Hevesi Szemle 7. (1979)
1979 / 1. szám - IRODALOM, MŰVÉSZET - Farkas András: Egy hóstyai bál emlékére
Farkas András: Egy hóstyai bál emléke i. Mikor az egri hóstyán Az ünnepi leányok A délutáni nyárban, Ringózva-lépegetve, A sok-sok egri szoknyát Keményre felvasalva, Virággal a hajukban És röppenő igékkel Szemükben felvonultak, Komótosan, ahogy csak A türelem taníthat, Nevetve, énekelve, Szirmokkal integetve, Mutatva már a kendőt, Hogy van mit által adni, Ha a legény akarná, Majd illő némasággal A ház előtt ülőknek Bólintással köszönve, De tartva jó-szorosra A patyolat-fehéren Tündöklő szoknyarendet, Sétáltak, arra vártak, Hogy a rezes, a banda, Hívhasson már seregni, És álltak a legények Le-talpig-f ekeiében, Kalapjuk rozmaringját Nagyon peckesre tűzve, Mert mérges illatával A vágyakat jelezték, Csizmájuk fénye pattant, És a feszes izomnak A nyugtalan inakban Már-már indulni kellett, S csak álltak egy kupacban, A lányokat szemezték, Honnan, ki nézne vissza, Kivel, mit is szeretne Beszélni az a másik, Kinek, mi van a szívén, Mivel hogy munkaközben Mégis csak megbeszélik A szorgalmas parasztok A lélek szívé-vágyát, Ahogy a pince mélyén, Két öblösebb pohár közt őszintébben kiváltják, Hogy a jövőbe, táncba, Ki és kivel mehetne, Kinek üzenne szóval, Esetleg más-mi-módon, Mert bátorság adódik, Mikor a bor megoldja A nyelv baját, de aztán A fontos folytatásnál Már téved a halandó. Meg hát a jóbarátok Között nem egy akadhat, Aki előzhet innen, A gazdagsága árán, Vagy jobban tud dalolni, Nevetni és a táncot Ügy váltja fergeteggé, Hogy a lány fejét is Azonmód elcsavarja, Nem is törődve azzal, Hogy az öreg anyókák, Mit mondanak a titkos, Sötét beszélgetések Óráiban a módról, Vagy még inkább a kocsmán Ki mondja meg, miért, kit, Mikor, hogy kell leszúrni, Ha fáj a büszkesége — Aztán a banda fújta, A padlózott teremben, A fal körül, a széken Anyák sunyin figyelték, Ki, hol, miért, ha kéri A lányt, a táncba. Izzadt Zenére és az illem Józanságát feledve, Egy-két legény a bortól Hamarjában részegedve Kurjantgatott, miért is Az éltes férfi-népség A termet körbejárta, Szúrós szemmel kutatva, Hogy rendbontást, esetleg Verekedést ne szüljön A dévajok bolondos, Merész huncutkodása — Kacsintva azt kutatták, Hogy hoztak, s hány üveggel, Es hosszú kés ne lenne A forró éjszakában, Hiszen a hóstya tudja, Kit és hogyan terít le A bőszült vér csapása — A gyermek, utcanépe Meg is találta módját, Hogy ilyen forgatagban A játékot keresse, A friss szoknyák szagától, A bő, zsíros zenétől Ók is megittasodva, A táncolok közötti Térségben hancúroztak, Es mert a hóstya népe Valahol mind rokonság, A friss lányok se bánták, Ha néha közbeszóltak A hosszan felviharzó Táncos bonyodalomba, Rövidnadrágos ésszel, S a kisfiúk nevették, Mikor a lány hajolva Ereszkedett közéjük Es kérte, hogy a Bercit, A Jancsit, vagy a Nácit Keressék, mert beszélni Szeretne itt meg itt már, Hiszen a pillanatban Lehet minden halálos — A rendőr is, a közrend Szolgája, fegyverével És rengeteg-nagy arcán A jól-vasalt tekintély Vigyázta fel a rendet, De olykor — emberekkel Esik meg ennyi szégyen!! — A rend őrét itatták, Hogy menne hosszan arrébb, Mikor kitörni készült A nagy alattomosság. Egy ilyen alkalommal A Rézi, ő a legszebb Lány volt a gazda-hóstyán, Üzent a Bercinek, hogy Táncoljon és ne hagyja, Hogy a kocsmába hívják, Hogy adná rozmaringját, Mert tűzné a hajába, Hiszen a lány szemérme Legénye visszafénye, S elébb a Berci szólna Szavával és a tánccal, Ha bármi büszkeség van — Es mert az életünkben A legtöbb csattanónak Akkor van jó hatása, Ha a derűs nyugalmat Tetőzteti a jókedv, Es onnan ráeresztjük A bús tragédiának Arcátlan sokkolását, E hóstyai vígasság Akkor borult a vérbe, Mikor a nyurga rendőr A táncosok közötti Terekben szertenézett; Az utcán konyhakéssel Csegő Bercit leszúrták, A Rézi szeretőjét, Aki komoly örömmel Hirdette ki magáról, Hogy a nagy hóstyavégen ö az első legényé, S mikor a késelésről A hírt fülébe mondták, Hogy Berci hívta névvel, Szakadt a szíve-melle, Futott és úgy borult rá — II. Több annak ötven évnél, Hogy az a Berci meghalt, Es Rézi nagy szerelmét A forró sírba vitte, Azóta háború volt, Mi is csak messzejártunk, Meg sokszor olyan is volt,
