai.” De akkor még csak földet kaptunk, Kápolnát széppé, újjá formálni a mostani és a következő években fogjuk — zárta le a beszélgetésünket a tanácsháza elnöki szobájában a községi pártszervezet vezetőségi tagja. A Kossuth utcában frissen vakolt, magas kőház, még kerítés sincs. Megzörgetem a kerítést pótló drótháló léckeretet, csahol a hátsó udvarban az akácfához kötött puli és megjelenik a házsarkon egy kíváncsi gyerekfej. — Küldd édesapádat, itthon van! Jön is már egy pufók, piros képű munkásember, kék overallban. Hogy bizalmatlanságát feloldjam, bemutatkozom. A kíváncsi tekintet megenyhül, elmosolyodik, bár úgy látom, kissé zavarban van — kézen fogja a fiát — s ebben mindketten megnyugszanak — a vendéget előreengedik, sőt szívesen tessékelnek. — Erre tessék, ezen az ajtón. És van okuk az eligazításra, a széles előszoba haliból hat ajtó nyílik hat helyiségbe. A középiskolás fiú szobájába lépünk, duruzsol az olajkályha, a gyerek tanulgat, rajzolgat. Hellyel kínálnak, beszélgetünk. Dicsérjük a szép, új lakást. Befordul a szobába a háziasz- szony, éppen most érkezett haza a kompolti gazdaságból, kedves, szíves fogadása betölti a szobát. Az édesapát kérdezem. — Itt élt Kápolnán, itt tanult, itt dolgozik, minden szállal ehhez a faluhoz kapcsolódik, meséljen már arról, hogyan ismerik, mit tudnak önök Károlyi Mihályról? — Károlyi? — Tőle kaptak szüléink először földet Kápolnán. Közvetlen élményem vele kapcsolatban a háború utáni látogatásához kötődik. A faluból Fülöp Zsiga bácsi üdvözölte őt 1946-ban, a száműzetésből való hazatérése és Kápolnára látogatása alkalmából. Az 1849-es hősi emlékműnél lovas bandériummal fogadtuk, a nyalka legények közt egy tűzről pattant lányhuszár is kirukkolt eléje, a Pavlánszki Margit, nagyon jól festett az a lány lóháton az egyenruhában. 1963-ban, felesége második Tarna-völgyi látogatásakor elevenedett meg újra alakja közöttünk és 1969-ben, az 1849-es emlékmű mellé Károlyi-emléket állítottunk. A középiskolás fiú vette át apjától a szót. — Az általános iskola ötödik osztályában kezdünk többet tudni róla. A történelemtanárunk sokszor mesélt nekünk a falu nevezetességeiről, a Károlyi-földosztáról különösen. A tanár úr foglalkozott a község múltjával és szakkört is vezetett nekünk is. A raj foglalkozásokon, meg a történelemórákon beszélgettünk róla, és én büszke is voltam arra, hogy kápolnai vagyok. — A magyar történelem nagyjai közt hová sorolnád eddigi ismereteid alapján Károlyi Mihályt? Kis gondolkodás, némi zavar és máris kezdi... — Mint Rákóczi vezérei, vagy Dembinszki, Klapka, Rákóczi, Kossuth, egy nagy szabadságharcot vezettek Károlyi földet osztott. Ezt még egymás mellé eddig nem állítottam, mindenképpen a nagyok közt a helye... • Ütban visszafelé, még egyszer felkerestem a történelmi emlékhelyet. Az út jobb oldalán magas dombon a közismert obeliszk, a kápolnai csata hőseinek emlékét idézi megjelenésével és feliratával „Példátokon fellelkesedve, kik hősi halált itt haltatok rohant a honvéd győzelemre, örök dicsőség rajtatok.” 26
