Hevesi Szemle 7. (1979)

1979 / 3. szám - MÚLTUNK JELENE - Bakos József: Képek és emlékek Móricz Zsigmondról

tudta, mit kell mondania annak az ifjú nemzedéknek, amelyik már nagyon várta Patakon, hogy személyesen is megismerhesse kedvenc íróját. Megleptek ezek a nagyon is személyes és őszinte szavak: „S mialatt ezeket a sorokat írom egy 250 éves ház boltozatos, meghitt homályában, arra gondolok, mi az, amit én hozhatok, mi az, amit tőlem várnak, mi az, amivel hasznára lehetek ennék az ifjúságnak.”

Valóban arról szerettünk volna hallani, amiről az író szólt is. Az azonban meglepett, mennyire őszintén és közvetlenül beszélt alkotó módszeréről: „Nálam a gondolat nem a nyelv hegyén Ellákul ki, hanem az ujjak bögyén. Már vagy a ceruza élén, vagy az írógép billentyűin, hiszen ötven könyvem közül az utolsó negyvenhetet írógépen fogalmaztam.”

A hallgatóság azt is tudta, hogy Móricz, a pataki diák, 1896 karácsonyán „három öreg szekundát” vitt haza szüleinek „az első diligencia remekléséül”: latinból, görögből és németből. A harminc év megszépítő messzesége is tehette, hogy az író erről is olyan őszintén és számunkra tanulságokkal gazdag mondatokban emlékezett: „Az én tanulási módszerem nem vált be, Nekem

ugyanis egyéni módszerem volt. Én szeptemberben egy- szuszra végigolvastam az egész tananyagot, az összes tankönyvet, s azzal tudottnak véltem az egészet, és külön forrástanulmányakba merültem”.

Nem kevésbé tetszett az a vallomásrészlet, amelyben arról adott számot, mivel töltötte idejét az a tehetséges ifjú gimnazista, aki már akkor elhatározta, hogy író lesz. Elsősorban sokat, nagyon sokat olvasott. Azután így sorjázza diákköri elfoglaltságait: „Irodalmi munkásságomat is itt kezdtem. Itt írtam első színdarabomat, amit elő is adtunk öcsémmel és diáktársaimmal... Még szervezőmunkát is végeztem: titkos önképzőkört alakítottunk, szombat estéken gyönyörködtünk egymás elmeműveiben. Tanítványom is volt... Dacból itt kezdtem Ovidiust lefordítani hexameterekben. Az irodalom örök kárára eltűnt ez a fordítás. Volt vagy húsz sor. Igaz, hogy dolgoztam rajta vagy ezer sor árát.” Az író így zárta le diákéletének felsorakoztatott elfoglaltságait: „Hol volt nekem időm, hogy a napi iskolai penzummal foglalkozzak!”

A legnagyobb hatással azonban Móricznak ez a megnyilatkozása volt reánk: „Ha az ember soká firtatja, ki42