Hevesi Szemle 7. (1979)

1979 / 3. szám - JELENÜNK - Gyurkó Géza: Közművelődés - értelmiség: Eger

JELENÜNK Közművelődés—értelmiség: Eger 1. A párt általános politikája részeként napjaink igen fontos területe a művelődéspolitika. A társadalom „köz- műveltségének” színvonala, a társadalmi tudat helyzete, fejlődése, még ha az törvényszerűen csak követi is a gaz­daság változásait, a „lét” dinamikáját, visszahat, formálja az alapot. A magyar társadalom szocialista fejlődésének üteme, az előrehaladás mikéntje, a belső ellentmondások, a törvényszerűen előforduló konfliktusok feloldása egy­részt, másrészt magának a szocialista típusú ember kiformálása, az önmegvalósítást is biztosító szellemi kör­nyezet kialakítása döntő mértékben függ a művelődés- politika gyakorlatától, a közművelődés és annak intéz­ményrendszerének helyzetétől. A párt művelődéspolitikájának kidolgozásában, gyakor­latában, e politika megvalósításában jelentős szerep ju­tott és jut társadalmunk fontos rétege, az értelmiség számára. A magyar párt története és történelme folya­mán mindig megkülönböztetett figyelmet szentelt ennek a társadalmi rétegnek, keresve útját és módját, hogy a legjobbjait bevonja az egész nép, elsősorban a munkás- osztály felszabadításáért folyó harcba. Ennek az út- és módkeresésnek számos és jelentős ál­lomása volt. Most csak kettőt említünk ezek kö­zül: az 1931-ben kiadott A proletárirodalom platform­tervezete című dokumentum, illetőleg a Történelmi Em­lékbizottság megalakulása. A felszabadulás után nem ke­vésbé jelentős dokumentumok voltak az olyanok, mint az MDP kongresszusának Programnyilatkozata, majd jó­val később a párt tervszerű, sokoldalú helyzetfelmérése alapján 1958-ban megfogalmazott összefoglaló doku­mentum. a Művelődéspolitikai irányelvek. Igaz, e meg­különböztetett figyelem, a dogmatizmus, a szektarianiz- mus hibái miatt negatív előjelet is kapott egyes időszakok­ban, de az elmúlt két évtized tudatos, következetes poli­tikája nyomán világossá vált: nemcsak a szocializmus­nak van szüksége az értelmiségre, hanem az értelmiség­nek is a szocializmusra. A művelődéspolitikai párthatározat, a párt XI. kong­resszusa is egyértelműen fogalmazta meg, hogy egész politikánk, s azon belül a művelődéspolitikánk sikere, céljaink megvalósítása elképzelhetetlen a néphez, a mun­kásosztályhoz hű, alkotó értelmiség nélkül. Kornidesz Mihály állapítja meg többek között A párt és az értel­miség című írásában, hogy korunk jellemző vonása: a társadalmi, gazdasági fejlettség bizonyos fokát elért or­szágokban rohamosan nő az értelmiségiek, illetve az ér­telmiségi jellegű munkát végzők száma. Ezzel párhuza­mosan az értelmiségi tevékenység jellege is megváltozik. A hagyományosan felfogott, főként individuális tevé­kenységet feltételező értelmiségi munka mellett fokozott szerephez jut a nagyobb csoportokban végzett munka, amely nyíltabban és közvetlenebbül kapcsolódik a társa­dalmi munkamegosztás más helyein levők tevékeny­ségéhez. Ha az értelmiség társadalmi képződmény — mint azt többek között Huszár Tibor is kifejti — a Fejezetek az értelmiség történetéből című művében, akkor az értel­miség története a társadalom története is, amelyet a ma­ga sajátos módján rendre újra és tovább ír az értelmi­ség. Lenin már forradalmi munkássága kezdetén számos vitában bebizonyította, hogy az értelmiség nem lehet a társadalom vezetője, strukturális helyzetéből következően önmagában mindig erőtlen volt, mert soha nem volt — és ma sem az — önálló gazdasági, társadalmi erő, önálló osztály. Ám mindenkor történeti és történelmi szerep ju­tott az értelmiségieknek, ha legjobbjai felismervén a ha­ladás törvényszerű irányát, s benne saját szerepük fon­tosságát, a forradalmi eszmék megvalósításának szolgá­latába állottak —. a Tanácsköztársaság dicső időszakában is például. Pártunk politikája, különösen az ellenforradalom le­verése után, félreérthetetlenül megmutatta helyét, fel­adatát, státusát az értelmiségieknek hazánkban. E poli­tika szükségszerűsége, azok az alapvető gazdasági, tár­sadalmi feladatok, amelyek egész népünk előtt állottak is igazolják: az utóbbi három évtizedben a társadalom egyik legdinamikusabban változó rétege volt az értel­miség. Létszáma hazánkban hatszorosára nőtt, ugrássze­rűen emelkedett a műszaki, az agrár-, a közgazdász- és a pedagóguspályán dolgozók aránya. A szocialista át­alakulás feloldotta ennek a rétegnek a zártságát a tár­sadalmi mobilitást illetően. — ma már kétharmaduk szülei munkások vagy parasztok. De feloldotta a tekin­tetben is, hogy szabadon áramolhatnak a szellemi érté­kek a társadalom ezt szolgáló kapcsolat- és intézmény- rendszerén. Mindezek fényében és tudatában teljesen érthető, hogy a társadalmi tudat olyan szférájában, mint a művelődés, mennyire megkülönböztetett szerepe lehet az értelmiségi rétegeknek. Hiszen nemcsak gazdasági, társadalmi, de kulturális céljainak elérése, a szocialista „otthonterem­tés”, az emberi kiteljesedés megteremtése is a „szemé­lyes” érdeke lett. Mindeme tények is igazolják annak indokát, hogy közelebbről is megvizsgáljuk: hogyan tölti be szerepét az értelmiség a művelődéspolitika szféráiban, e szerep gyakorlása hogyan hat ki az őt körülvevő tár­sadalomra és annák tevékenységére, és hogyan hat visz- sza ez a társadalom, hogyan az a politika, amely prog­26

Next

/
Thumbnails
Contents