Hevesi Szemle 7. (1979)
1979 / 3. szám - JELENÜNK - Gyurkó Géza: Közművelődés - értelmiség: Eger
JELENÜNK Közművelődés—értelmiség: Eger 1. A párt általános politikája részeként napjaink igen fontos területe a művelődéspolitika. A társadalom „köz- műveltségének” színvonala, a társadalmi tudat helyzete, fejlődése, még ha az törvényszerűen csak követi is a gazdaság változásait, a „lét” dinamikáját, visszahat, formálja az alapot. A magyar társadalom szocialista fejlődésének üteme, az előrehaladás mikéntje, a belső ellentmondások, a törvényszerűen előforduló konfliktusok feloldása egyrészt, másrészt magának a szocialista típusú ember kiformálása, az önmegvalósítást is biztosító szellemi környezet kialakítása döntő mértékben függ a művelődés- politika gyakorlatától, a közművelődés és annak intézményrendszerének helyzetétől. A párt művelődéspolitikájának kidolgozásában, gyakorlatában, e politika megvalósításában jelentős szerep jutott és jut társadalmunk fontos rétege, az értelmiség számára. A magyar párt története és történelme folyamán mindig megkülönböztetett figyelmet szentelt ennek a társadalmi rétegnek, keresve útját és módját, hogy a legjobbjait bevonja az egész nép, elsősorban a munkás- osztály felszabadításáért folyó harcba. Ennek az út- és módkeresésnek számos és jelentős állomása volt. Most csak kettőt említünk ezek közül: az 1931-ben kiadott A proletárirodalom platformtervezete című dokumentum, illetőleg a Történelmi Emlékbizottság megalakulása. A felszabadulás után nem kevésbé jelentős dokumentumok voltak az olyanok, mint az MDP kongresszusának Programnyilatkozata, majd jóval később a párt tervszerű, sokoldalú helyzetfelmérése alapján 1958-ban megfogalmazott összefoglaló dokumentum. a Művelődéspolitikai irányelvek. Igaz, e megkülönböztetett figyelem, a dogmatizmus, a szektarianiz- mus hibái miatt negatív előjelet is kapott egyes időszakokban, de az elmúlt két évtized tudatos, következetes politikája nyomán világossá vált: nemcsak a szocializmusnak van szüksége az értelmiségre, hanem az értelmiségnek is a szocializmusra. A művelődéspolitikai párthatározat, a párt XI. kongresszusa is egyértelműen fogalmazta meg, hogy egész politikánk, s azon belül a művelődéspolitikánk sikere, céljaink megvalósítása elképzelhetetlen a néphez, a munkásosztályhoz hű, alkotó értelmiség nélkül. Kornidesz Mihály állapítja meg többek között A párt és az értelmiség című írásában, hogy korunk jellemző vonása: a társadalmi, gazdasági fejlettség bizonyos fokát elért országokban rohamosan nő az értelmiségiek, illetve az értelmiségi jellegű munkát végzők száma. Ezzel párhuzamosan az értelmiségi tevékenység jellege is megváltozik. A hagyományosan felfogott, főként individuális tevékenységet feltételező értelmiségi munka mellett fokozott szerephez jut a nagyobb csoportokban végzett munka, amely nyíltabban és közvetlenebbül kapcsolódik a társadalmi munkamegosztás más helyein levők tevékenységéhez. Ha az értelmiség társadalmi képződmény — mint azt többek között Huszár Tibor is kifejti — a Fejezetek az értelmiség történetéből című művében, akkor az értelmiség története a társadalom története is, amelyet a maga sajátos módján rendre újra és tovább ír az értelmiség. Lenin már forradalmi munkássága kezdetén számos vitában bebizonyította, hogy az értelmiség nem lehet a társadalom vezetője, strukturális helyzetéből következően önmagában mindig erőtlen volt, mert soha nem volt — és ma sem az — önálló gazdasági, társadalmi erő, önálló osztály. Ám mindenkor történeti és történelmi szerep jutott az értelmiségieknek, ha legjobbjai felismervén a haladás törvényszerű irányát, s benne saját szerepük fontosságát, a forradalmi eszmék megvalósításának szolgálatába állottak —. a Tanácsköztársaság dicső időszakában is például. Pártunk politikája, különösen az ellenforradalom leverése után, félreérthetetlenül megmutatta helyét, feladatát, státusát az értelmiségieknek hazánkban. E politika szükségszerűsége, azok az alapvető gazdasági, társadalmi feladatok, amelyek egész népünk előtt állottak is igazolják: az utóbbi három évtizedben a társadalom egyik legdinamikusabban változó rétege volt az értelmiség. Létszáma hazánkban hatszorosára nőtt, ugrásszerűen emelkedett a műszaki, az agrár-, a közgazdász- és a pedagóguspályán dolgozók aránya. A szocialista átalakulás feloldotta ennek a rétegnek a zártságát a társadalmi mobilitást illetően. — ma már kétharmaduk szülei munkások vagy parasztok. De feloldotta a tekintetben is, hogy szabadon áramolhatnak a szellemi értékek a társadalom ezt szolgáló kapcsolat- és intézmény- rendszerén. Mindezek fényében és tudatában teljesen érthető, hogy a társadalmi tudat olyan szférájában, mint a művelődés, mennyire megkülönböztetett szerepe lehet az értelmiségi rétegeknek. Hiszen nemcsak gazdasági, társadalmi, de kulturális céljainak elérése, a szocialista „otthonteremtés”, az emberi kiteljesedés megteremtése is a „személyes” érdeke lett. Mindeme tények is igazolják annak indokát, hogy közelebbről is megvizsgáljuk: hogyan tölti be szerepét az értelmiség a művelődéspolitika szféráiban, e szerep gyakorlása hogyan hat ki az őt körülvevő társadalomra és annák tevékenységére, és hogyan hat visz- sza ez a társadalom, hogyan az a politika, amely prog26