Hevesi Szemle 7. (1979)
1979 / 2. szám - MÚLTUNK JELENE - Sugár István: Fazola Henrik és Lénárd
Első számottevő vasmunkái a felsőtárkányi Fuorcont- rasti kastély és az ugyanott levő, a mai Barát-réten romjaiban fennmaradt nazarénus kolostor részére készültek, de mindkét épület elpusztulván, nem ismerjük e munkák művészi értékét. 1758 és 1761 között a felépült új vármegyeháza, — a mai megyei tanácsház — lakatos- és vasmunkáin dolgozik. Nem kevesebb, mint 3381 rajnai forintot vesz fel a vármegye pénztárából. Ekkor készültek legjelentékenyebbnek isimért alkotásai: a két folyosóelzáró vaskapu, az utcai főhomlokzati bejárat fölötti félköríves ablakrács, ma valkrács, és a nagykapu vaspántjai. Az a két vaskapu, mely ma a megyei tanács kapu- aljából két oldalra kiágazó folyosók torkában áll, eredetileg az emeleti folyosó elzárására szolgált. A jobb oldali az úgynevezett címeres kapu. Középen, a legmagasabban a magyar országcímer foglal helyet, zárt barakk koronával. Balról kartusban Heves vármegye címere látható. A plasztikus fél lábon álló gólya csőrében kígyót tart. A jobbról látható címerhely eredetileg üresen állott két keresztpánttal átkötve, s csak 1896 körül illesztették ide gróf Barkóczy Ferenc címerét. A kartusba foglalt négyosztású címer mesterét nem (ismerjük. A kapualj bal oldali folyosóját Fazola híres szőlős kapuja zárja ima le. Itt a bapuszárnyak fölötti résziben a megye magasfokú szőlőkultúrájára utaló három, szépen megmunkált szőlőfürt díszlik. A kapuknál a szokásos párhuzamos lándzsás rudaknak nyoma isiincs, az elzáró feladat szerepét teljesen átveszi, de el nem felejteti a csigavonalas formakészletnek káprázatos gazdagsága. Aszimmetrikus és egymással érintkező fordulatokkal fejlődnek ki egymásból és dúsan lombosodnak a tördelt szélű levelek, hajlongó indák, virág- kelyhekkel és bimbókkal, szerves egységet alkotva. A jobb oldali kaput a három címer koronázza, melyet a felcsapongó lombozatból alakult -három finom vonalú rokokókartus előkelőén élénkít. A bal oldali szőlős kapu pártája lendületes hármas hajlással ível a magasba. A teteje lombos csokorba csúcsosodik, melyből az egyik szőlőfürt csüng alá, s lejjebb, balról és jobbról a másik kettő. Hogy a szervesen stilizált, egyöntetű, a rokokó szellemtől áthatott szeszélyes formajáltóknak bájos összhangját a műszáki szerkezet legcsekélyebb alkatrésze se józanítsa, a kapuszárnyakon még a nagy zárakat is egy- egy ötletesen alkalmazott női herma becses alakja takarja el. Bár a két kovácsoltvas kapunak egy a tervezője, a művésze, mindkét darab teljesen önálló kompozíciót alkot. A címeres kapunak lényegesen erőteljesebb a formaképzése, egyenletesebb ritmusban fejlődnek ki egymásból az ornamentális elemek. A szőlős kapu sokkal gyön- gédebb rajzolatú, a feltörekvő s levélcsomókkal élénkített vékony szárakból a középen bontakozik szét a sűrűbb lombozat. Mindkét kapu elölről és hátulról egyaránt ki van dolgozva. De ez az egyformaság csak nagyjában az, mert nincsen egyetlen részletforma sem, mely gépiesen megismétlődnék s egészen azonos lenne. Hazánkban több szép rokokó vasrácsot tart nyilván a művészettörténet, de egy sincs, amely az egri vármegye- háza Fazola-féle vasrácsainak művészi megformálását megközelítené. Bieber Károly, a Munkácsy-díjas magyar kovácsművész munkájában így összegzi Fazola Henrik vaskapuit: „E vasmunkák ma már világhírűek, és hozzájuk fogható hazánkban sem azelőtt, sem azóta nem készült. Fazola munkáit bővérű fantázia szárnyalása, önmagát sem ismétlő formagazdaság jellemzi. Munkássága példaképe lehet a magyar vasművességnek. Emlékét bár jó ideig feledés borította, a legutóbbi évtizedek kutatásai újból felidézték és azóta töretlen tisztelet övezi, mint azét a mesterét, akit hazánkban senki sem múlt felül.” CSÁBÍTÁSNAK ELLENÁLLVA Fazola Henrik első nagyvonalú munkáival a Fuor- contrasti kastélyon és az egri vármegyeházán egy csapásra meghódította megrendelőit: a püspököt és a megyét. Heves megye 1760 után minden vasműnkül csakis és kizárólag Fazola Henriikkel készíttet, s évente nem kevesebb, mint 300—400 forintra rúg a lakatosszámlék summája. S ez így tartott tíz éven át, megszakítás nélkül. A püspökség negyedévenként 250—400 forint előleget folyósított részére, utólagos elszámolási kötelezettséggel. Hogy képet alkothassunk magunknak Fazola ekkori jövedelmének nagyságáról, tudnunk kell, hogy Heves és Külső Szolnok törvényesen egyesült vármegyék alispánjának évente csak 600 forint fizetés dukált, s hogy a főispán, azaz a püspök 1500 forintot kapott. Nyilvánvalóvá vált, hogy egy-két év alatt a Würzburgból Egerbe telepedett Fazola Henrik Eger legtöbbet kereső iparosmesterei sorába emelkedett. Miután úgy látta -a német mester, hogy megfelelő az ország és a város végleges lákóhelyül, Egerbe hívta édesanyját: Anna Borbála asszonyt, valamint két nővérét: Éva Margitot és Anna Máriát. Az utóbbi már férjével, Kaiser János széikcsinálóval együtt érkezett. Fazola Henrik jövedelméhez mért házat építtetett magának. Eladta említett kettős fundusa egyikét Lincziin Anna hímzőnék 1500 forintért, s a tekintélyes pénzösz- szeget befektette az új építkezésbe. A ház a mai Bródy Sándor utcában álló 4. számú épület, a Heves megyei Nyomda volt telephelye. A mester 1767-íben a félig kész épületet vásárolta meg, befejezve az építkezést. Fazola két évig dacolt a céhhel, s nem lépett be tagjai sorába. Csak 1760-ban veszik fel az egyesült lakatos-, asztalos-, üveges-, esztergályos- és puskamívescéhbe. Annyit dolgozott műhelye, amennyire csak ereje futotta. Végezhetett volna még többet is, de mai kifejezéssel élve, nem bírta el kapacitása, úgy hogy például a püspökségnek egy sor kovács- és lakatosmunkát más mestereknek kellett kiadnia. Nem maradt fenn levéltári adat a műhelyében foglalkoztatott legények számára nézve, — mindenképpen bizonyos azonban, hogy egy sor segédnek adott kenyerét. Témánk kapcsán talán érdeklődésre tarthat számot az a kérdés, hogy miként fizették Fazola jelentékeny vasmunkáit. Adatok vallanak arról, hogy például a vármegyeházi vaskapuk esetében a munkadíj az elkészült tárgy súlya alapján történt éspedig egy-egy font (45 deka) után 20—25 krajcár. Barkóczy püspök szerződést köt Fazolával a Harsányban építtetett új kastélya minden vasimunlkájára. Figyelmet keltő a ikontraktus -azon passzusa, melyben kiköti a megrendelő, hogy a harsányt kastély részére készítendő lakatosmunkának a felsőtárkányi Fuorcontrasti kastélyban végzetthez hasonló mintára és minőségben kell készülnie. Az Egri Érseki Gazdasági Levéltárában megőrzött számadásokban se hossza, se vége a kisebb s nagyobb munkáknak. Hol művészi gyertyatartókat, hol hordozható oltárt, hol pedig vaskandallót készít Barkóczy Ferenc ré36