Hevesi Szemle 7. (1979)

1979 / 3. szám - JELENÜNK - Gyurkó Géza: Közművelődés - értelmiség: Eger

volt könnyű, míg környezetvédelmi mérnök is lettem. Nem hobbiból vagy divatból diplomáztam újból, hanem

attól a meggyőződéstől indíttatva, hogy ez az a terület, ahol már most is óriási lemaradásban vagyunk. Ha úgy tetszik, hát elkötelezettje vagyok a környezetvédelemnek, amely egyet jelent az ember kultúrkörnyezetének a védelmével. Nos, ha ezt jól csinálom, akkor társadalmilag igen hasznos munkát végzek, akkor a város egésze érdekében dolgozom, s ha mindez így van, miért is ne várhatnám el joggal, a város társadalmának is a megbecsülését. A műszaki értelmiség szerepét egy város kulturális arculatának kialakításában különben sem szabad úgy mérni, mint a tanárokét, a jogászokét, vagy éppen az orvosokét. Ha kulturált termelést, ha kulturált munkamagatartást és munkatársaival szemben kellő és állandó szakmai igényt teremt, akkor nem érheti különösebb szó a ház elejét.

A közölt interjúrészletek, a beszélgetések általános tapasztalatai is azt igazolják, hogy — s ez természetesnek tűnhet — maguk a műszaki értelmiségiek sem ítélik meg egyformán helyüket és szerepüket a város társadalmi életében, közelebbről a közművelődés tennivalóinak megvalósításában. Az időmérleg meglehetősen szűk sávot mutat, ami a közéleti tevékenységet, a közművelődésbe (és az önművelésbe) való bekapcsolódást illeti. A társadalmi státusz anyagi alapjainak — lakás, gépkocsi, víkendház stb. — megteremtése gyakran a szellemi, a tudati alapok kifejlesztése, az emberi, az értelmiségi önmegvalósítás terhére történik. Még akkor is így igaz ez, ha a megkérdezetteknek nem a többsége tanúsította a megállapításunkat, ha egyáltalánban nem elhanyagolható azoknak a száma, akiknek idejük, kedvük is van a közösségi tevékenységhez.

5.

Eddig két, a város életében meghatározó szerepet játszó, értelmiségi rétegről szóltunk, vizsgálva tevékenységüket és szerepüket Eger közművelődési életének formálásában. E két réteg jellemzőit és specifikumát senki sem vitatja, fogalmuk közérthető és egyértelmű: a pedagógus alatt mindenki pedagógust ért, a műszaki értelmiség fogalma is egyértelműen tisztázott a társadalom más tagjai körében. Van azonban egy számszerűségében nem nagy, de hatásában rendkívül jelentős értelmiségi réteg, amelynek önálló réteg voltát sem a statisztikai adatgyűjtések, sem a szociológiai elemzések eleddig nem ismerték el. Illetőleg — úgy tűnik legalábbis — jószerint fel sem merült a gondolata annak, hogy a pártmunkásokat, és itt elsősorban a hivatásos pártmunkásokat önálló, a társadalom többi rétegeitől jól megkülönböztethető, önálló karakterrel felruházott csoportnak tekintsék.

Herczeg Ferenc A kulturális élet párt- és állami irányításáról szóló elemzésében hangoztatja, hogy: „... az illetékes pártszervezetek (pártszervek) fontos feladata a kulturális intézmények és műhelyek ideológiai, politikai képzése, munkájuk rendszeres minősítése ..Majd később : „.. . működjenek közre olyan feltételek és ösztönzők megteremtésében, hogy a dolgozók érdekeltek legyenek ismereteik, műveltségük gyarapításában és éljenek is a lehetőségekkel..Aczél György mondotta többek között az 1974. évi novemberi országos közművelődési aktíván: „Pártszervezeteinknek a közművelődés jelentőségének megfelelő igényességgel (kiemelés a szerző.) kell törődniök az e területen dolgozókkal; neveljék, segítsék őket annak tudatában, hogy a megválasztott, vagy kinevezett kulturális vezetők, funkcionáriusok, aktívák egyben politikai-ideológiai munkások is.” S mi rögtön hozzátehetjük, s nem önkényesen megfordítva, hanem a konzekvenciák logikája alapján, hogy a pártszervek és munkatársaik, akik politikai-ideológiai munkások, egyben a közművelődés felelős funkcionáriusai, elkötelezett munkásai is. És ebben a munkában a kellő és hatékony „igényesség” egyben a munka minősítő, értékorientációjú jelzője is: magas fokú tudásra, magabiztosságra, pedagógiai, pszichológiai érzékre, nagyfokú előrelátásra, dinamikára utal. A ma való világát a holnapi szükségletekhez mozgósítani és ezt a holnapot a ma valóságából és lehetőségeiből megformálni, a tennivalókat e téren kimunkálni és kimunkáltatni, a megvalósításra az embereket felsorakoztatni — ez magas fokú alkotó tevékenység. Pontosabban: a magas fokú alkotói tevékenységnek egy sajátos, de semmiképpen sem szűk, sőt, ellenkezőleg, igen széles területet felölelő ága.

Heves megye székhelyén a városi pártbizottság, illetőleg a megyei és a járási pártbizottság — ez utóbbi apparátusának „dolgozói” is e városban élnek, tevékenységük primer módon kötődik Egerhez — szervezetében munkálkodó hivatásos pártmunkások száma alig haladja meg a félszázat, s ha még ehhez hozzá is számoljuk a 172 pártalapszervezet nem függetlenített pártmunkásait, pontosabban e pártmunkások azon részét, akik a statisztika egyéb értelmiségi rovatában nem szerepelnek, a szám akkor sem haladja meg lényegében a száz főt. Egy hatvanezer lélekszámúéi is nagyobb városban, ahol ezres nagyságrendű értelmiségi rétegek élnek, nem túlzás-e önálló rétegnek, s egyáltalán rétegnek tekinteni a hivatásos pártmunkások viszonylag kis számú csoportját?

Még az az érv is ellene szólhat e megállapításnak, hogy a megyei és városi, illetőleg az egri járási pártbizottság munkatársai döntő többségének „civil” diplomája van: tanárok, mérnökök, közgazdászok, jogászok stb. Így tehát a társadalomban elfoglalt státuszuk igen jól meghatározható és tevékenységük óképpen akár statisztikailag is besorolható.

Felmerülhet, és látszólag joggal, az a kérdés is e sajátos munkaterület dolgozóinak önálló réteggé minősítése kapcsán, hogyan és miként lehet összeegyeztetni a párt élcsapat jellegét, a munkásosztály vezető szerepét azzal a ténnyel, hogy a párt hivatásos munkásai, illetőleg azoknak egy számottevő része értelmiségnek aposztrofálta tik ?

A kérdés jogossága azonban természetesen csak látszólagos. És nem csak azért e látszólagosság, mert hiszen az alapszervezetek párttitkárainak jó része — bár tudatos alkotói munkájuk alapján, a közösségben kiteljesedő életmódjuk miatt bízvást sorolhatnánk őket is értelmiségiek közé, — vagy munkás, vagy közvetlen termelési irányító. Ám legfőképpen azért, mert egy párt osztály jellegét legkevésbé sem az adott szervezet „hivatásosainak” státusza, mint sókkal inkább és alapvetően párttagjainak összetétele, a párt tevékenységének célja, a munkásosztály érdekei határozzák meg. A legtermészetesebb és magától értetődő követelmény, hogy egy ország — jelen esetben egy város — életét, tevékenységét irányító párt- testület tagjainak felkészültsége minden tekintetben, éppen a szocialista építés sikerei, a munkásosztály érdekei szempontjából megfeleljen korunk bonyolult gazdasági, politikai, ideológiai feladatainak.

Ugyanakkor a diploma, az értelmiségi „jogosítvány” e társadalmi réteg számára csak azt az alapot jelenti, amelyre építkezhetnek tagjaik, egyrészt saját személyi32