Hevesi Szemle 7. (1979)
1979 / 3. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Kávássy Sándor: A magyar honismertető és statisztikai irodalomról
lítetteken kívül még Bács, Trencsén, Árva, Komárom és Bodrog megyéket, valamint a Kiskunságot számították. A Dunántúl területét Moson, Sopron, Vas, Zala, Veszprém, Győr, Esztergom, Fejér, Tolna, Somogy és Baranya alkották. Felső-Magyarországot szintén két részre osztották: a Tiszán innenre (Cistibiscum) és a Tiszántúlra (Transtibiscum). A Tiszán innenhez Szepes, Sáros, Zemplén, Ung, Bereg, Abaúj, Gömör, Torna, Borsod, Heves és Külső-Szolnak, Csongrád megyéket, a Jászságot és a Nagykunságot számították. A Tiszántúl Temes, Csanád, Arad, Zaránd, Békés, Bihar, Szatmár, Szabolcs, Ugoosa és Máramaros megyéket jelentette. Külön fejezeték szólnak még a műben Szlavóniáról, Horvátországról és Dalmáciáról, Galíciáról és Lodomériáról, végezetül Erdélyről. Introductio in orbis hodierni geographiam (Bevezetés a mai világ földrajzába) (Pozsony, 1748.) c. kötetébe Magyarországról is külön fejezetet iktatott Tomika Szászky János. Utóbb írott földrajzi művében, a kétkötetes Introductio in orbis antiqui et hodierni geographiam-foan (Bevezetés a régi és a mai világ földrajzába) (Pozsony—Kassa, 1777) szintén külön szól Magyarországról, Erdélyről és a társországokról. Mint különösen is becses és fontos forrást kell kiemelnünk Karl Gottlieb von Windisch Pozsonyban 1772- ben napvilágot látott Politisch-geographisch- und historische Beschreibung des Königreichs Hungarn (A Magyar Királyság politikai, földrajzi és történelmi leírása) és az ugyanott 1780-ban kiadott, kétkötetes Geographie des Königreichs Ungarn (A Magyar Királyság földrajza) c. munkáit. A XVIII. század végéről még két szerző érdemli meg figyelmünket. Ignaz de Luca, aki Geographisches Handbuch von dem österreichischen Staaten (Az osztrák állam földrajzi kézikönyve) több kötetes munkájának IV. kötetét Magyarország ismertetésének szentelte, valamint Honoratus Novotny, aki Sciagraphia (Feljegyzések) c., kétkötetes művében adta Magyarország leírását. Mindkettőből gazdag és sökoldalú ismeretanyag meríthető az ország akkori viszonyairól. A XIX. század honismertető irodalma nevezetes darabjainak számbavételét Antonius Faber Compendium statistisches Archiv des Königreichs Ungern (A Magyar Királyság helyrajzi és statisztikai okmánytára) kétkötetes, ben és Pozsonyban 1822—23-íban kiadott munkájával kezdhetjük. Bár az író statisztikának, sőt speciális, tehát tüzetes, részletes statisztikának címzi művét, annak helye még teljes joggal jelölhető ki a honismertető munkák körében. A továbbiakban, mintegy rövid felsorolásban Johann von Csaplovics Gemälde von Ungern (Magyarország leírása) (I—II., Pest, 1829.), Dóczy József Magyarország tekintete jelenvaló természeti, míveleti és kormányi állapotjára (Bécs, 1830), J. C. von Thiele Das Königreich Ungarn (A Magyar Királyság) (I—IV., Ka- schau, 1833.), Ladislaus von Bielek Ethnographisch-geographische Statistik des Königreichs Ungarn und dessen Nebenländer (A Magyar Királyság és társországainak nép- és földrajzi statisztikája) (I. Wien, 1837.) c. művét vehetjük számba. Sajátos jelleget visel e munkák sorában a fentebb már említett Johann von Csaplovics Topographisch-statistisches Archiv des Königreichs Ungern (A Magyar Királyság helyrajzi és statisztikai okmánytára) kétkötetes szintén Bécsben, 1821-ben megjelent műve, mely tulajdonképpen különféle földrajzi tárgyú cikkek, tanulmányok és egyéb írások gyűjteménye. Terjedelmesebb ismertetést közöl Nógrád, Gömör, Moson, Zólyom, Szepes, Máramaros, Sopron, Turóc és Csongrád megyékről. Fontos munkák fűződnek a fentiekben már szintén említett Fényes Elek (1807—1876) nevéhez. Munkásságából itt a Magyarország leírása (I—II. rész, Pest, 1847.), A magyar birodalom statiszticai, geographiai és történeti tekintetben (I., Pest, 1848.) és a Magyarország ismertetése statisztikai, földirati s történelmi szempontból (I., Pest, 1865.) c. műveit említhetjük. Az első teljesen befejezett, a másik kettőből azonban csak az első kötet jelent meg. Fényes munkáit erőteljes statisztikai érdeklődés jellemzi és így azokból a gazdaságra, a társadalomra, a népességre, annak nyelvi, vallási és nemzetiségi összetételére igen sok és fontos, bár nem minden tekintetben megbízható adatokat találni. Itt említhetjük még Ramóczy Valérián Álladalomtan címen, három füzetben (Pozsony, 1847.) kiadott munkáját, mely a második füzetben Magyarország és Erdély „rajzát” adja. Mint a XIX. század legnagyobb szabású, egyben reprezentatív honismer,tető vállalkozásáról emlékezhetünk meg az 1887 és 1901 között megjelent, Az Osztrák—Magyar Monarchia írásban és képben c. műről, mely 21 kötetben ismertette a monarchiát. Ezek sorában 8 kötet szól Magyarországról. Hasonlóan reprezentatív a Borovszky Samu és Sziklay János szerkesztésében 1896-ban indult Magyarország vármegyéi és városai sorozat, mely számos megyéről és városról adott máig is haszonnal forgatható köteteket közre, kiadása azonban századunk elején elakadt, és a sorozat így végül is befejezetlen maradt. A statisztikai irodalom körébe itt — szűkebb értelemben — azokat a műveket vesszük, amik a hivatalos statisztikai szolgálat kialakulása előtt keletkeztek, s amelyeknek szemléletét és módszerét alapvetően, vagy leg alábbis nagyobbrészt a statisztikai szemlélet és módsze határozta meg. Az ide tartozó munkák legtöbbje elsősorban a honismertető művökkel tart közeli rokonságot karakterüket azonban döntően mégis a statisztikai módszer alkalmazása határozza meg. Nyugat-Európában ilyenek a XVII., nálunk a XVIII. század végétől állnak rendelkezésre. A magyar statisztikai irodalom nevezetes darabjainak számba vételét Martin Schwartner Statistik des Königreichs Ungern. Ein Versuch (A Magyar Királyság statisztikája. Egy kísérlet) c., Pesten, 1798-ban megjelent művével kezdhetjük. Schwartner (1759—1823) a pesti egyetemen volt az dklevéltan és a címertan tanára. Mint statisztikus, a német statisztika leíró módszerét követte és ezt az angol politikai aritmetika kutató irányzatával ötvözte. Művében, mely a kor kiváló alkotása, az ország földrajzi fekvését, határait, nagyságát, földjét, hegyeit, vizeit, éghajlatát, népességét, a népsűrűséget, a népesség nyelvek, felkezetek szerinti megoszlását írja le. Részletesen szól a római katolikus, görögkatolikus, görögkeleti, evangélikus klérusról, iskolai tisztviselőkről, tanárokról, világi hivatalnokokról, nemesekről, kereskedőkről, gyárosokról, kézművesekről, parasztokról, koldusokról. Ismerteti az állatállományt, az ásványi kincseket, a növénytermelést, a kézműves ipart, a gyárakat, manufaktúrákat, a k ereske del me t, a súly- és mértékrendszert, kivitelt és behozatalt. A továbbiakban az ország politikai berendezkedéséről, az iskolákról és a művelődés intézményeiről, valamint a rendőrségről szól. 1809- ből és 1811-ből a jeles műnek kétkötetes, javított, bővített kiadása áll rendelkezésre. Lényegében hasonló szempontok és módszer alapján 30