Hevesi Szemle 7. (1979)

1979 / 2. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Dráviczki Imre: A Magyar Tanácsköztársaság a parasztságért

Felemelték pénzbeli járandóságukat. Mindez közvetlenül érzékelhető volt számukra, s lelkesedéssel láttak a szervezéshez, s a tavaszi munkákhoz. Földmunkás- és sze- gényparaszt-mozgalmak Magyarországon 1848—1948 című mű (Pölöskei—Szakács, 1962) II. kötete bőséges anyagot szolgáltat arról, hogy a cselédség és a szegényparasztság egyetértéssel vett részt a szövetkezetek szervezésében és a munkálatok elvégzésében.

Heves megye (akkor vármegye) is azon területek közé tartozott, ahol a szövetkezetek szervezését jól fogadta a szegényparasztság. Mint pl. az Egri Újság 1919. április 6-án beszámolt az első termelőszövetkezet megalakulásáról Heves vármegyében, s többek között azt írta: „A füzesabonyi földmívesek, mintegy 300-an, az ottani 2400 holdas érseki uradalomból akarnak termelőszövetkezetet létesíteni, amelyet azután közös erővel nagyszerű gazdasággá formálhatnak .. . ideiglenes intézőbizottságot alakítottak, ... A füzesabonyiak lelkes akciója bizonyára egymás után fogja maga után vonni a vármegyében másutt is a termelőszövetkezetek létesítését. . . Már folynak is a szövetkezésre a tárgyalások a kerecsendi, nagy- tályai és füzesabonyi földmívesek között...”

A tanácskormány egyik tévedése abban állt, hogy az ilyen hangulatot általánosnak tekintette. Az uradalmi cselédség, ill. a termelőszövetkezeti tagok lelkesedése azonban korántsem volt általános, nem jellemezte a parasztság legszámosabb rétegeit kitevő föld nélküli és kisparaszti tömegeket. Ök nem ezt várták a Tanácsköztársaságtól, számukra a földrendelet csalódást okozott. A szüosi jegyző május 20-i jelentésében például így írt: „A tanácskormány alatt az első napokban a község hangulata nagyon bizakodó volt. Nem tudta különben mi is az a kommunizmus, de mivel ez által sejtette megvalósíthatónak azt a vágyát, hogy végre földet kap, különösen pedig ingyen, bíztak és reméltek. De a csalódás hamar bekövetkezett. A szocializálás nem egyezett az ő felfogásukkal.” Még beszédesebb az egerszalóki plébános július 8-i jelentése. „A földosztás híre nagy tetszésre talált, mert minden úri birtoknak az úrgyűlölettel telített községi lakosság kivétel nélkül régi ellensége. A forradalom célja az ő szemükben az volt, hogy az uraktól elveszik a földet, és a földműves népnek fogják kiosztani. Az egész mozgalmat ezen a szemüvegen nézték. Midőn azonban a földosztás helyett a proletárdiktatúra következett be, vegyes érzelmekkel kezdték fogadni a fejleményeket. A nincstelen szegénység örült tovább, mert csak nyerhetett, de akinek volt valamije, az inkább passzív szemlélője volt a dolgoknak.”

Ezek a jelentések őszintén és tárgyilagosan szólhattak a parasztság hangulatáról, hiszen szerzőik nem voltak elfogultak a proletárdiktatúra javára. Jól kifejezték a parasztság többségének hangulatát. A proletárdiktatúra kikiáltásának hírét a falusi lakosság örömmel fogadta. Számos községben ünnepi gyűlést tartattak, felvonulást rendeztek. Szívesen vállaltak részvételt a helyi és a területi munkás-, paraszttanácsokban. Nagy számban jelentkeztek parasztok a Vörös Hadseregbe. A feljegyzések szerint Heves megyéből mintegy 2000 fő jelentkezett. Ezek a tények azt mutatták, hogy a parasztság bízott a munfcáshata- lomban, örömmel fogadta a feudális rendszer felszámolását és arra számított, hogy végre itt az alkalom, amikor földet kaphat. Ebben tulajdonképpen Lenin tanításának az igazolását láthatjuk. A proletariátus természetes szövetségese a szegényparasztság, mert alapvető osztályérdekeik megegyeznek, s a szegényparasztság csak a proletariátus szocialista forradalmának segítségével szabadulhat meg évszázados elnyomatásából. Nem volt

véletlen, hogy a magyar parasztság nagy várakozással tekintett 1919-ben a Tanácsköztársaságra. A nagy várakozást azonban nagy csalódás követte.

A tanácskormány nem ismerte a falusi viszonyokat, a parasztság tényleges rétegződését. Egyoldalúan csak a cselédség, a földmunkások és a kisparasztok érdekeit tartotta szem előtt, azét a rétegét, amely a magyar parasztságnak kisebb hányadát tette ki. Ennek a mintegy félmilliót számláló rétegnek az érdekei mellett háttérbe szorultak a közel 5 milliót kitevő dolgozó paraszti réteg érdekei és vágyai. A földosztás elmaradása ezt a több milliós tömeget tette csalódottá és politikailag passzívvá. A proletariátus ezzel elvesztette természetes szövetségesét.

A földosztás tehát elmaradt, ezért a parasztság tömegeinek alapvető érdekei nem nyertek kielégítést. Ez alapvetően rányomta bélyegét az egész parasztpolitikára. A tanácskormány számos intézkedéssel sietett javítani a szegényparasztság szociális helyzetén, munka- és életkörülményein: házhelyosztással, napszámbér-felemeléssel, az aratási feltételek javításával, a legeltetési lehetőség bővítésével, adó- és adóhátralék-elengedéssel.

A földrendelet értelmében számos községben osztottak házhelyet és kerti földet, amit természetesen elégedetten fogadtak. A földművelésügyi népbiztosság 1919. március 30-i rendelete mintegy 25—30%-kal felemelte a napszámbért. A napszámbér felemelésének kedvező hatása rövid életűnek bizonyult, mert gyorsan és erőteljesen bontakozott ki az infláció, amely hatástalanította a béremelést szolgáló intézkedéseket. Kedvezően érintette az állattartó parasztokat a községi legeltetési lehetőségek biztosítása, illetve kiszélesítése.

A földművelésügyi népbiztosság egyik legfontosabb intézkedése az aratórész felemelése volt, amelyet az 1919. május 14-i rendelet szabályozott. A korábban alkalmazott tizedén, tizenegyedén, tizenkettedén való aratás helyett a nyolcadrészért való aratást határozták el. Ez azt jelentette, hogy az aratók 20—25%-kal nagyobb aratórészhez jutottak, mint a korábbi feltételek mellett. Ilyen kedvező körülmények között még soha nem arattak a magyar falvakban. Az aratórész felemeléséhez tartozott továbbá, hogy 12 kh gabona learatása után 8 métermázsa szalmát kapott az arató. Előírta a rendelkezés az aratók számára biztosítandó élelmezési normákat, valamint a kukoricaföld-járandóság mértékét 800 ölről 1200-ra emelte. Az aratórész felemelését előíró rendelkezésnek nagyon kedvező hatása volt a nyári munkák elvégzésére.

A forradalmi kormányzótanács 1919. május 12-i rendeletével megszüntette a földadót és törölte a földadóhátralékot a 100 kh alatti birtokoknál. Ez a rendelkezés azonban az infláció miatt tulajdonképpen nem jelentett könnyítést a parasztságnak. A várakozással ellentétben negatív hatása volt, mert növelte a politikai bizonytalanságot, a parasztok a föld magántulajdon gyengítését célzó intézkedést láttak benne.

A Tanácsköztársaság intézkedései között voltak bevált, a szegényparasztság számára valóban előnyöket jelentő intézkedések. Ezek egyértelműen bizonyítják, hogy nem hagyták figyelmen kívül a parasztság érdekeit és a saját elképzeléseiknek megfelelően igyekeztek javítani a parasztság helyzetén. A Tanácsköztársaság intézkedéseinek azonban az a tanulsága, hogy ha nem elégítik ki az alapvető társadalmi osztályok és rétegek alapvető érdekeit, akkor azt nem kompenzálhatja a részérdekek kielégítése. A földosztás elmaradása pedig az alapvető érdekeket hagyta kielégítetlenül. S ez rányomta bélye45