Hevesi Szemle 6. (1978)

1978 / 1. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - KÖNYVESPOLC

A kisregény főhőse Orvi, egy észt munkáslány. Sorsának alakulását számos, tőle szinte független tényező befolyásolja, s a szerző azt mutatja be, hogyan áll talpra a mindig mások gyámkodása alatt élő, más erkölcsi normáit elfogadó ember, hogyan lesz képes arra, hogy kb. harmincévesen végre önállóan döntsön nemcsak a maga, hanem mások sorsa felől is. Orvi törvénytelen gyerek; anyjáról csak homályos emlékei maradtak, nevelőszülei pedig szinte kihullanak az életéből, miután férjhez adják. A kisregény szerkezeti gerincét két vívódó, önemésztő nap adja, amikor Orvi volt férjével újraéli- újrábeszéli kátyúba jutott életét. Ahogy az emlékek felélednek, az egymáshoz kapcsolódó képekből nemcsak a volt férj és feleség élettörténete áll össze. Életre kel egész környezetük, az a sivár világ, amelyben az érdektelenség vagy a kisszerű érdek megfojt minden nemesebb érzelmet, amelyben a munka öröm is, a szerelem is, életcél is elposványosul, az emberi élet beszürkül, jóllehet a mű szinte minden szereplője teljesebb, szebb életre vágyik. Orvi éppen attól szenved leginkább, hogy sem a munkájában, sem a házasságában, sőt korábban nevelőszülei családjában sem élhetett úgy, ahogy érzései diktálták. Nevelőapja kinevette minden önállósági törekvését; mikor munkásszállásra költözött, szobatársnőivel nem találta meg a közös hangot, hiszen ezek az érett nők kinevették gyermekien tiszta érzelmeit; sebtében választott és többször változtatott szakmája és munkahelye csak pénzt és fizikai kimerülést hozott, az alkotás örömét soha. Nevelőanyja végül „kimenti” a méltatlannak ítélt munkásszállóból és ügyes fondorlatai révén végül létrejön a házasság Orvi és Markus között, azonban a férfi nem egyéniségéért választja Orvit, hanem mint az első lehetőséget, hogy előző, zsákutcába jutott házasságából kiszabaduljon.

Markus története nem nélkülözi a tipikus elemeket (kis- parasztok — kolhozisták — menekülés a városba — házasság a falubeli „mindenki Mariskájával” úgy, hogy az más gyermekének készül életet adni stb.). Ám sem az idegen kisfiú, sem saját kislánya nem képes összetartani ezt a két egymástól idegen embert, s a szakadék áthághatatlanná válik, mikor Markus, hogy függetlenségét demonstrálja és biztosítsa, kocsit vesz. A kocsi révén ismerkedik meg előbb Orvi nevelőszüleivel, majd Orvival is.

Humanizmus és engesztelhetetlenség

NODAR DUMB ADZE: FEHÉR ZÁSZLÓK

A kiváló grúz író Fehér zászlók című regénye akkor jelent meg Grúziában, amikor a kis kaukázusi köztársaságban megkezdődött a harc az élet negatív jelenségei ellen. Ebből a harcból az írók is kivették részüket, s több olyan mű született, amelyek leleplezik a kommunista erkölccsel ellentétes jelenségeket. Néhányukra azonban bizonyos egyoldalúság jellemző: a negatív típusokkal, a múlt hibáinak hordozóival szemben nem tudják megmutatni napjaink haladó embereit, a szovjet társadalom előremutató irányzatainak képviselőit.

Nodar Dumbadze másképpen közeledett az előtte álló feladatok megoldásához. És bár mennyiségileg a regény nagy részét a bűnözők viselt dolgainak leírása teszi ki, az író velük szemben ábrázolni tudja a jóság, a becsületes munka, a fény világát is — elsősorban a főhősnek, Zaza Nakasidzének az alakjában.

Zaza Nakasidze egyetemi hallgató ártatlanul kerül börtönbe: gyilkosság vádjával tartóztatják le és súlyos büntetés vár rá. Ennek ellenére lélekben nem törik meg, mindvégig a nemeslelkűség és az erkölcsi erő, a becsületesség és a férfias bátorság megtestesítője marad.

A regény cselekménye lényegében egy börtöncellában játszódik, ahol különféle és többségükben szörnyű alakok kerülnek össze. A bűnök e szigetén megnyilatkoznak, elgondolkodnak a mások és a tulajdon bűneiken, önigazolást keresnek. Ám éppen itt a zárkában (bármennyire is paradoxonnak hangzik első pillanatra!) sikerül a szerzőnek összeütköztetni a jót és a rosszat, és művészileg hitelesen megmutatni a humanizmus, az igazságosság mindenek feletti erejét.

A bűnözők, akikkel Zaza néhány hónapot együtt tölt a börtönben, mesterien megrajzolt alakok. Vegyük például az éles nyelvű Csicsiko Gogolt, aki első pillantásra nyugodtnak és kiegyensúlyozottnak látszik, de bármikor kész kirobbanni.

Még árnyaltabb figura Sosia Gogoladze, aki több mint egymillió rubel értékű közvagyont sikkasztott el és bűntettét a felesége mohóságával próbálná mentegetni. Mennyire igyekszik, hogy ártatlannak tűnMarkus és Orvi házassága tíz évig tartott. Ez a tíz év a két ember beszűkülésének története. Az első átmulatott félév után egyre sivárabb és közönyösebb évek következnek. Orvi előtt időnként felcsillan a remény, hogy ha a körülményeik megváltoznak, minden jobbra fordul, de minden szándéka és fellobbanó tennivágyása hajótörést szenved. Terhességét Markus határozott tiltakozására megszakítja; önálló lakást csak ő szeretne, Márkust az anyja jelenléte s az általa képviselt erkölcsi normák nem zavarják; az emberektől egyre inkább elszigetelődnek, s mikor — inkább a változatosság kedvéért — barátságot kötnek egy házaspárral, Markus di- vatmajmolásnak minősíti feleségének azt a tervét, hogy nyaralót építenek barátaik tengerparti háza közelében. Újabb apatikus időszak következik Orvi életében, majd menekülni kezd otthonról, kávéházakban, moziban ül munka után, erre Markus tévét vásárol, s Orvi újra fogoly. A volt barátaiktól ajándékba kapott kiskutya már csak pár napra hoz boldogságot : Markus vízbe fojtja az ártatlan állatot, hogy ne zavarja a családi állóvizet. Akkor adja be Orvi a válópert, kilép előző munkahelyéről, elvégez egy szobafestő-tanfolyamot, s az új munkában és munkásszálláson látszólag megtalálja az örömét és nyugalmát. Ám féltve őrzött szabadsága inkább csak magányosság.

Ez a szabadság-fogalom a mű legfőbb kérdése. Lehet-e úgy szabad az ember, hogy magányos se legyen, de együtt élve valakivel egyikük egyénisége se csorbuljon meg? S a sok keserves tapasztalat ellenére meg tud-e maradni az emberben az a jóratörekvés, ami az emberhez méltó élet záloga? A mű zárójelenete, bár a hősök tqvábbi sorsát nem jelzi, igenlő választ sugall.

Beekman rendkívül finom lélekrajza következetes oknyomozással párosul, így áll össze ez a feszes stílusú, nagyon átgondolt szerkezetű mű. Regényének szereplőgárdája — nagyon távolról ugyan — a Rozsdatemetőve 1 s a Heten egy házban című Szjomin-kisregénnyel rokonítja a művet, végső kicsengése azonban alkalmas arra, hogy új élménnyel gazdagítsa az olvasót. (Európa).

Vándor Anna

jék! Szívhez szólóan énekel, bánkódik a gyerekei után. arról ábrándozik, hogy madárrá változva kiröppen a rácsos ablakon... Külön könyvet lehetne írni Akakij Devdariani, az elszánt hivatásos tolvaj kalandjairól. Bonyolultságában is mesterien illeszkedik a regénybe az idős értelmiségi, Iszidor Szalaridze élettörténete, aki véletlenül megöli a vejét. Ennek a vőnek az erkölcsi bukása, tragikus vége még inkább hangsúlyozza azt, hogy milyen morális katasztrófába sodorhatja az egyént a tisztességtelen eszközökkel összeharácsolt vagyon.

Nodar Dumbadzénél a jó koncepciója feltételezi az elmélyült kutatást. Zaza édesanyja mondja a regény egy helyén: az ember nem freskó, hogy csak egy oldalról nézzük, körbe kell járni és arról az oldaláról nézni, ahonnan a legszebb. Szavai teljességgel tükrözik Dumbadze felfogását, aki mindig arra törekszik, hogy „körbejárja” az embert — nem egyszer és nem is kétszer —, hogy megkeresse az eldurvult külső alatt rejtőző morzsányi jót, amit felszínre lehet hozni és ami reményt adhat.

Ám annak ellenére, hogy ilyen jól ismeri és megérti az emberi természetet, az író mégsem békül meg a rosszal és nem hajlandó kompromisszumra. Érezzük ezt, amikor a regény szereplőiről beszél: Meburasviliről, a volt temetőgondnokról, aki a sírhelyekkel spekulált, vagy Gamcemlidzéről, aki börtönben levő barátja feleségét akarta megerőszakolni a baráti támogatás fejében. Dumbadze, amikor leleplez, mindig érzékeltetni tudja, hogy a harc a rossz ellen folyik, nem az emberek ellen, és hogy a sajnálkozás és a mindent megbocsátás nem az igazi humanizmus eszköze. A Fehér zászlók könyörtelenül harcol minden ellen, ami a szovjet társadalom fejlődését gátolja. A regény leleplező jellege sohasem egyoldalú vagy aránytalan.

Mivel a bűnözők és sötét üzelmeik ábrázolása nem öncélú, a társadalom igazságosságába vetett hit optimista fénye mindig felvillan, mint a rácson keresztül a zárkába besütő nasugár. (Móra).

Z. Hering Margit

61