Hevesi Szemle 7. (1979)
1979 / 2. szám - JELENÜNK - Gelsei Sándor: Heves a városiasodás útján
JELENÜNK Heves a városiasodás útján A termelőerők legfontosabb elemének, a népességnek térbeli eloszlására, településére, az anyagi termelőerők elhelyezkedése befolyást gyakorol. Minden, a termelési eszközök területi rendszerében bekövetkezett jelentősebb változás maga után vonja a népesség megfelelő méretű földrajzi átrendeződését is. A felszabadulás után a termelőerők területi elhelyezkedésében jelentős változás történt. Ez elsősorban a szocializmus anyagi- műszaki bázisának megteremtésében, a vidék iparosításában fejeződött ki. Az ötvenes években iparfejlesztés a hagyományos ipari területeken, illetve a nyersanyaglelőhelyek körzetében történt. A hatvanas években ezért nagy különbség mutatkozott az ország egyes vidékeinek iparfejlettségében. Az ipar-energia tengely délnyugat-északkeleti irányban gyors ütemben fejlődött, az Alföld ipara pedig jelentéktelen maradt. A lakosság életszínvonalában területenként indokolatlan különbség alakult ki. Szükségessé vált a megyék közötti gazdasági szint és élet- színvonal közelítése. Határozat született Budapest iparának korlátozásáról, több üzem vidékre telepítéséről és a főváros népességnövekedési ütemének mérséklődéséről. Mindezek eredményeként Budapest aránytalan nagy súlya csökkent, bár még 1965-ben is az ország ipari keresőinek több mint 40 százaléka dolgozott a fővárosban. A hetvenes évek elején folytatódott az egyes országrészek közötti fejlettségbeli különbségek kiegyenlítődése. Jelentős eredmények születtek a megyék közötti gazdasági szint és az életszínvonal közelítésében. A foglalkozási arányokban és a jövedelmekben csökkentek a területi különbségek. Az eredmények nagyrészt az Alföld iparosításának köszönhetők. Az ipartelepítési politikában és a településhálózat fejlesztésében a hetvenes évek elején új szakasz kezdődött, a hosszú távra szóló fejlesztési célok körvonalazásával. E szerint az iparfejlesztés már csak néhány körzetre korlátozódik: ahol még van mozgósítható munkaerő-tartalék, ahol az infrastrukturális ellátottság nem megfelelő, ahol a kiegyensúlyozott település- hálózat kialakítása úgy kívánja. Heves megyét nem érinti a vidéki ipartelepítés, és nem részesül a területfejlesztési alapból sem. A megye jelenlegi fejlettsége közepes. Az országos átlaghoz közelít az ipari és mezőgazdasági fejlettsége, valamint a lakossági szolgáltatások színvonala is. Ez nagyrészt annak köszönhető, hogy a megye részét képezi az ország ipari-energia tengelyének. A megyén belül legfejlettebb terület a középső rész, kedvezőtlenebb a helyzet az északi dombos vidékeken és a két déli, Tisza menti (füzesabonyi, hevesi) járásban. A hevesi járás helyzete több szempontból is kedvezőtlen. A legnagyobb problémát a városoktól való távolság jelenti. A járás és központja több tekintetben hasonló vonásokkal rendelkezik, mint az extenzív iparfejlesztésre kijelölt területeik, melyek közös vonása, hogy munkaerő-tartalékkal rendelkeznek. Heves nagyközségben és vonzáskörzetében is túlnyomórészt szakképzetlen nők jelentik a szabad munkaerőt. A körzet aktív keresőinek 20 százaléka ingázott 1970-ben a közeli-távoli városokba (Gyöngyös, Eger, Budapest, Miskolc). Az ingázás oka legtöbbször nem a munkahely abszolút hiánya, hanem a megfelelő munkahely hiánya. A településhálózat-fejlesztési koncepció szerint Eger részleges felsőfokú központi, Gyöngyös, Hatvan és Heves pedig középfokú központi szerepkört kapott. Eger, Gyöngyös és Hatvan az országos átlaghoz mérve nagyrészt már ma megfelel a szerepköre által támasztott követelményeknek, Heves nagyközség viszont elmarad a hasonló szerepkört betöltő községek színvonalától. Heves község a népvándorlás kori főbb mozgásirányok egyik metszőpontjában keletkezett: a Felvidék és az Alföld találkozásánál, a Tisza közelében egy kiemelkedő homokháton. 1203-ban királyi várispánság, később főesperesi területi székhely lett. 1467-ben itt tartották a vármegyei közgyűlést, ekkor a krónika már mezővárosként említi. A török dúlás után talpraállt, de korábbi jelentőségét nem tudta betölteni. A Rákóczi-szabadságharcot követően pestis tizedelte meg a település lakosait. Az 1822—25-ös újranépesedés alkalmával a rácok mellé német, szlovák és görög nemzetiségűék telepedtek le. 1848 után a jobbágyfelszabadítás következtében a parasztság differenciálódott. Lassan kialakult a kulákság, és a nagybirtokos réteg mellett hatalmasra duzzadt a szegényparasztság és a föld nélküli zsellérek rétege, akik más vidékre jártak munkát keresni. 1919-ben Hevesen is megalakult a helyi direktórium, működése azonban rövid volt, gyakorlati eredményt nem hozhatott. A Horthy-korszak alatt egyre többen hagyták el a községet. A legtöbben a világvárossá növekvő Budapestre vagy környékére, később pedig a tengeren túlra vándoroltak. A táj természeti adottságai kedveznek a növénytermesztésnek. A szőlő, a dinnye és a dohány termesztése már a 18. században is jelentős volt. Amikor a dombvidéki szőlőkben a filoxéra nagy pusztítást okozott, az el- lenállóbb homoki kultúra jelentősége megnőtt. 14
