Hevesi Szemle 7. (1979)
1979 / 3. szám - MÚLTUNK JELENE - Bakos József: Képek és emlékek Móricz Zsigmondról
MÚLTUNK JELENE Képek és emlékek Móricz Zsigmondról Az író születésének századik évfordulója alkalmából közlünk néhány forrásértékű képet a Móricz-albumhoz is adalékul. Mi is úgy véljük, hogy a legszerényebb képi adat is hasznos eélt szolgálhat, mert ha sikerülne összegyűjteni valmennyi fényképét, s életének képekben is rögzített történéseit, „akkor előttünk állna Móricz Zsigmond életének teljes filmje” (Múzsák, 1979. 1. sz., 11. 1.). Bár az életmű szempontjából nem tekinthetők nagy jelentőségűnek azok a felvételek, amelyek Sárospatakon készültek akkor, amikor 1930-ban meglátogatta a kollégiumot, e képekhez kapcsolható történések és emlékek azonban Móricz életének és alkotási módszerének jobb megértését is elősegíthetik. A pataki kollégium Móricz ifjúságában nagy szerepet játszott: a megbántódás azonban nem tette igazságtalanná az írót. Bár megbuktatták, s bár arról is írt Jókairól szóló tanulmányában, hogy „én el voltam tökélve, többet a pataki iskolába be nem teszem a lábam”, melegen csengő vallomásában így vall pataki éveiről, a kollégiumban eltöltött rövid időről: „És mégis szentebb, melegebb, kedvesebb pataki kollégiumbeli szenvedéseim kora; ott éreztem az élet mennykő csapásait, ott menekültem el Jókaival a fantázia végtelenségébe” (Nyugat. 1922.). Patakon mondta ki, éls súgta meg édesanyjának 1896-ban ezt az elhatározását: „Író akarok lenni”. Majd ezt teszi hozzá a Pesti Napló hasábjain megjelent (1927) vallomásában: „Én akkor tizenhét éves voltam és hatodik gimnazista Sárospatakon”. 1930-ban megtörtént a nagy „kibékülés”: Móricz a kollégium tanárainak és ifjúságának meghívására Patakra látogatott. A fogadására megjelentek között volt e szerény sorok írója is. A kollégium bejárata előtt nagy érdeklődéssel hallgatja meg Móricz Elekes Imre igazgató tájékoztatását (1. kép). Számomra is egy életre szóló emlék az a pillanat, amelyben szemtől szembe állhattam a nagy íróval, akit nemcsak tiszteltem, hanem szinte valamennyi művét el is olvastam. A kollégium auditóriumában Mátyás Ernő közigazgató üdvözölte, s Móricz rövid beszédben köszönte meg a meleg és baráti fogadtatást. Meglepett hangjának színe: az író testalkatához sehogy sem illő, vékony hang azonban nem zavart. A poraiból megelevenedett főnixről példálózott: ő is úgy érzi, hogy megifjodva lépte át a régen látott alma mater küszöbét. Az író másnap felolvasást tartott. Felolvasásának kéziratos példányát Patakon hagyta. Tudjuk, Móricz általában gépen írta meg műveit, ritkábban fogalmazott kézírással. Ezért is értékesek a kollégium könyvtárában őrzött lapok (2—3. kép). Móricz életének teljesebb meg, értéséhez is forrásértékű ez a személyes vallomásokban is gazdag kézirat. Azt is megvallja, hogy „kábultan a világ zajától” vall az ifjúság előtt életéről, alkotásairól. Jóleső érzés megpihenni Patakon, ahol körülveszi „ugyanaz a mély csönd, nyugalom és béke, amit 35 évvel ezelőtt itt hagytam”. Felvételünk is arról bizonykodik, hogy az író szívesen időzött a kollégium épületei között és sétányain (4. kép). Emlékek rajzottak fel benne ezeken a sétákon a kisvárosról, a benne eltöltött évekről és a pataki várról Felolvasásában is azt vallja, hogy nagy hatással volt rá a vár, s körülötte a lezajlott történelmi események: „És a vár! Mennyit kerülgettem a tömör romokat, lesve a Rákócziak szerencsecsillagát”. Érettségi előtt álló ifjúként hallgattam Móricz felolvasását, és az eltelt évekkel nem koptak meg emlékezetemben az író szavai, mondatai. Már akkor éreztem, 41
