Hevesi Szemle 7. (1979)
1979 / 3. szám - JELENÜNK - Salga Attila: Idegen "idegen" nyelvek
— Ezt csak szeretekből és szenvedélyből lehet csinálni, különben az ember előbb-utóbb megcsömörlik a sok magolástól. Németül is így tanultam meg, már felnőtt fejjel. Pedig egy pedagógus nem nyolc órát dolgozik, hanem gyakran annak a dupláját is. Biztosan nagyon egyéni módszerrel dolgozhatok, hogy nekem sikerül... Lapszéli jegyzeteket készítek, kis cédulákra írok szavakat, kifejezéseket, naplót vezeték, a dolgozatfüzetekbe otthon beleteszek tíz szót, és addig nem javítom a következőt, amíg azt úgy-ahogy meg nem tanultam. Én ezt nevezem aktív kikapcsolódásnak. Nem gyűjtök bélyeget, képeslapot, én angol és német szavakat gyűjtök. — A jó értelemben vett kényszer is nagyon tudja lelkesíteni az embert — veszi át a szót egy hosszú hajú fiatalember. Közel kétméteres magasságból néz le rám. — Én valahogy minden óra után sokkal többnek érzem magam. Ezt az érzést kényszerítem magamra még olyankor is, amikor nehezebben megy a tanulás. — És angolokkal vagy amerikaiakkal beszélgettek-e már? Hangos nevetés, kaján mosoly, néhány tiltakozó „nem, nem”, aztán átvonulnak a másik ablakmélyedésbe, ahol az egyik társuk fordítja a tankönyvből a következő óra anyagát. • „Ha fél nyelvekben, negyed nyelvekben gondolkodunk is, akkor két-három nyelv részleges ismerete bárki számára lehetséges, de tanult emberek, főiskolát végzett emberek elől négy-öt nyelv megfelelő tudása sincs elzárva.” Így látja a nyelvoktatás és nyelvtudás jelenlegi helyzetét Fülei-Szántó Endre és Szilágyi János, A nyelvtanulásról c. könyvében. Egy másik idézetük is ilyen lelkesítő. Félő, hogy valaki komolyan veszi, s akkor már senki sem állíthatja meg a nyelvtudorsághoz vezető úton! „Gyermekkorban annyi idegen nyelvet tanuljunk, amennyit csak lehet, diákkorban jó sokat, később már úgysem lehet annyit.” — Én, kérem, bejártam már néhány országot, a külföld nekem olyan, mintha hazamennék. Soha, semmilyen zűröm nem volt, mindig megértették, hogy mit akarok. Ha, tegyük fel, be akarok szerezni magamnak vagy a családnak valamit, mondjuk egy akármit, hát ahhoz nem kell a leszerelésről szemináriumot tartani. Mutatom, írom, rázom a fejem, hogy vegye be a kefét, mondom neki: — Kisapám, nem-gut még, adod fünf null vagy spaciren a frászba. Capcara karasó, de ponyemáj, te kis alfabéta, hogy ez így szuper mani! És így dumálunk, amíg nem megy az üzlet. Én nem szoktam kézzel- lábbal magyarázni. Mindig megértik, amit mondok. Én meg nem vagyok hülye, hogy felfogjam, amit mond. Nekem aztán povedálhat, legalább így mindig én verem át... — Szóval, külföldön még nem voltak nyelvi problémái. Ha, mondjuk Isztambulban mecsetet óhajt látni, mit tenne, hogyan érdeklődne? — Numero príma-balerina; ecsetet Cseszkóból kell szerezni. Szekundok-vakondok: ne nézzen már hülyének, hogy ingyen megtanítom rá! Meleg szeretettel függj a hon nyelvén!.. . Tiszteld, s tanuld más mívelt népek nyelvét is... de soha ne feledd, miképpen idegen nyelveket tudni szép, a hazait pedig lehetségesig mívelni kötelesség. Kölcsey intelmét éppen azok engedik el a fülük mellett, akikhez szólnak. Annyiszor hibáztattuk már ez ügyben az iskolát, a rossz, korszerűtlen tankönyveket, hogy szinte feledésbe merült maga a gyermek, a nyelvtanfolyamok felnőtt hallgatója, az egyén, mint befogadó szubjektum. Mert mi, ti, ők a hibásak abban, hogy a nyelvtanulást a köz- tudatban még ma is a szükséges rossz minősítés illeti meg. Azzal mindenki egyetért, hogy szükséges, de miért rossz? Mert hosszú évek megfeszített munkája lehet csak eredményes? Mert az OTP-nél nem adnak rá részletfizetési kedvezményt? Mert már az első leckék után rájövünk, hogy „szellemi áldozatokat” igénylő munka? Idegen nyelveket tudni — valóban — szép, ám társadalmunk, amely százezreket költ egy-egy tanuló oktatására, a nyelvoktatás kudarcait vagy esetleges sikereit nem könyvelheti el csupán a szép és a csúnya jelzővel. • A nyakkendőjét lazítja, megkönnyebbült sóhajtások közepette. Ügy tűnik, hogy ez az alacsony emberke rögtön leenged, összezsugorodik benne minden rugó, amely ki tudja hány porcikáját tartotta egyben a félórás pohárköszöntő alatt. — Legalább jól fizetik? — Mit? A tolmácsolást? Szerinted három napért, reggel nyolctól éjfélig, mennyi járna? — Tudom, hogy nem tőlem függ, de én nem egy-két- száz forintot adnék, az biztos. — Akkor nem lenne belőled jó vezérigazgató! Én munkahelyi kötelességből, ha úgy tetszik, önként és mosolygós pofával csinálom. Hiába tudok svédül, hiába csak én tudok az egész megyében svédül, nem vagyok hivatásos tolmács vagy szakfordító, az első idegen nyelv után nyelvpótlékot sem kapok. Egyébként, ha művelődni ákarsz, akkor figyelj! Nem kaphatnák nyelvpótlékot a nyelvtanárok, a tolmácsok, a fordítók, a külföldön szolgálatot teljesítő külkereskedők és diplomaták, vagyis azok, akik munkakörüket csak nyelvismerettel tudják ellátni. A kutatóknak, a tervezőknek csak a második idegen nyelv és a további idegen nyelvek után ad ható nyelvpótlék. Erre határozatok, rendelkezések, utasítások vannak. Tehát attól, hogy tegyük fel nem tudok svédül, még ugyanolyan jól vagy rosszul tudok tervezni. Mivel azonban tudok svédül és ez csak az első idegen nyelvem — szakirodalmat is olvasok, több dolgot fel is használtam már — várni kell addig, amíg megtanulom a másikat is. Akkor az európai nyelvek után 8—20 százalékát adják a megfelelő nyelvvizsga letétele után. Gondolod, hogy holnap elkezdek tanulni arabul? Na, ott jönnek az embereim .. . Még legalább hat óra van a nap végéig. Csak, amikor a fejüket tömik, akkor hagynának békén, hogy bekapjak valamit! De még akkor is jár a szájuk. A gépember meg fordítson ... Nyakkendőjét feszesre húzza. Néhány centit nő, ahogy ismét megfeszülnek benne a rugók. Azon sem csodálkoznék, ha most rozsda peregne róla. . . • Szót akarunk érteni a hazánkba látogató milliókkal, külföldi utazásainkon nem akarunk kézzel-lábbal mutogatni, a határainkon túl megjelenő szakirodalmat néhány évvel korábban szeretnénk tanulmányozni... Amíg azonban a különböző továbbképzések, tanfolyamok esetében az egyéni és a társadalmi motiváció egy39
