Hevesi Szemle 7. (1979)
1979 / 3. szám - Kiss Gyula: Térdszéli Katica (Mesejáték részlet)
Térdszéii Katica Mesejátékrészlet „Közhírré tétetik, hogy a mi kegyes urunk, Imre királyunk és fejedelmünk házasodni kíván. Hitveséül fogadja bármely rendű és rangú hajadon alattvalóját, aki az ő felséges akarata és elhatározása folytán megszabott feltételt teljesíti. A feltétel pediglen abban áll, hogy a magát számbahozó leányzó furfangjával őfelségét háromszor úgy szedje rá, hogy ezenközben magasságos szobájának küszöbét által nem lépheti.” Vajon miféle mesebeli huncut, csalafinta leányzó tudja a feltételeket teljesíteni? Lehetne egyáltalán? (Vigyázat, ha nem sikerül, a büntetés halál.) A Térdszéli Katica című mesejáték — melyet a hasonló című népmese ötletéből Kiss Gyula írt a gyermekév alkalmából meghirdetett irodalmi pályázatra, első részében erre ad mulatságos választ. Mulatságost, mert a furfangos Katica nemcsak megtréfálja az uralkodót, hanem az ártatlan, szegény lányokra igencsak veszélyes, unaloműző játékért alaposan meg is bünteti. De lássuk csak. Az eszes kis perszóna, miután sikerrel bejut a jól őrzött palotába, előbb a főszakácsnak, majd a kertésznek, végül a csaposnak osztogat a király nevében fura parancsokat. A szakácsnak, hogy csapot- papot otthagyva, vegye föl az esti étek megrendelését, a kertésznek, hogy azonnal szállítsa a legislegízletesebb almát, a csaposnak, hogy a legnagyobb hordó közepéből szolgálja föl a bort. No, látszólag ugye, minden rendben. A faluvégről való egyszerű, de okos kislány megoldotta a megoldhatatlannak látszót, s ezzel méltóvá vált arra, hogy a király párja legyen. A bonyodalom azonban csak itt kezdődik. A két utóbbi talpnyaló jócskán túlteljesíti a feladatot. Az egyik buzgóságában így frissen szedett rózsa tüskéjével szunkálja meg a királyt, a másik a hordót gurítja a lábára ... S mint lentebb kiderül, Katica sem kíméli pihepámák közt növekedett jövendőbelijét. Az olvasó most tehát kézhez kapja e kalandok befejezését, amely nemcsak a kicsiknek, de a nagyoknak is kellemes szórakoztatásul szolgál. II. rész 5. kép (Szín: A beteg király hálószobája. Baldachinos ágy s az egyik sarokban esetleg trónszék is. Asztal, székek, mosdó, vízzel telt mosdótállal.) IMRE (ágyában fekszik, fölváltva jajgat és nyögdécsel, nyűgösködik): Hová nyúljak? Hová kapjak? Gyógyulást előbb hová reméljek? Faromra-e, lábamra-e? Méregtől bántott epémre, májamra, lépemre? Segítsetek végre! JAVASASSZONY: Nem volt még törés, ínhúzódás, daganat, begyúlt seb, kehes tüdő, felfordult gyomor, beke- serült epe, agyonduzzadt máj, amit meg ne gyógyított volna Vajákos-Kucorgó Mari néni. Ügy ám. Mármint, hogy én. Bízzék hát őfelsége is! IMRE: Bízom, bíznék, csak cselekedj! JAVASASSZONY (egy fél szál gyertyára emlékeztető rudacskát vesz elő, s a király orra alá dugja): E szeremet Míg szagolja, Pézsmaszagtól kábul, Ezalatt én előveszem Legjobb orvosságul: ... IMRE: Mit már? JAVASASSZONY: Hajnali dér csípte, pókhálóval elkevert, s tört kaporral meghintett, elébb istállóban frissen szedett marhatrágyát és az egészet.. . IMRE: Jaj, mit még? JAVASASSZONY: De azt már mégse mondhatom el őfelségének. Mivelhogy a titokőrzésnek itt külön haszna van. Megsúghatom. (Halkabbra fogva a szót.) Ha kibeszélném minden csínját-bínját, bizony erejét vesztené a szer. .. (E keverékkel kenegeti a király oldalát, fenékét, lábát. Kenés közben fél kézzel a levegőbe köröket ír, s háromszor ezt mondj a): Kör, kör, Bús ökör, Siess segedelmére Kegyes betegünknek, Jó fejedelmünknek. IMRE: Semmi hasznom sincs tőle, Vidd innen a fenébe! JAVASASSZONY: Hogy lenne haszna, amikor még nincs vége. (Apró tojásokat vesz elő, s odamutatja a királynak) : Galamb tojás zápulva, Ettől felség gyógyulna. IMRE (borzadva): Tán ezt be kéne nyelnem? JAVASASSZONY: Gyógyulni akar, vagy nem? (Fölüti a tojásokat, s beerőlteti a király szájába.) IMRE (utálkozva, öklendezve, nagy nehezen lenyeli azokat. Rövid szünet, ezalatt a király fölfelé pislog, látszik, a hatást méri önmagán, a „gyógyszer” erejét): Záptojásod mit se használ, Tűnj előlem vén boszorkány! JAVASASSZONY (hátrahúzódik a szoba sarkába, de nem megy ki). ORVOS (szemmel láthatóan kinn hallgatózott, mert most valósággal beesik az ajtón nagy igyekezetében): Majd én! Torony alján, vár tövében Varangy béka ugrál, Elmondom a javallatom, Mihelyt idehozzák. IMRE (végképp elgyötörve): Nem bánom, hozzák ide. ORVOS: Ó, már itt is van. (Köpenye zsebéből egy dobozban békát vesz elő. A kis állat szeretne szabadulni a fogságból, de a doboz faláról visszahull. Ügyes manipulációval a jelenet még békaimitáció nélkül is megoldható) : Nincs még olyan csodaír, Mint a finom békazsír. (Rövid szünet után): Ö, hát még a két tüdeje: Lóvizeletbe’ fürdetve. 17
