Hevesi Szemle 7. (1979)
1979 / 4. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Vaszilij Petrov: Apák
Apák Salkaszban, a két utca közt elterülő völgyben kis domb emelkedik. Rajta fehér kőből rakott magányos ház. Kedves, meghitt látványt nyújt, s mégis, ha jobban megnézi az ember, úgy tűnik, nagy, kék rámás ablakai szomorúan pillognak a fűzfák lombjai közé. A ház előtti gyalog- úton sokan jönnek-mennek, ám aki be is tér, csak ritkán akad. Arnold Romanovics lakik itt. Harminc évvel ezelőtt költözött a faluba, s azóta úgy tartják számon, mint nehezen barátkozó, különös embert. Először apró faházat épített, nem nagyobbat, mint egy fürdőház. Később aztán, ahogy összegyűjtött egy kevés pénzt, fölhúzta ezt a kőházat. Arnold Romanovicsnak van egy lánya is; hét- nyolcéves lehetett, amikor Salkaszba jöttek. Eltelt néhány esztendő, a kislány gyönyörű nővé érett. Hamarosan férjhez is .ment, apja pedig magára maradt. Arnold Romanovics azelőtt biológiát és botanikát tanított a szomszéd falu iskolájában. Akkoriban még valamelyest érintkezett az emberekkel: gyakran elbeszélgetett például tanítványai szüleivel. Igaz, ezek a beszélgetések meglehetősen egyoldalúak voltak. Leginkább a gyerekekről folyt a szó, önmagáról, az életről soha nem beszélt. Történt azonban, hogy nyugdíjba menetele után vagy két évvel hirtelen megváltozott. Főleg télen sűrűn eljárt a moziba, klubba, a boltban hosszasan eltereferélt a falubeliekkel. Nyár közeledtével azonban — immár ki tudj a, hány évtizedes szokása szerint — kertjében kezdett tevékenykedni: virágokat ültetett, zöldséget vetett, de még növénynemesítéssel is foglalkozott. Bizony, Arnold Romanovics nem a lusták közül való volt. A nyári forróságban hajnalban és este, fáradtságot nem ismerve húzta a vizet kis kútjából, locsolta a szomjas növényeket. Szívós, kitartó ember, akinek estéiig nem jut eszébe lepihenni. Csak amikor már mindent elvégzett, akkor szokott leülni az almafa alatti lócára. Olyankor aztán sza(Csont István illusztrációja) 7
