Hevesi Szemle 6. (1978)
1978 / 2. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Farkas András: X. Y. hajnali borotválkozása
Meglepi most a Régi, vidéki Tiszta családot, Táviratot küld, És az ajándék Önmaga lesz, de Visz valamit, sőt, Persze virágot Visz, hogy az anyja Lássa a szivét, És e pokolból Elmenekül, hogy Értse a váltás Változatát, hogy Érteni tudja, Mások igenlő Élete szebb is, Jobb is övénél, S majd odabúvik Jobbik egéhez Ennek a létnek, Mert a világban Egy keresendő: Béke, a békés Gondolatokkal Egybeszövődő Józan erő és Még az elégült Vágyban a nyugvás Kis maradéka, Régi legény ő, Egymaga áll itt, És ha a kedve Tartja, e látszat Látszatait majd El-letaszítja Régi magáról, És a megújult Lélek, ahogy lesz, Kezdi elölről! — El, ki, el innen! És csomagolna, És telefonba Mondja, hová megy, És hogy a Főnök Ügy vegye ezt most, Mintha a nátha Tüsszenetére Kellene gyógyszer, Persze vidéki, S mint aki tudja, Hogy helyesen tesz, Még az utolsót Nézi szemében, Azt, hogy a lángok Messzire martak, S már csak a tájat Várja-akarja Látni, hogyan nyújt Üj menedéket — — El, ki — el innen! Nézi az arcát, Ezt a bohócos Egyveleget, mint Válik elő a Habnyi fehérből S lesz elevenné, S mintha-okossá Válna a víztől És kutatóvá, Csobban a víz és Hallja a csörrent Hangban, a vízből Feltömörülő Csörrenetet, hogy: „Mért menekültél, Mit nem akarnál Tenni, a megtett Út hova vinne, Innen odáig??” S mintha a hangján Szólna le hozzá Most ez a másik Agy, vagy a szellem, Mely nem akarja, Hogy befejezzen Bármit a földön, És a sajátját Hallja, de másképp, S mintha felelné: „Régi legény vagy, ötvenen is túl, S bár az anyád él, Éveken által Már csak utalványt Küldesz, az írás Tiszta hazugság, Ünnepi részlet, És ha a válasz Jön, nem is érted, És az öcséd is, És a családja, Szép az az asszony, S néha a nézést Ügy szabadítja, Látogatását Ügy igazítja, Hogy nem is azt kell Kémed előre, Tartsa a titkát, Kaphatod azt, hogy Félig eluntán, Rossz szövegekkel Fűszerezik majd, Hogy hazatértél, És az anyád sír, És a rokonság Nézi az irigy Szemmel, az irigy Rálihegéssel Űj autódat! És a köszöntést Visszaköszönni Kell, dehogy is nem, És a behívást Venni rokontól, Venni rokonná, Mintha az ünnep És a rokonszenv Lenne kihívás?! Hol van a végső Ponton, a végső Pont? Te magad vagy? Pont temagad vagy? Elmenekülhetsz Innen, a tükröt Dobhatod innen? És a szobát is Majd kicseréled? Bérlet — ugyan már!? És visz a lábad Reggeli utcán És tesz az ujjad Ezt meg amazt is, Majd a fejeddel Ügy odabiccentsz, Hogy kitalálják, Fentre köszöntél, Lentre fogadtál, Kell-e neked több? Mosd meg a képed Üjra, az arcod Üjra pezsegtet Benned ezernyi Gondolatot már, S annyi vonásod Azt bizonyítja, Hogy nem a külső Értelem éltet, Benn vagy erősebb, És ha hatalmad Van, ha a tollad Sorsokat is dönt, Mérlegeled, mit, Merre, kinek, mért Mondasz, esetleg írsz, s ha a törvény Árama végzi Benned a munkát, Mért menekülnél? Unod a ritmust? Félted a széket? Hogy furakodnak Ellened egyre? Várod a fúrást? Néha kicsinyre Megzsugorodva Vár a hited, hogy összeomoljál?? Üjra kialszod! Hogy te lebegsz csak És a beosztás Tartja gerinced Szálegyenesre? És csak a látszat Hirdeti fennen, Hogy veled — él-hal Annyi barátság? Üsse a kő már! Tudsz mosolyogni!! Mosd ki a szád és Üjra nevethetsz! És a huszonnégy Óra hová visz? És a valódi Jellem elűzi Azt az ezernyi Gondot, amelyben Annyi a féreg — És a te gondod? Fáj, hogy mások Sorsa a munkád Kényszere által J obbra-balabbr a Hajlik? Ugyan már! Mérlegeled, hogy Ö ama tettet Mért is akarta? Fájhat-e lelkiismeretednek? Jusson eszedbe, Hányán a legszebb Gondolatoddal Mit sem törődnek. És csak az önzés Rakja eléjük Azt, amitől már Nagynak, esetleg Szépnek igyekszik Tűnni az arcuk, Mások előtt is, Mert valamennyi Emberi érdek Ütközik, olykor Csúnya, idétlen Harcban, ahol nem Grál-lovagok szent Eszmei láza Tombol, a szellem Lába se táncol, Csak kibetűzve Ösztöneinket, És kikacsintva Félszeg egünkre, Nézzük a tájat, Tájban a sok-sok Kis lehetőség Szemtelen arcát És lecsapunk, ha Más lemaradna,
