Hevesi Szemle 7. (1979)

1979 / 1. szám - IRODALOM, MŰVÉSZET - Képzőművészet

vésszé válni a jelöltek. Nálunk is, az európai gyakorlatban méginkább. Ezért ma különösen fontos Barcsay irányjelzése. Ö a képzelet minden kezdeményezését kizárólag rajzi alapon valósítja meg, s mivel hatása a magyar képzőművészetre csaknem általános, ezért a jó festői, szobrászi munkák átlaga. Rendszeressége, komolysága, életvitelének műre összpontosító, kérlelhetetlen alapossága, arányérzéke szintén a példa erejével hat. Boldogok lehetünk: nekünk van Barcsaynk. A lengyeleknek, franciáknak, németeknek, angoloknak nincs, meg is látszik művészetükön. A világ Barcsay-hiánya pótlódik e múzeum jelentőségű, állandó gyűjtemény létrehozásával, hiszen a tényleges érték felfedezése kontinensek műhelyévé válhat, ahogy külföldi egyetemeken használt könyve, a „Művészeti anatómia” ezt a jótékony áramlást megkezdte. Elmondhatjuk, hogy Barcsay, Csont- váry, Derkovits, Egry révén, festészetünk a harmadik évezred egyik vizuális iránytűje.

Barcsaynál, a maga műszaki többletével, korunk természettudományos világképe is tükröződik a vonalvezetés tudatosan vállalt, geometrikus hálózatában. Összetett a Barcsay-vonal forrása és sugárzása, a rend és a gondolat ötvöződik benne, a táj és a szentendrei házcsoportok ritmusa: az emberi test értelmet felfedő külső, belső anatómiája.

Barcsay a kubizmus övezetét mérte fel, amikor pályája indult a 20-as években. Szelektálva fogadta el e továbbteremthető festői nyelv ajánlatait, önmaga tehet- ségéiez mérte, megszerkesztette hivatását, ezért kerülte el a kiábrándulást okozó félművek inflációját. Megkereste és megtalálta a képi írás alkalmazható törvényeit, s mert a kor lelkületéből sűrítette, ezért művészete századunk egyik emberiség-atlasza, felismerés és tanulság. Tanulság mindenkinek, aki ma indul, függetlenül attól, hogy milyen irány híve, milyen utat követ, hiszen Barcsay hiánytalanul az alapozásra összpontosít, a rajz biztosítóövét adja át a fantáziának, a többi már a jelölt dolga. Barcsay a rajz egyetemével gyarapítja a távlatokat, s aki elvégzi ezt a szigorú stúdiumot, könyveinek és műveinek tanulmányozásával, az életművet építhet.

Barcsay, a festők festője, ugyanakkor zárt világ. A színrendhez, az emberi formák izokefális harmóniája társul, zenei áramlások is keringenek a ritmikus és ugyanakkor plasztikus vonalhálózatban, melyek kék csönddel, fehér ringással, piros fortéval, sárga omlásokkal, a barna tónusok kimeríthetetlenül gazdag tónusaival Szentendrét,

az embert, az időt és a holnapot szerkesztik dinamikus szervességgel, szín- és formamezők osztott parcelláival. Minden képe konstruktivitás és testiség arányos egyenlege, mely hol a szerkezet, hol a valóság sajátos anatómiája, hol a jelek integrációja felé billen, attól függően, hogy a rajz mit ígér, mit ajánl. Barcsay mindig a legnagyobb kincset, a legjobb utat fogadja el, rajzzal mér, rajzzal ellenőriz, rajzzal módosít. így jut el minden alkotásában a gondolat belső térképjeléig, ezt érzi meg, ezt ábrázolja vonallal ellenőrzött fantáziával. Nem a század legnagyobb magaslata Barcsay, de minden műve önmaga csúcsa, százszázalékos érettség, önmegvalósulás.

Biztos alapokkal, forrásokkal rendelkezik, ez le nem zárt, hanem folytatást igénylő állomásainak lényege. Nem paradoxon ez? Művészete zárt, de minden műve nyitott, új irányokhoz vezető, termő robbanás. Ebben rejlik minden szellemi térhódításnak dialektikája, s ez a senkit nem sértő, bántó, de mindenkit felemelő terjeszkedés a rajz. Barcsay hatásának jelentősége abban rejlik, hogy képírásunk egyik szakmai mértéke lett. Nemcsak szőkébb tanítványai, közöttük Deim Pál és Balogh László, hanem a fiatalok és a középnemzedék hasznosítják a mesterműveket szemlélődéssel és rajzzal előkészíthető, szinte tudományosan pontos tanácsait. Ez a tanács nem szó, hanem mű, mindig mű: rajz, kép, mozaik! S ez a mű mindig hiteles, meghatározó irány, virulens festői mértan.

Alkotó módszere hatékony és gazdaságos. Amikor nyomra bukkan, azonnal feltárja, morzsát sem hagy a kincsből. Tárggyá vagy jellé fokozza, s ez egyúttal a közös festői szókincs gyarapítását is jelenti. Minden rajza egy lépés előre. Megvárja türelmesen, ameddig a motívum éretté növekszik tudatában, s csak ekkor indítja a mű kivitelezését. Ezer szikra közül születik tűz, határozott fegyelem jegyében. Különben is, Barcsaytól idegen minden türelmetlenség, csapkodás, idegesség. Felméri élményeit, választ közülük, azt, ami hiányok nélkül ígéri a mesterművet.

Az első teremben Barcsay művészetének első korszakát láthatjuk, melyet az 1928-as „Munkáslány” és a „Dombos táj” reprezentál. Ezt követi több ,,Gyár”-vál- tozata. Itt a konstruktivitás ötvöződik a fenntartott látványelemekkel.

A második teremben a csoport mozgását érzékelhetjük több tervén, a miskolci mozaik kartonján. A geomet-