Hevesi Szemle 7. (1979)
1979 / 4. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Gyurkó Géza: Derűs miniatűrök
a haldoklóhoz, rövid időre megállnak a folyosón beszélgetni. — Dupla dózist adj be neki, ón mondom neked. Altasd el, emibar, a szerencsétlent! — parancsolja a Félkezű. — Idehiallgass, Manói, kényszerítasz engem, pedig ez bírósági ügy. Ha azt gondoljátok. •. — Semmit se gondolunk. Szabadítsd meg ezt az embert, ennyi az egész. Vállalom a felelősséget. Menjünk be. Te meg — fordul hozzám Manói bácsi —, rohanj a városba. Mondd meg a titkárnak: meghalt a Sztrand- zsai. És én megsarkantyúzom a lovat, és mindörölkre megértem az anyákat, a mi első esküvői ruháinkat.. . Megértem édesanyánkat az Utolsó óránkban. És ha ez így van, miért vannak anyák? Miért vannak esküvőd ruhák? Miért vannak bölcsődalok? Miért? Szlavcso Csamov Bolgárból fordította: Zahemszky László Derűs miniatűrök O Ismerem-e...? — Kedves Uram, ön itt dolgozik? — Itt — nyugtattam meg a köpcös kis kíváncsiskodót. — Miért fontos ez? —■ Mert ha itt dolgozik, akkor minden bizonnyal ismeri Fáskerti elvtársat. Vele van dolgom, mert tetszik tudni... — Itt nem dolgozik semmiféle Fáskerti elvtárs. — Nem? — hüledezett a kis köpcös, mintha most tudná csak meg, hogy a két lába helyén hernyótalp van. — Nem bizony — nyugtattam meg és indultam volna is tovább a folyosón, de belém csimpaszkodott és úgy kérdezte kissé összevont szemmel, gyanakvó tekintettel: — És ez biztos? — Nyugodt lehet. Holt biztos. Évek óta dolgozom itt, a Fáskerti elvtársat, ha ő is itt dolgozna, minden bizonnyal ismerném... — Kár. Nagy kár. Mert teltszik tudni a Fáskerti elvtárs megígérte, hogy a helypénzbeszedésbe felvesz és... — Stopp! — intettem le Fáskerti elvtárs ügyfelét. — Megállni jó uram. Ez nem helypénzbeszedő vállalat. Az egy emelettel feljebb van. — Biztos? — Micsoda? — Hogy ez nem a helypénzbeszedő, s az egy emelettel feljebb van... — aggályoskodott a köpcös és kicsit vörösödni kezdett az arca is. — Már, hogyne lenne biztos. Én itt dolgozom, és nem a helypénzbeszedőnél. Az pedig a felettünk lévő emeleten van. Ott keresse a Fáskerti elvtársat... — mondtam és indultam volna is tovább, de megint megfogta a karom Fáskerti elvtárs eme tisztelt ügyfele. — Idefigyeljen! Maga honnan tudja, hogy az a Fáskerti elvtárs ott dolgozik-e a helypénzbeszedőknél egy emelettel feljebb? Mi a biztosíték arra, hogy tudja? — Jó ember, hát maga mondta, hogy... — Ügy van. Én mondtam. Én. Akkor meg maga honnan tudja, hogy az hol dolgozik? Hisz fogalma sem volt, hogy egyáltalán van egy Fáskerti nevű elvtárs, s hogy az egyáltalán dolgozik... Igaz? Na ugye, hogy igaz. Tőlem tudta meg, hogy van egy ilyen nevű elvtárs, aki a helypénzbeszedőknél dolgozik és nekem megígérte azt, hogy... Tátott szájjal figyeltem a kis köpcöst, mint vörösödik el egyre jobban a felháborodástól.-. — Dehát végtére is, mi a fészkes fenét akar tőlem? — förmedtem most rá a Fáskerti ügyfelére. — Hogy én mit akarok? És magától mit akarok? Uram, ne nevettesse ki magát. Én magától semmit se akarok. Hiszen még a Fáskerti elvtársat sem ismeri, csak feltart itt engem. Ebbe döglik bele ez a világ, hogy ilyen más dolgába kutlászó emberek feltartják a.... Hé, egyáltalán mi köze van magának ahhoz, hogy mit akarok azzal a Fáskertivel? Kémkedik utánam? Na kotródjék az utamból, mert rendőrt hívok — lökött félre és sebes léptekkel befordult a lépcsőfeljáróba. Megelégedetten hallgattam a tompa puffanást: megint nyitvahagyták a szerelők a liftaknát. Csak azt tudnám, ki lehet az a Fáskerti elvtárs? De most már lehet, hogy sohasem tudom meg. o Automatizációóóóó — Na, mit szólsz hozzá? — mutatott büszkén maga köré a fehérre meszelt világos teremben Pacolai. A terem egyik oldalán nesztelenül és szaporán egy futószalag jött be, hogy aztán ugyanolyan nesztelenül kisurranjon a világos terem másik oldalán lévő résen. — Érdekes... — mondtam, mert mi mást mondhattam volna arra, hogy egy szalag, a hátán valami izékkel besurran egy terembe és ugyanazokkal az izékkel a hátán kisurran a másik oldalon. — Csak annyi a mondandód, hogy érdekes? — méltatlankodott Pacolai, aztán gyorsan megnyomott egy gombot és erre fel a már surranó futószalag mögött az eddig állni látszó másik szalag is futni kezdett, csak éppen az ellenkező irányba, hátán víve az ugyanolyan izéket... — Spitzbubikat... — segített ki tanácstalanságomat látva Pacolai... ... szóval spitzbubikat víve tüsténkedő gyorsasággal, ellenkező irányba egy második résen be és egy negyediken kilépve. Különben csend, sehol egy ember, csak a fehérre meszelt falak, a nagy ablakok és a két ellentétes irányba loholó szalag, hátukon a spitzbubik... — Még most sincs semmi mondandód? Hát nem látod, hogy nem látsz rajtunk kívül sehol egy embert? Ez kérlek itt valóságos tudományos technikai forradalom kicsiben. Valóságosan az — pihegett lelkesen Pacolai. — Tényleg — mondtam, mert tényleg nem láttam sehol embert... — És nincsenek ebben az üzemben emberek? 14
