Hevesi Szemle 7. (1979)
1979 / 3. szám - Németi Zsuzsa: Megfigyelési gyakorlatok (Magyar István illusztrációja)
inkább. És főleg, ha gyereke is van. Ez nagy előnye lenne. De valószínűleg kár lenne éppen most szülnöm, csak emiatt... A nő, feltehetően elég vagány, pénzünk maradványait nézegetve, sokat iszik. Dohányzás nem valószínű, mert akkor itthon is föl kellett volna néhány cigarettának bukkannia. Na. Egy kicsit azért voltaképpen büszke vagyok a fiúra, hogy másnak is tetszik... Bízom benne, hogy tudnak kéglit keríteni. A kielégítetlen sóvárgás veszélyesebb a kielégítettnél. Apropó! Betegségek! Jujj! (Egy majdnem leleplezés) Ma céloztam rá, hogy sejtem a dolgot. Nem tudom, helyes volt-e, vagy jobb lenne semmit sem észrevenni. Nem is tiltakozott, nem is igeneit. Kis gyengédséget kértem. Álmában vagy könny szivárgott a szeméből, vagy csak a lámpa fénye bántotta, amikor rávilágítottam. Mindenesetre én nem tudók sírni. (Kifeléfigyelések) Ezúttal csak tízre érkeztem haza. Nem kérdezte, hol voltam, de én juszt is megemlítettem egy közös ismerősünk nevét. A pasas tíz évvel idősebb nálam, küllemben, műveltségben hozzám illő, egy gyerek apja, különösebb anyagiakkal nem rendelkezik. Válni feltehetően nem akarna, de ha nagyon igyekeznék, talán meg tudnám szerezni. Régóta kerülget. Most újabb találkozási lehetőséget kínáltam neki. Míg üldögéltünk a presszóban, azt számolgattam, hányféle becenéven szólítgattufc egymást. Csaknem ötven jutott eszembe, öt év alatt ez vajon sok vagy kevés? A szomszéd asztaltól rám nézett egy jóképű férfi. Óvatosan figyelni kezdtem. Az apám mindig óvott attól, hogy szexuális anarchiába keveredjem. Lehet, hogy mégis ki fogom próbálni. • (-) Nem tarthatom vissza. Hátha többet tud adni neki a másik, mint amennyit én adhatok. (A realizmus diadala) Itt a nyár, tettrekészebb vagyok és energikusabb. Vagyis, voltaképpen nem is voltam eddig normális, hogy eny- nyit foglalkoztam ezzel az egésszel. Éljük az életünket, tegyük a dolgunkat és kész. Végül is soha nem tekintettem a házasságot az élet értelmének. Akkor meg? Csak higgadtan. Dolgozni, menni tovább. Az ügy magától ki fog alakulni, és akár így, akár úgy,- tőlem függetlenül is rendeződik. (önkritikusan) Többet kellene írnom róla, hogy jobban megmaradjon számomra. Hogyan eszik, hogyan pislog, milyen álmosan, milyen, ha dolgozik. Hányféle árnyékot vet rá a lámpa, hány szál haja csillog, és milyen, amikor töpreng valamin. Számba kellene venni. Föltérképezni, szakszerűen leírni és mindent gondosan ellenőrizni. Az a baj, hogy csak a jelenlegit tudom földolgozni. Az emlékeim róla már nyilván hamisak, a jövőbelijét nem lehet pontosan kiszámítani. Valamelyik nap egy igen-igen öreg ember ment előttem az utcán. Annyira öreg, hogy a feje is ütemesen billegett. Milyen jó lenne, ha ilyenként is mellettem lenne. Ha így is ismerhetném. Az öregbe jól esett volna belerúgni. (A tanulmányterv megszületik) Délelőtt fölmentem egy hapsihoz. Ez nem az, meg amaz, hanem egy harmadik. Anarchiáról azért még szó sincs. Csak egy időben nagyon jól esett mellette tartózkodni. Most már két hete próbálom valamilyen szerelembe lovalni magam iránta. Kedves fidkó, de Vele persze, össze sem lehet hasonlítani. Lehet, hogy én voltam az ügyetlen. Esetleg tényleg a szerelem adná a többit? Azt hiszem, nem szenteltem eddig kellő figyelmet a szerelemre. Avagy a szeretetre. Volt, elmúlt, újra lett és kész. Elemezni kellene a dolgot. Egymás függvényében is, és a világot a kettő tükrében. Egy tanulmányt kellene írni, receptekkel. Sok-sok recepttel. Egy külön fejezet a féltékenység. Külön alcím az élettársi féltékenység. Ogy kezdődne, hogy az élettársi féltékenység egészen más, mint az összes többi. Tartalmasabb, logikátlanabb, bonyolultabb — tessék tovább sorolni. . . . Utána sétáltam, és minden szembejövő barna nőnek levágtam a haját. Zsákba kötöttem. Most ülök a zsákokon, készülök elégetni. • (Kitérő) Egy indiai mese azt mondja, hogy valaha minden ember négykarú, négylábú, kétfejű volt. Aztán az istenek megharagudtak rájulk, kettészelték őket. Azóta az ember csak akkor boldog, ha megtalálja a másik felét. Hát, nékem ő a másik felem. A két karom, a két lábam. Tőlem lehet ötven barátnője is, csak együtt maradhassunk. Most hogy magyarázzam ezt meg neki? (Egy szokványos félreértés) Ma névnapom van. Hamar hazajött, virággal. — Hoztam neked tulipámot! Ügy mondja, ahogy én, kicsi koromban. Milyen sök az övé már belőlem. Képes lennék-e valakinek a gyermekkoromat még elmondani? És mennyi minden az enyém már belőle. Félig ő vagyok. Háromnegyedig. Tulipám, tulipám. Milyen jó most. Milyen kedves tud lenni, milyen figyelmes. Minden rendben van. Még szeret, még kellek neki. • (-) Aztán „észrevétlenül” megborotválkozik. Fölveszi azt az ingét, amelyik a legjobban áll neki, és odaáll elém. Vissza kell még mennem, elfelejtettem valamit. Adsz kölcsön egy kis pénzt? Adok ... Németi Zsuzsa 25
