Hevesi Szemle 7. (1979)
1979 / 2. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Pásztor Emil: Kazinczy Lajos származása és gyermekkora
gét a proletárdiktatúra minden intézkedésére, amelyet a parasztság érdekében tett. A Tanácsköztársaság intézkedései alárendelt jelentőséget kaptak, amikor a honvédelem vált elsőrendű kérdéssé és mindent a hadihelyzet határozott meg. A hadihelyzet diktálta intézkedés volt például a rekvirálás, miután más eszköz nem volt a hadsereg és a főváros élelmezésének biztosítására. A rekvirálás jóllehet csak a jómódú parasztságot érintette, nem is hajtották végre szigorúan, mégis kihatott az egész parasztság hangulatára. A parasztság hangulatának megváltozása abban is kifejeződött, hogy június, július hónapban egyre többen kérték felmentésüket a munkás- és paraszttanácsokban viselt tisztségek alól. A parasztság részvétlensége azonban legsúlyosabban a honvédő háborúban éreztette hatását. Eger kormányzótanácsi biztosa 1919. július 22-én, a következő lehangoló sorokkal kezdi jelentését: „Jelentem, hogy a Hadügyi Népbiztosság rendelete értelmében a sorozások az egész megyében folynak. Az eredmény nem kielégítő, mivel az egész megyében a földműves nép nem jelentkezik ...” Hasonló jelentések futottak be az ország más vármegyéiből is. Az agrárkérdésben elkövetett hibák, a földosztás elmulasztása, amely a Tanácsköztársaság legnagyobb hibájának számít, nyilván elsődleges szerepet játszottak a parasztság magatartásában. Azonban nem lenne helyes az agrárpolitikát, azon belül a földosztást abszolutizálni és a parasztság eltántorodását a proletárdiktatúrától kizárólag ezzel magyarázni. A parasztság magatartásába, passzivitásába és eltántorodásába a szocializmus ügye mellől nyilván belejátszott a rendkívül kedvezőtlen nemzetközi helyzet, az egyre kilátástalanabb hadihelyzet, és azokkal összefüggésben a súlyosbodó gazdasági helyzet. Ezek együttesen motiválták a parasztság magatartását. A Magyar Tanácsköztársaság vezetői okultak az 1919- es tapasztalatokból, felismerték a hibát, korrigálták a földkérdésben elfoglalt álláspontjukat. A Magyar Tanács- köztársaság tapasztalatai hasznosultak mind a nemzetközi kommunista mozgalomban, mind az 1945 utáni népi demokratikus forradalomban. A Magyar Szocialista Munkáspárt az első magyar proletárdiktatúra tapasztalatait is hasznosítva alakította ki vezetési elveit és munkastílusát. Példaképpen megemlíthetjük a következőket: A gazdasági feladatokat stratégiailag nem szabad a politikai célok elé helyezni, különösen nem politikailag kiélezett időszakban. A „paraszt- kérdést” nem lehet részleges feladatként kezelni, megoldása társadalmá-politikaá kérdés, mert a szocialista rendszer társadalmi bázisát, a munkás-paraszt szövetséget jeleníti. A társadalom osztály- és rétegviszonyainak tanulmányozása elengedhetetlen feltétele a „jó politikának”, olyan politikának, amely kielégíti az osztályok alapvető érdekeit, és nem szembeállítja, hanem közelebb hozza egymáshoz a természetes szövetségeseket. Ismeretes, hogy ezek az elvek megvalósulnak pártunk általános politikájában és szövetségi politikájában is. Dráviczki Imre Kazinczy Lajos származása és gyermekkora A magyar történelmi köztudat tizenhárom „aradi vértanút” tart számon. Pedig Haynau tizenöt magas rangú honvédtisztet végeztetett ki Aradon 1849-ben, a szabadságharcunkat követő világosi fegyverletétel után. Először Ormai (Auffenberg) Norbert — cseh származású — honvéd ezredest akasztatta fel hirtelen haragjában, augusztus 22-én; majd — hosszú vizsgálati fogság után — a magyar tábornokok egész sora is áldozatául esett a Habs- burg-abszolutizmus bosszújának. Október 6-án következett a tizenhárom honvéd tábornok (pontosabban: egy altábornagy, tizenegy tábornok és egy ezredes) kivégzése. Végül 1849. október 25-én, Kazinczy Lajos ezredest — többek szerint tábornokot — lőtték agyon az aradi vár északkeleti kapuja melletti sáncban. Az ő ügyét valószínűleg azért különítette el Haynau a tizenhármakétól, mert ő csak Világos után tizenkét nappal tette le a fegyvert. E méltatlanul elfeledett tizennegyedik, illetve — Ormait is számítva — tizenötödik vértanú: Kazinczy Ferencnek, a nagy írónak és nyelvújítónak a fia. Családjában a hét testvér között, Aradon pedig az említett tizenöt vértanú között ő volt a legfiatalabb. Ha olykor szóba kerül is a neve különféle megemlékezésekben, nemegyszer unokatestvérével, Kazinczy Gáborral (a forradalom és szabadságharc békepárti politikusával) tévesztik össze, vagy Lenkey János tábornokkal, aki az aradi vár börtönében megtébolyodva halt meg. A szabadságharc óta eltelt százharminc év alatt az aradi vértanúk egyikének életéről sem készült részletes monográfia, csupán kisebb — vagy együttes — emlékezések, dokumentumok jelentek meg róluk. A tizenötödik vértanúról, Kazinczy Lajosról sem írt még senki könyvet; e munkámmal ezt a hiányt szeretném pótolni. A „dokumentum-életrajz” műfajmegjelölés arra utal, hogy nem regényes életrajzot vesz kezébe az olvasó, hanem egy minden részletében is valósághűségre törekvő élet- és korrajzot, amely a felkutatott forrásanyag és a szakirodalom sokoldalú felhasználásán alapul. Kazinczy Lajos élete nem érthető meg igazán a szélesebb családi és nemzeti háttér nélkül, ezért könyvemben a Kazinczy családdal s az 1848—49. évi forradalom és szabadságharc kapcsolódó eseményeivel is eléggé részletesen foglalkozom. Szövegembe céltudatosan iktatok bő idézeteket, elsősorban a széles olvasóközönség számára nehezen hozzáférhető régi forrásokból. Jól tudom, Kazinczy Lajos életpályájának az én több évi kutatásom ellenére is maradtak fehér foltjai, megválaszolatlan kérdései. Ezeket, valamint a többi aradi vértanú életének, polgári és katonai tevékenységének feltárását melegen ajánlom a további kutatás figyelmébe. A KAZINCZY CSALÁD A tizenötödik aradi vértanú első ismert őse Kazinczy Péter országbírói ítélőmester (1633—1681), aki Zemplén és Bereg vármegye főjegyzője, majd országgyűlési követe volt. Részt vett a Habsburg-abszolutizmus elleni 46
