Hevesi Szemle 7. (1979)
1979 / 4. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Bertha Csilla: Egy különös drámai kísérlet a század elején
az ember csak bizonyos mértékig társas lény, de alapjában véve individuum, s ez a meghatározóbb. Magában — természetesen ezt soha nem mondta ki hangosan — úgy vélte, hogy az emberekben úgyis nagyobb a csürheszel- lem a kelleténél. Furcsa volt neki például, hogy egyes kollégái közösen mentek el egy tárlatra, vagy az sem volt előtte világos, hogy mi a jó abban, ha több ember együtt jár horgászni. Szerinte tárlatot nézni, de különösen horgászni csakis, és kizárólag egyedül lehet, mert a többiek csak zavarják az élvezetet. — Beszedte a gyógyszereket Kovácska? — zavarta meg gondolatmenetét a főnővér. Intett egyet a fejével, s arra gondolt, hogy érmék a középkorú nőnek egyszerűen elviselhetetlen a szirupos anyáskodása. Ki sem nyitotta a szemét, gondolván, hogy így hamarább elevez a tájékról a főnővér. S a többiek, a betegtársai, hogy szeretik ezt a nőt. Még a hetvenéves, falusi bácsika is, ott a sarokban alig várja, hogy jöjjön, s beszélgessen vele. Igaz, hogy rokonai nem nagyon látogatják. Megfordult az ágyban, s újra érezte azt a váratlan, kifejezetten idegesítő, nyugtalanító érzést, amit korábban. Valahonnan a tudat alól fura képek tűntek képzeletébe. Egy nagy, romos házat látott, egy kézbesítőt, aki pénzt ad át egy néger öregasszonynak. Aztán a postás eltűnik, az öregasszony pedig nagy óvatosan, hogy senki se lássa, eloson a sarki fűszereshez, és italt vásárol. — Vigyázzon Mrs. Poldwell, — mondja a fűszeres — az állam nem szereti, ha valaki a szociális segélyen piát vesz magának. — Mire gondol Mr. Smith? Csak megfájdult a gyomrom, azért kell — feleli az öregasszony, s gyorsan elsiet, kendője alá rejtve az üveget. Tiszta bolond vagyok, gondolja magában Kovács István főelőadó, ilyen képtelen dolgok jutnak az eszembe. Ahelyett, hogy jövendő dolgaimon gondolkoznék. Itt van ez a hülye baleset, nem elég, hogy röhögnek rajta, a precíz, pontos és megbízható Kovácson, még kevesebb pénzhez is jutok a táppénz miatt. Pedig nem sok híja van már az ötvenezernek. Megint érezte a nyugtalanító érzést. De tulajdonképpen mire is kell az az ötvenezer? Lakása van, bútorai vannak, ruhája van, különösebb céljai pedig nincsenek. Hiába mondták neki, hogy „öreg, ne spórolj, utazz valahová”, neki soha nem jutott eszébe, hogy utazni kéne. Minek? Svájc ugyanolyan, mint Németország, Németország meg ugyanolyan, mint Norvégia. Emberek, városok, utcák, tájak. Mindenütt. Legfeljebb árnyalatnyi eltérések. Talán nem ártott volna mégis utazni — bizonytalanodik el. Világot látni, embereket látni. Eh, hülyeség. Megpróbált elaludni, de valahogy azért nem sikerült neki, mert túl nagy volt a nyugalom. Nem volt zaj, a nővérek, orvosok se járkáltak, a betegek közül is sokat hazaengedtek vasárnapra. Na, mindegy, én is kimegyek két-három nap múlva. A tanársegéd szerint nem komoly az ügy, kis pihenés kell még és más semmi. De valahogy a hazatérés se vonzotta. Az jutott eszébe — ismét teljesen váratlanul —, hogy gyermekkorában aranyásó, kalóz, sarkkutató szeretett volna lenni. Más az élet és megint más a f antázia — moso- lyodott el magában, és fantáziálásból nem lehet megélni. Megélni csak a rendből, a fegyelemből, a kitartó munkából, a megbízhatóságból, a pontosságból lehet. Csak valahogy ez a rend, ez a túlzottan magabiztos rend nem tetszett most neki. Biztos a betegségtől van ez a hülye érzés — gondolta. — Mindjárt jön az ebéd, Kovácska — lejtett el ágya mellett ismét a főnővér. Iszonyatos méreg szállta meg őt, a nyugodt, a kiegyensúlyozott embert, akinek soha egy hirtelen szó nem hagyta el a száját. Ha még egyszer azt mondja nekem, hogy „Kovácska”, elküldöm a francba — döntötte el. És elmosolyodott, ahogy elképzelte a többiek meghökkenését a jeleneten. Igen, azért is megteszem — játszott örömmel a gondolattal. S egészen furcsán, ismét az jutott az eszébe, hogy talán nem is baj, hogy megtörtént vele az ügyetlen baleset. Talán nem is baj, hiszen tulajdonképpen még alig van túl az ötvenen, és, ha aranyásó nem is lehet, azért még történhet vele valami. Kinyitotta a szemét, s leste, mikor jelenik meg a főnővér. Kaposi Levente Egy különös drámai kísérlet a század elején* Az európai színház keleti hagyományok segítségével történő megújítására való törekvés nem ritka jelenség századunkban. Elég csak Barrault, Brecht, Claudel nevét említeni, vagy a Godot-ra gondolni, amelyben speciális nó jegyeket is kimutattak. Yeats neve azonban többnyire kimarad a sorból — méltánytalanul — és csak kevesen tudják, hogy e téren övé volt az első, s egyáltalán nem elhanyagolható művészi kísérlet. Yeats neve elválaszthatatlan a századforduló és századelő * Részletek egy nagyobb tanulmányból. ír nemzeti függetlenségi mozgalmától. Néhány más országbeli kortársával együtt ráérzett a népi kultúra s a mitológia egyesítő, nemzetformáló erejére-szerepére: „Hát az egyes embercsoportokat nem a mitológia egyesítette először...?” (Autobiographies, London, 1955. 194.) A népi-nemzeti hagyományokból táplálkozó, témájában és szellemében egyaránt ír nemzeti irodalom megteremtésén munkálkodott, hiszen, mint mondta, „nincs igazi nemzeti lét irodalom nélkül..., aminthogy nincs nagy irodalom nemzeti jelleg nélkül.” (Letters to the New Island, Cambridge, Mass., 1970. 76.) Lírájának és drámakölté17
