Hevesi Szemle 7. (1979)

1979 / 3. szám - JELENÜNK - Gyurkó Géza: Közművelődés - értelmiség: Eger

sem könnyítette az értelmiség és a párt közös munkálkodását, ám mégis úgy tűnt, hogy az a bizonyos döntő négy-öt esztendő — 1945 és 1950 között — egyértelműen fölsorakoztatja a város lassan, de mégis gyarapodó értelmiségiéit a szocializmus építéséhez.

Hogy az 50-es évek elejére ez a kapcsolat megtorpant, hogy a közeledést mindkét részről számos esetben a bizalmatlanság, a meg nem értés váltotta fel, abban meghatározó szerepe volt az ekkorra kialakuló politikai gyakorlat szektás, dogmatikus vonásainak. Az kétségtelen, hogy feltétlenül szükség volt Egerben is a hatalom megszilárdítására a szocializmus alapjai erősítése szempontjából, hogy a munkásosztály, a parasztság soraiból szerveződjék közvetlenül, vagy gyermekeiken keresztül közvetve is egy új értelmiségi réteg. Arra azonban semmi szükség nem volt, hogy a szocializmus távlataival egyetértő, bár kétségtelenül bizonyos fenntartásokkal élő, de haladásunkkal, céljainkkal rokonszenvező értelmiségiekkel szemben olyan következetes diszkrimináció történjék, amelynek nyomán szinte egyik napról a másikra — a pedagógus-és orvosrétegeket leszámítva (?) — felszámolják az értelmiségi réteget a városban. Sőt, e bizalmatlanság odáig ment, s ez nem specifikus egri jelenség, hogy a még társadalmilag, politikailag aktivizált pedagógusok is munkájúik jelentős részében az oktatás, a tanítás, a nevelés mellett, gyakran ahelyett, tojásbegyűjtéssel, mezőgazdasági munkával töltsék idejüket.

Segített e szellem kialakulásában az a tény is, amelyre már fentebb utaltunk: az 1950-ben kezdődő első ötéves terv sem hozott jelentős gazdasági, ipari fejlődést a város életében, s ennek nyomán nem sokat változott a város osztályszerkezete sem. Munkásosztálya lélekszámban csak gyengén gyarapodott, mezőgazdaságának fejlődése megtorpant, elbizonytalanodott, egyszóval, hogy az egész országot általában — a hibái ellenére is — magával és előreragadó ipari, gazdasági fejlődés jó ideig kikerülte az ősi város falait. Nem változott, vagy csak alig az értelmiség rétegződése sem, s bár a pedagógusok — e legdinamikusabb és objéktív ökok miatt a legmobilabb réteg — igyekeztek mind aktívabban részt venni a város szellemi életének formálásában, ez önmagában véve az említett okok miatt még kevés volt és kis hatékonyságú. A város akkori vezetői csak végrehajtónak, s nem társnak is tekintették őket a politikai elképzelések kidolgozásában.

A város dinamikus fejlődése a 60-as évek elején kezdődött el. Az egykor 30 ezres Egernek ma több mint 62 ezer a lakója. Ehhez bízvást hozzászámíthatunk még tízezer olyan „egrit”, aki a környező községekben, a város agglomerációs körzetében lakik, de egész életvitele, s nem utolsósorban munkája a városhoz köti. Eger fejlődésének üteme ma sem csökken, évente átlagosan 1000— 1200 fővel gyarapodik a város, s az az elképzelés, miszerint a nyolcvanezres lélekszámot Eger az ezredfordulóra éri majd el, ma már erősen megkérdőjelezhető. Hiszen a 60 ezres lélekszám elérését 1980-ra tervezték, de gyakorlatilag ezt már 1977-ben túllépte a város.

Még érdekesebb a lélekszám „belső” megoszlása, amely egy sajátos többarcúságot ad. Az egykor elsősorban is csak iskolavárosnak aposztrofált Egerben — amely ugyan ma is iskolaváros, hiszen több mint tizenkétezer diákja van — tizenhatezer főre nőtt a felszabadulás előtti néhány száz fős munkásosztály, míg a kétezret sem éri el a valóban mezőgazdaságból élők száma. A 25 ezer „munkakönyves” között pedig kereken ötezer az értelmiségiek száma. A városban tehát majd minden

ötödik munkavállaló értelmiségi dolgozó, vagy annak megfelelő munkakört tölt be.

Ám a számok egymagukban még nem mondanak el mindent. Mert nemcsak lélekszámban teremtődött, sőt hatványozódott meg valójában az új típusú értelmiség Egerben, de ezen belül olyan új társadalmi rétegek is létrejöttek, amelyek azelőtt ismeretlenek voltak e tájon. Ismeretlenek részben azért, mert a város egykori jellege, szelleme, gazdaságának szerkezete számottevőbb műszaki értelmiséginek nem tudott például munkalehetőséget biztosítani, és ismeretlenek voltak másrészt azért is, mert az új, a szocialista gazdaság, ezen belül a tudomány, a technika fejlődése során merőben új, régen ismeretlen szakterületek, szakmák alakultak ki. Az egykor legfontosabb és lélekszámban ma is legnagyobb pedagógusréteg mellé a második legszámottevőbb és legnépesebb rétegként a műszaki értelmiségiek sorakoztak fel — az agrárértelmiségiek viszonylag kisebb számban találhatók csak a városban — profilt adóan is egyben a város szellemi arculatának. Őket követik a lélekszám tekintetében a közgazdászok, a jogászok — közöttük az ügyvédség manapság a legkisebb lélekszámú — és az orvosok. Ezeken belül, vagy mellett olyan értelmiségi szakmák is kialakultak a városban, mint a hivatásos népművelők, a számítógép-programozók, a főiskolát végzett vendéglátósok például.

A városban élő, az ahhoz kötődő írók, újságírók, képzőművészek, színészek, zenészek bár lélekszámban kis réteget jelentenek csak, de munkájuk hatása a közművelődésben nem csupán egyszerű színfoltot jelent, hanem sok szempontból meghatározó erejű is.

3.

Eger iskolaváros. A tizennyolc általános és tíz közép-, valamint szakiskolájában, a Ho Si Minh Tanárképző Főiskolán, illetőleg ezek nappali tagozatain tanuló 12 ezer diákot 1600 pedagógus oktatja, neveli, önmagában véve már ez a számarány is indokolja, hogy a pedagógusrétegnek megkülönböztetett figyelmet szenteljünk. Témánk szűkebb keretei miatt most arról nem ejtünk szót, hogy a jövő nemzedékének nevelésében, világnézetének alakításában, kulturális arculatának formálásában, az ismeretek elsajátításában milyen alapvető feladatai vannak a pedagógusoknak, akik számos területen, az iskola falain belül is közvetlen közművelődési munkát is végeznek. Ám ez a réteg az, amely a legközvetlenebbül kapcsolódik a város közművelődési életéhez általában is.

A pedagógusréteg nyitott és mobilizálható, a társadalom majd minden rétegéből nyeri utánpótlását és a társadalom majd minden szférája számára állandó utánpótlást is jelent. Ma már nemcsak az anyagiak indokolják, hogy matematika—fizika vagy közgazdasági szakos tanárok az iparban helyezkednek el, mégha ezek számaránya nem túl jelentős is. A pedagógus szakképzettségűeket ott találhatjuk a város párt- és állami vezetésében, annak legkülönbözőbb szintjein, jelentős szerepet töltenek be a közművelődési intézmények működtetésében, azok munkaprogramjainak kidolgozásában. Kétségtelen azonban az is, hogy a pedagógustársadalom e mo- bilizáltsága ellentmondásokat is rejt magában. A legdöntőbb talán az, hogy éppen rátermettségük, sokoldalúságuk, a közélet iránti érzékenységük miatt soraikból, és onnan is a legj óbbakból meríti rendszeres utánpótlását a társadalom számos más szférája, politikai, gazdasági, kulturális terület egyaránt. És nem mindenkor és nem mindenhol megfelelő arányú az utánpótlása a

28