Hevesi Szemle 7. (1979)
1979 / 3. szám - JELENÜNK - Gyurkó Géza: Közművelődés - értelmiség: Eger
pedagóguspályáról eltávozóknak. Ezeknek utánpótlása, társadalmi szerepük betöltése meg-megújuló gondot okoz a közoktatás mindennapjai számára. Ez a réteg, amely társadalmilag a többiekhez viszonyítva talán a legaktívabb, mintha magával hozná — nyilván a pálya jellegéből is adódóan — a magas fokú közéleti- séget és ezzel párhuzamosan, illetőleg ebből fakadóan az érdeklődést a város minden problémája iránt. Kétségtelen az is, hogy a pedagógusok sem jelentenek homogén egységet e tekintetben, közöttük is van egy határozottan kimutatható „sáv”, amely a legmozgékonyabb és legfogékonyabb a közművelődés gondjai, tennivalói iránt is. Ök adják a TIT előadóinak jelentős részét, bevonásuk nélkül elképzelhetetlen lett volna a város egészét és a közművelődés egy-egy részletét átfogó közművelődési feladattervek kidolgozása, s azok módszeres végrehajtása. Rájuk kell és lehet számítani alapvetően az egész várost, vagy csak egy-egy rétegét érintő megemlékezések, társadalmi ünnepek, évfordulók, aktuális közművelődési eseményeknek nemcsak a szervezésében, de azok programjának kidolgozásában is. A viszonylag kevésbé aktív „sáv” zömében nő, azoknak is döntő többsége egyikét gyermekes fiatal asszony, akit a család meglehetősen leköt. Érdekes azonban, hogy ebből a ,,sáv”-ból, az évek előrehaladásával, úgy harmincöt év körül pótlódik az az aktív réteg, amelynek egy része közben nyugdíjba távozott. Ugyanezen a téren jelent gondot az is, hogy bár kis részben, de nem elhanyagolható mértékben akad pedagógus ingázó is, aki a város agglomerációjában lakik és az iskolán kívüli közéleti tevékenységét a várost környező községekben gyakorolja, a helybeliek hasznára. Vizsgálódásunk során többek között harminc pedagógust kérdeztünk meg öt iskolából, fele-fele arányban férfit és nőt, akik már több éves gyakorlattal rendelkeztek, hogy szükségesnek látják-e a társadalom szempontjából a pedagógusok iskolán kívüli munkáját, — más szóval a társadalmi munkát. Még, ha figyelembe is vesszük, hogy a megkérdezettek az adandó válaszban nem mindig volták és nem mindenben teljesen őszinték, akkor is elgondolkodtató, hogy például erre a kérdésre kivétel nélkül mind „igen”-<nel válaszoltak. Arra a kérdésre, hogy önmaguk számára, önmegvalósításuk kiteljesítéséhez, egyáltalában életükhöz szükséges-e a társadalmi munka, ketten mondották azt, hogy nem feltétlenül, ketten válaszolták azt, hogy ezen még nem gondolkodtak, s a többség, a huszonnégy pedagógus egyértelműen igennel válaszolt e ikérdésünkre is. Megbecsült munka-e a pedagógusoké? — szólt a következő kérdésünk és a válaszok megoszlása érdekesen tükrözte vissza, illetőleg egészítette ki az iménti kérdésre adott válaszokat. Azok, akik a társadalom és önmaguk számára egyaránt nélkülözhetetlennek tartották az iskola falain kívül elkötelezett munkát, azok válasza e kérdésre kivétel nélkül az igen volt. Hárman fenntartásokkal éltek e tekintetben, mondván, hogy itt az elvek és a gyakorlat nem mindig fedik egymást, a negyedik határozottan kijelentette, hogy a pedagógusok társadalmi megbecsülése még mindig csak frázis. Minden bizonnyal egy szélesebb igényű szociológiai felméréshez a pedagógusok státuszát illetően a városban, ez a „sokaság” kisebb hatásfokkal lehetne értékelhető. De jelzésnek felhasználható és nagyobb megközelítésben e kérdésekben tükrözi a valóságot. Nevezetesen azt, hogy az egri pedagógusok széles köre tudatosan vállalja a város szellemi arculatának formálását, a közművelődés motorjának a szerepét. 1978-ban például 55 ezer hallgatója volt a TIT 1000 városi előadásának, s ezeknek az előadásoknak majdnem kétharmadát a pedagógus TIT-tagok tartották — a hallgatóság zöme a város ipari üzemeinek dolgozóiból került ki. Eger közművelődési intézményeit még jóakarattal sem lehet korszerűnek nevezni. Ez az intézményrendszer bár kétségkívül jelentős fejlődésen ment keresztül az elmúlt esztendők alatt, de ez a fejlődés hiába volt dinamikusnak tűnő a múlthoz képest, mert messze elmaradt a mai szükségletek szintjétől. A megszüntetett és jelenleg még „társvállalkozásban” működő színház, a régi falait kinőtt megyei művelődési központ, a szép, barokk, de immár a működését veszélyeztetően kicsiny megyei könyvtár, az elöregedett mozihálózat, a kiállítási és koncertterem immáron krónikus hiánya jó alkalmat nyújthatna ahhoz, hogy a közművelődés tartalmi értelemben is ilyen lépés- hiányban legyen a városban. Nem túlzás azt állítani, hogy számarányukból adódóan is, de az e terület iránt érzett elkötelezettségük folytán is nagy szerepük van az egri pedagógusoknak, hogy ez mégsem így van. Az adott intézményrendszeren belül is éppen közreműködésük, szervezőkészségük és ötletgazdagságuk következménye számos olyan országos hírű és rangú közművelődési, kulturális rendezvénysorozat, amely hozzájárul a város szellemi karakterének formálásához. Nemzetközi kórustalálkozók, az országos diáknapok, az ugyancsak országos prózamondó verseny színhelye rendszeresen a város, Eger történelmi múltjához kapcsolódóan a jövőt is számba vevő nemzetközi szabadegyetem-sorozat ad tekintélyt a megyeszékhelynek és az itt működő pedagógustársadalomnak. . Külön is kell szólni a tanárképző főiskoláról, bár tevékenysége, különösen az utóbbi években, mind jobban és mind hatékonyabban olvad össze az egész pedagógus- társadalom tevékenységével. Önmagában véve az a tény, hogy több mint negyedszázada itt folyik a hazai általános iskolai tanárképzés egy egész országrész számára, hogy ez a főiskola egy országrész fiatalságát, s velük együtt magatartásbeli, kulturális, művelődésbeli sajátosságait gyűjti össze, ennék az országrésznek legalábbis egyik szellemi fókuszába állítja ezt az intézményt. A főiskolán folyó tudományos és tudományt népszerűsítő munka, a tanárok közéleti tevékenysége, azok a jellemző és sokakat megmozgató eseménysorozatok — mint például a magyar nyelv hete, a szép magyar kiejtési verseny, a főiskolai napok stb. — elválaszthatatlanok a főiskolától, s valamilyen formában az egész várost érintik, hiszen nemegyszer ezreket mozgatnak meg. 4. Eger ipari város is. Azzá vált az elmúlt két évtized során. Mint már jeleztük, munkásosztálya létszámában megsokszorozódott, sőt már kialakult a harmadik generációja is. A megyeszékhelyen negyedszáz nagyobb üzem, ipari szövetkezet dolgozik, termékeinek egy jelentős része és általuk ők maguk is, az országhatárokon túl is ismertté váltak. A város ipari jellegének, a termékszerkezet kialakításában, az üzemek, szövetkezetek többségének hatékony munkájában érthető módon az országos igények és körülhatárolások mellett, illetőleg azokkal együtt nélkülözhetetlen szerepe van a műszaki értelmiségnek. Valamikor — mint már jeleztük — ez volt a legkevésbé számottevő réteg a városban, és ugyanakkor éppen ennek a fejlődése volt a legdinamikusabb az elmúlt évek alatt. Míg 1970-ben a város iparában — beleértve természetszerűleg az építőipart is — még a négyszáz főt sem érte el a létszámuk, ma a számuk a kétszeresére 29
