Hevesi Szemle 7. (1979)
1979 / 4. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Móra és a képzőművészet
IRODALOM MŰVÉSZET Képzőművészet Móra és a képzőművészet Móra Ferenc tolla által róva több képzőművészeti tárgyú írásról adhatunk számot. Kezdve azzal, hogy — a szegedi múzeumot egykor igazgató Tömörkény István halálától — vagyis 1917-től —, mint a helyi közgyűjtemény új vezetője, a múzeum leltárkönyvébe —, ha nem is folyamatosan, de éveken keresztül — egészen 1925-ig a megszerzett festményekről és szobrokról szakszerű leírásokat eszközölt. Az általa bejegyzett leltári adatok érdekessé, sőt „élővé” válnak. Ezt tükrözi az 1921. július 19-én végzett 221. ltsz. alatti bejegyzése is, melyet Heller Ödön: Parasztmadonna című képével kapcsolatban írt. „Heller Ödön — olvashatjuk Móra írását a leltárkönyv 62—63. oldalán — jónevű, s kvalitásosnak ismert szegedi festőt, akinek önarcképe már régebben a képtár birtokában van, 1921. július 13-án, amint tápéi nyaralójából hazafelé biciklizett, ismeretlen tettesek agyonlőtték, kirabolták és a Tiszába dobták. (L. a szegedi lapokat.) A gyanúsítottakat, köztük Bodóné Török Vicát, aki éveken át modellül szolgált Hellernek, e kép főalakjához is, a rendőrség letartóztatta.” A fehér tisztek által meggyilkolt Heller Ödön tragédiáját Móra beleszőtte A festő halála (1922) című könyvébe. De a későbbi kiadásnak (1943) megváltoztatta a címét, s a könyv Négy apának egy leánya címmel jelent meg, melynek témája csak bizonyos vonatkozásban volt azonosítható a valósággal. A szóban forgó kérdést Madácsy László elemezte „Humor és rejtett problémák Móra Ferenc egy regényében” című tanulmányában, mely a szegedi múzeum 1969/1. Évkönyvében jelent meg. Móra művészeti írásai között egyaránt találhatunk régebbi és az ő korabeli művészekkel, írókkal, művekkel kapcsolatos cikkeket, tárcákat. Legkorábbiak közé tartozik, a Vágó Pál által festett Szeged 1879-es árvízikatasztrófáját megörökítő impozáns méretű festményhez kötődő írása, mely Mikszáth az árvízképen (1910) címen jelent meg. Bizonyosan ma már feledésbe ment — és talán erre gondolva jegyezte fel Móra —, hogy „ ... szel- lős überziherben ott szoronkodik az a Mikszáth nevezetű újságíró a kép jobb sarkában, leghátul.” A szegedi köztéri plasztikák legismertebbikét, Margó Ede alkotását, a finoman szecessziós, fehér márvány Dankó Pisitia-szobrot 1912-ben állították fel. Móra Ferenc A cigány-szobor (1912) című írásában keserűen jegyzi meg, hogy „...a hegedűs-szobrot a filisztergőg keresztelte el cigány-szobornak, nem most, hanem már gondolata fogantatásakor . .. Tessék elhinni — hangsúlyozta Móra —, hogy ma ez a cigányszobor a legnyugateurópaibb dolog Magyarországon. Éppen ez a cigány-szobor.” A már említett Heller Ödön és festőtársa, a százegy éve született Szőri József, életműveikkel Szeged pikturá- lis hagyományait jelentősen gazdagítják. Megbecsülésnek örvendő személyük és munkásságuk Móra Ferenc érdeklődését és irántuk való tiszteletét is kiváltották. A pályája derekán, harminchat éves korában Uzsoknál hősi halált halt Szőri József (1914) című szép, nekrológjában — többek között — így írt: „.. . a boldogításnak és a társadalomra való hasznosságnak nagyon sok energialehetősége múlt el vele és a modern magyar festészetnek egyik, külföldön is több ízben méltatott, nagyígéretű tehetsége volt.” A több mint hatvan évvel ezelőtt, 1917-ben megalakult Szegedi Műbarátok Köre, az itteni műgyűjtőik alkotásaiból kiállítást rendezett. A tárlat katalógusában Szépségkeresők címen Móra írt előszót, melynek tanulsága Tisza-parti városunk műtárgyszeretetének és gazdagságának feltárása, s közmegismertetése szempontjából ma is megszívlelendő feladatokat tartalmaz. „A Műbarátok Körének első lépése — írja Móra Ferenc — nem lehetett más, mint összeszedni, amink van, magunknak is meglepetésül, kihozni ia napvilágra az elzárt családi szobák kincseit... Az első lépés: bátorítani és biztatni magunkat, hogy nem vagyunk olyan szegények, mint külön- külön gondoltuk... A végső cél, hogy Szeged egyéni arcába egy olyan vonást is belevigyünk, amelyet eddig a hiánya tett érezhetővé.” Móra Ferenc figyelmét azonban nemcsak a régi nagyviselő — szegedi múzeum, a helyi műgyűjtőkkel együtt valóban szép eredményt értek el. Ugyanis e tárlatot követő három év múlva, 1920-ban létrejött a Szegedi Múzeumbarátok Társasága, melynek keretében az itteni múzeum és műgyűjtők kapcsolata példamutatóan szorossá fűződött. Meg kell említenünk, hogy a rendkívül értékes szegedi Enyedi Lukács-féle hagyatékból való XV—XVII. századi olasz festmények 1925 nyarán, Móra leltárbavétele által kerültek a helyi múzeum állományába. Csakúgy, mint a kétszázötvenet meghaladó festmény, gyűjteményt tartalmazó Ambrozovics-hagyaték idejutá- sa is az ő előkészítő, értékmegőrző tevékenységének köszönhető, mely által a szegedi képtár híressé vált. Móra Ferenc figyelmét azonban nemcsak a régi nagymesterek művei kötötték le. Művészettörténeti érdeklődése mellett, a vidéki, a helyi fiatal tehetségek fölkarolását is fontosnak tartotta. Példa rá, hogy Szeged mai nevessé vált szobrászát, a hetvenhét éves Tápai Antalt is ő karolta fel egykor. A húszas évek elején lakatos- inasként dolgozó fiatalember tehetségét felfedezve, ösz2
