Hevesi Szemle 7. (1979)
1979 / 4. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Gyurkó Géza: Derűs miniatűrök
— De van, még kettő van... Jövőre az ő munkájukat is átveszi a gép... Az egyik a felrakó, a másik az átrakó... A felrakó egyben a leszedő és az átrakó is, míg az átrakó ugyanakkor... Mi az nem világos? — Hát, hogyis mondjam... Mi az, hogy aki átrakó az felrakó is, meg aki leszedő az meg... — értetlenkedtem, ám Pacolai megértőén a váltamra veregetett... — Idefigyelj öregem... Az, aki felrakja a spitzbubikat a futószalagra, amely itt megy el előtted, ugyanaz veszi le a másik, az itteni mögött visszafelé futó szalagról a spitzbubikat és ismét átrakja erre, hogy aztán a társa, aki... — Állj... állj, az isten szerelmére!... Mi az, hogy leveszi, átrakja, meg, hogy felrakja, meg?... Hát itt ugyanazokat az izéket... — Spitzbubikat... mondtam már ... — ... szóval, hogy mindig ugyanazok a spitzbubik mennek voltaképpen körbe körbe a két szalagon, csak az a két ember állandóan rakosgatja az egyik szalagról át a másikra? — Na végre, hogy megértetted ... Tudod az a helyzet, hogy a mi spitzbubiaink a kutyának sem kellenek ... De i gyárat azért nem lehet becsukni... De pazarolni nem karunk... Fő az anyagokkal való takarékosság. .. Így aztán a szalagon futó kétszázötven spitzbubihoz most már nem kell nyersanyag, nem kell velük technológiailag bíbelődni, nincs leltározás, meg egyéb marhaság... Csak két ember. És öregem a tudományos technikai forradalom szellemében ezt a két embert is kiiktatjuk ... Teljesen automatizált lesz üzemünk ;— húzta ki magát Pacolai és meghatódott tekintettel követte nyomon a surranó futószalagokat hátukon a kétszázötven spitzbubi- val. o A börzén — Mennyit? — kérdezte eme iparág itteni képviselője. — Mennyit is... mennyit is? — töprengtem, majd gyors számvetés és határozott döntés: — Ebből erre az évre három lesz az igényem ... — Biztos, hogy elég lesz? — kérdezte aggódva és gyanakodva az eme iparág itteni képviselője, de megnyugtattam, hogy szándékaimnak megfelelően, erre az esztendőre ez a három tökéletesen kielégíti az igényeimet, de — tettem hozzá —... ha abból kaphatnék négyet- ötöt, sőt hat sem ártana, az ,jó lenne ... — Kedves uram, abból elég lesz kettő is... Higyjen nekem, minek gyűjtögetni otthon feleslegesen... Az előbbiből a három kevés lesz, fogadni mernék rá, az utóbbiból a kettő tökéletesen elegendő az ön anyagi helyzetéhez mérten az egész esztendőre. . . Talán még jövőre is — tette hozzá az eme iparág itteni képviselője és én meggyőzeivé zsebre tettem a három reklamációs cédulát a reklamációs-börzén, ami majd a megvásárolandó cipőimre és a másik kettőt, ami a tartós fogyasztási javakra szól. El is felejtettem mondani, hogy ez évben először, voltaképpen az én javaslatom alapján, a cipő és az egyéb fogyasztási cikk-börzékhez hasonlóan megrendezte a reklamációs cédulákat gyártó ipar a nagyarányú és bemutatkozó reklamációs cédula-börzét. Az alapgondolat párhuzamos a már megszokott börzékkel, ahol egy helyen találja meg a vásárló — legyen az kicsiben, vagy nagyban vásárló — mindazokat az áruféléket, amit az ipar kínál. Találja hát meg egy helyen egyúttal azokat a reklamációs papírokat is, amivel az ügyfél, azaz a vásárló bejelentheti kifogásait az általa megvásárolt, a kereskedelem által forgalomba hozott, illetőleg az ipar által legyártott termékekkel kapcsolatosak. Mindent egy helyen és azonnal. Jómagam ebben az esztendőben három pár cipőt akarok vásárolni, valamint egy centrifugát és egy rádiót. Ezért kértem az eme iparág itteni képviselőjétől a három cipőre és a két tartós fogyasztási cikkre — a cipő az nem tartós! — a reklamációs cédulákat. A kedves eme iparág képviselője szerint azonban én több cipőt vásárolok majd, de csak két, esetleg csak egy tartós fogyasztási cikket, és nem négyet, vagy ötöt — hát ezért volt némi kis vita közöttünk: miből, mennyit is. — Kedves uram... jövőre már ne jöjjön ide! — szólt utánam az eme iparág itteni képviselője. — Miért? — torpantam meg ijedten, hogy kezdeményezésem máris zátonyra futott. — Ö, nagyon egyszerű az ok uram... mi is fejlődünk ... Ugyebár beláthatja, hogy a börze mégsem lehet az egyéni vásárlók színtere, ahol darabszám mérjük a reklamációs nyomtatványokat... Jövőre kérem ezért megalakult a Reklamációs Nagykereskedelmi Vállalat, s majd annak a képviselője veszi meg a megfelelő számú és jellegű reklamációs cédulákat. Azok aztán a reklamációs kiskereskedelmi csatornákon jutnak el a kedves olyan fogyasztóhoz is, mint ön.. . Világos uram? — Tökéletesen — bólintottam, majd hirtelen eszembe jutott még valami... — Már megbocsásson ... és akkor mi van, ha a reklamációs cédulák mennyisége, minősége és jellege ellen lesz reklamációm a kiskereskedelmi forgalmat illetően? Az eme iparág itteni képviselője fölényesen mosolygott, majd közelebb intett magához és úgy súgta a fülembe. . . — ... már készülünk uram a reklamációs cédulákat reklamáló cédulák börzéjére is... A gyártás már megkezdődött. .. De ez a kettőnk között maradjon... Megnyugodva távoztam. o A 200. után Tűnődve engedem az ölembe kedvenc újságomat, amelyből megtudhattam, hogy az orvostudomány mai állása szerint az ember akár 120 évet is élhet. Istenkém, akkor nekem akár hetven évem is lehet még hátra, az orvostudomány mai állása szerint, morfondíroztam tovább, majd éveim szárnyán túllibbentem a 120-on is mígnem éveim képzeletbeli mutatója a 200-as számon állt meg. Egyenlőre. Mert az orvostudomány mai álláspontja szerinti 120 év az orvostudomány holnapi állása szerint miért is ne lehetne akár 200 esztendő is? S akkor nem még hetven, hanem még százötven évem van hátra. Nem beszélve az orvostudomány holnaputáni állásáról, amely szerint... De nem, hagyjuk ezt, ne tervezzünk magunknak, mondtam fejedelmi többesben önmagámnak, ne tervezzünk három, vagy négyszáz esztendőt előre. Ráérünk majd a 200. után. Utóvégre aki a kétszázat most nem becsüli az a háromszázat sem érdemli majd — szögeztem le e bölcs megállapítást magamnak magam, és megelégedetten vettem fel kamasz kezeimmel — mert mi az az ötven év a 15
