Hevesi Szemle 6. (1978)

1978 / 3. szám - KÖNYVESPOLC

t

Nem kisebb ember, mint a kereszténység egyházi feje, a pápa figyelmezteti Endrét „birtokpolitikája” buktatóira. így történik, hogy 1221-ben — részben a pápa utasítására, részben a regálépolitika csődje nyomán — Endre rendeletét ad ki, hogy a „várak földjeit, bárki foglalta is el azokat erőszakosan, a váraknak vissza keli adni”, egyidejűleg a visz- szavételek irányítására és a peres ügyek lebonyolítására bírákat küld a megyékbe. 1222-ben pedig az Aranybullában ígéretet kell tennie, hogy egész megyéket nem adományoz örök tulajdonul vagy birtokképpen. Mindez azonban csak röpke epizód a nagybirtok előretörésének útján. Endre, mintha mi sem történt volna, az Aranybulla kiadása után is zavartalanul folytatja a birítokadományozásokat.

Lényegesebb ennél, hogy Endre fiában, a későbbi, ekkor még ifjú király IV. Béla személyében erős ellenfele támad a birtokok elherdálásának. Világosan látja ezt a pápa is, s 1225-ben hozzá fordul és őt kéri fel a birtokok visszavételére 1228-ban, élen Bélával, meg is kezdődik a birtokrestauráció és 1231-ig tart. Arányait tekintve korántsem jelentéktelen az akció, azt azonban már nem állíthatjuk, hogy hatásában is maradandó lenne. Az „öreg király”, Endre, nyílt ellenfele a visszavételnek, és amit visszavesz a fia, azt hamarosan újra eladományozza. Ugyanakkor nemegyszer kényszerül Béla is arra, hogy megerősítse és érvényesítse az Imre és Endre által tett adományokat. Mérsékli végül a visszavételek sikerét, hogy a birtokrestaurációval egyidejűleg Béla sem mondhat le airról, hogy megadományozza híveit.

Amikor 1235. október 14-én apja örökébe lép, Béla programként hirdeti meg, hogy az országot abba az állapotba helyezi vissza, amelyben nagyapja és eszménye, III. Béla korában volt, és haladék nélkül fog hozzá az 1231-téen abbahagyott birtokrestauráció folytatásához. Az ezúttal 1239-ig tartó restauráció eredményeként számos birtok kerül vissza a királyi várakhoz. Azonban hamarosan kiderül, hogy drágább a lé, mint a hús. 1241-ben a tatár támadás súlyos meghasonlásbán találja a királyt és az urakat; a széthúzásba merült ország fölött pedig viszonylag könnyűszerrel diadalmaskodik az ellenség. Az események hatása alatt végre Bélának is be kell látnia, hogy nincs mód a dolgok menetének visszafordítására. Miután kitakarodnak a tatárok, ap- jáhoiz hasonló bőkezűséggel osztogatja a javakat, és hovatovább kicsire nem nézve, megyéket is ajándékozni kezd. A királyi birtokokért folyó több évtizedes küzdelem tehát végül a nagybirtok javára dőlt el.

A diadalmasan felemelkedő nagybirtoknak hamarosan félelmetes oroszlánkanmai nőttek, s az első adandó alkalommal a királyi hatalomra vetette magát. Amikor 1272 nyarán

V. István fia, a tízéves László herceg és bárói társaságában Anjou Károly meglátogatására a tengermellékre utazott, addig nem tapasztalt, hallatlan vakmerőségről és orcátlan- ságról tanúskodó eseményre került sor. A kíséret egyik tagja, a Gutkeled nembeli Joachim elfogta és Kapronca várába zárta a gyermek herceget, akit onnan csak apja ugyanaz év augusztus 6-án bekövetkezett halála után, közvetlenül megkoronázása előtt engedett ki. Mint „stílusos” előjáték, ez az esemény az Árpádok alkonyát, a feudális anarchiát vezette be, melynek évtizedek múltán, Károly Róbert vetett véget.

Miután a fentiekben csak a nagybirtok előretörésének kérdéseit tanulmányoztuk, az a hamis optika kelhet, mintha Kristó Gyula könyvében kizárólag erről esnék szó. Mulaszt- hatatlanul meg kell jegyeznünk tehát, hogy ez mindössze egyik szál a műben, amely maga is színes eseménytörténel- mi képbe szövődik bele, és ezenkívül még jól megformált művelődéstörténelmi összefoglalást is ad a szerző.

(Gondolat Kiadó, 1976.)

Kávássy Sándor

NAGY JÓZSEF:

Eger története

A Hevesi Szemle 1977., 3. számában hírt adott arról, hogy rövidesen megjelenik Nagy Józsefnek, az egri főiskola tanárának Eger története című munkája. Az ígért könyv a közelmúltban a Gondolat Kiadónál napvilágot is látott.

Nagy József előtt eddig — leszámítva a különféle, Egerről szóló kézikönyvekét, várasismertetőket, a polgári és marxista szemléletű helytörténészek résztanulmányait — két helytörténész vállalkozott a város történeti monográfiájának elkészítésére. 150 évvel ezelőtt, 1828-ban jelent meg Gorove László: Eger városának történetei című munkája, amely Habsburg-párti beállítottságú volt. Ezt követően 118 évvel később, 1954-ben hagyta el a sajtót Balogh György: Eger története című műve, amelyet a szakemberek méltán bíráltak. Nagy József munkája tehát a harmadik Eger történeti monográfiáinak sorában.

A szerző monográfiája megírása előtt nem végzett levéltári forráskutatásokat — mint könyvének előszavában írja —, csak az eddigi, egérről szóló helytörténeti irodalom feldolgozására, eredményeinek összegezésére törekedett, középpontba állítva a város gazdasági társadalmi, művelődés- történeti fejlődését meghatározó tényezőket.

Nagy József összességében színvonalas, marxista—leninista szemléletű munkát alkotott. Könyvében olvasmányos stílusban mutatja be a város kialakulását, a középkori Egert, a tőrök hódoltság .időszakát, a Rákóczi-szabadságharc helyi történetét, a XVIII. századi Egert, majd a település XIX. és XX. század esetében, csak vázlatos képet tudott nyújtani tozásait.

Az eddig Egerről szóló helytörténeti irodalom „fehér foltjai” természetesen a szerző munkájára is rányomták bélyegüket. A könyvnek azok a fejezetei a legsikerültebbek, amelyek megírásánál bőséges eddigi irodalomra támaszkodhatott. (Ilyen fejezet Az 1552-es ostrom és A barokk Eger.) Ott, ahol gyér irodalom állt rendelkezésére, a XIX. és főként a XX. század esetében, csak vázlatos képet tudott nyújtani a város történetéről. A település felszabadulás utáni évtizedeiről írottak — megfelelő irodalom híján — a legsommá- sabbak. A XX. századról szóló részekben több helyen megállapításai kevésbé árnyaltak, s a konkrét adatokat néhány helyen általános jellegű megállapításokkal „hidalta át”.

A munka nagy erénye, hogy az egri egyházfők értékelésének feladatát tárgyilagosan végezte el. Kiküszöbölve ezáltal az 1945 előtti klerikális helytörténetírás kritikátlan túlzásait, s az 1956 előtti helytörténetírás szektás eredetű egyoldalúságait.

A könyvvel kapcsolatos — kisebb jelentőségű — kritikai észrevételeim csupán az új_ és legújabb korral foglalkozó fejezetkre korlátozódnak, nem lévén a korábbi időszakoknak jó ismerője. Az észrevételek egyáltalán nem csorbítják a munka érdemeit.

A szerző azt írja (340. old.), hogy „A Tanácsköztársaság leverését 'követő években a munkások teljesen a keresztény- szocialista listák vezetése alá kerülték”. Szerencsére azonban nem minden munkás került kereszrtényszocialista befolyás alá. 1922. február tétén megalfcault a Faipari Munkások Országos Szövetségének helyi csoportja. Május lltén gyűlést tartottak az egri szociáldemokraták. Augusztus elsején a Szilágyi és Vindéczky kocsigyártó cég hét segédje lépett sztrájkba. Október elején az asztalosmunkások indították bérmozgalmat, majd a hó végén a fodrászsegédek kezdtek el részleges sztrájkot. Az a megállapítása, hogy 1937-ben az SZDP baloldalának nem sikerült kibuktatnia a régi vezetőséget, s ezt követően a baloldal átmenetileg széthullott (343. old.), szintén nem pontos. A források szerint a régi vezetőséget a baloldalnak átmenetileg sikerült kibuktatnia, sőt a párt titkára 1938 tavaszán, néhány hónapig a baloldalhoz tartozó Bodonyi József lett.

Pontatlan az a megállapítás is (351. old.), hogy az Egri Népújság címváltozásai nem érintették a szerkesztő személyét.. A valóság az, hogy 1919—1944 között a lap élén több szerkesztő is állt.

A 360. oldalon olvashatjuk, hogy „Egerben közvetlenül a felszabadulás után megalakult az MKP helyi szervezete.” „Közvetlen” megalakulásról nem beszélhetünk, mivel a párt- archívumban levő források szerint az alakuló ülés december 4tén volt. A Hevesi Szemle nem 1972-ben, hanem 1973. áprilisában indult.

Néhány lényeges, a város történetében fontos tényt, amelyet az eddigi irodalom is említ, a szerző figyelmen kívül hagyott. Említésre méltó lett volna, hogy 1828-ban a városban rajziskolát hoztak létre, s 1865—67-ben Gutenberg néven itt adták ki az ország első nyomdászati szaklapját. Ügy- szintén figyelmet érdemel, hogy 1936—37-ben az SZDP egri szervezete Egri Hangok címmel lapot adott ki. 1945 tavaszán pedig Nemzedékek néven a város falai között jelentkezett az első vidéki népi demokratikus jellegű folyóirat.

Kár, hogy az ellenforradalmi időszak kulturális helyzetét tárgyaló részekben a helybeli külvárosi parasztság művelődé63