Hevesi Szemle 6. (1978)

1978 / 1. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Grúz János: A Ratio Aducationis 200. évfordulóján

„A deák szóért van mindezen fáradság, Grammát és syntaxist tudhat ifjúság, Mi haszna, nem ebben áll igaz tudósság, Lelket szépíteni kell, ez a tanulság.” Az iskolai nevelőmunka tökéletesítése terén legtöbbet a protestáns iskolák tanítói tettek. Külföldi tanulmánya­ik során megismerkedtek a pedagógia új törekvéseivel, amelyek az anyanyelvű népoktatás fejlesztését, a gyakor­latias és reális tartalmú tárgyak színvonalasabb oktatá­sát szorgalmazták. Ilyenek voltak: a természetrajz, föld­rajz, a modern idegen nyelvek, kézimunka stb. A protestáns iskolák tanítói sorából különösen ki­emelkedik Bél Mátyás, aki a pozsonyi evangélikus líceum igazgatója volt. Iskolájában korszerű tantervet vezetett be, s ő tanította először Magyarország történelmét és földrajzát, nagyszerűen összekapcsolva. Igen nagy jelen­tőségű volt, hogy tanítványainak a nyári szünetre kérdő­íveket adott ki, hogy azokat kitöltve hozzák vissza a nyá­ri szünidő lejárta után. Így vonta be növendékeit a hely­földrajzi, helytörténeti és néprajzi munkába. Az egyéni elszigetelt bírálatok, kezdeményezések azonban nem tudták megváltoztatni a magyar közokta­tásügy egészét. Ennek következtében a népoktatás még mindig nagyon alacsony szintű volt, noha bizonyos fejlő­dés e téren is végbement. Mivel tanítóképzés nem volt, így nem minden iskolában működött tanító. Ök is inkább kántori, sekrestyési teendőket végeztek. A falusi iskolák­ban ebben az időben csak hittant és olvasást tanítottak, az írás tanításáért gyakran díjat is kellett fizetni. Számtant is csak kivételesen és térítés ellenében tanítottak. A közép- és felsőfokú iskolákban nagy számú pa­rasztgyermek járt, mivel a tanulás a jobbágyi terhektől való menekülés egyetlen lehetősége volt. Heves megyében Egerben, Gyöngyösön és Pásztón találunk a falusi elemi iskoláktól eltérő városi, vagyis nemzeti, illetve norma iskolákat. Egerben és Gyöngyösön r. kát. teológiai szemináriumi iskola és teljes gimnázium is működött a Ratio Educationis megjelenése előtt, vagyis már 1760-ban. Egerben egy r. kát. szakiskola volt még, ezenkívül egy főpapi, főúri könyvtár, valamint egy nyom­da is működött. Azok a konzervatív nevelési elvek, melyek a feudális egyháztól kézbentartott oktatás terén, kivált az uralkodó jezsuita iskolatípusban érvényesültek, a feudális abszo­lutizmus céljainak megfeleltek. Így a nép fékentartására alkalmas vallásoktatás a maga tekintélytiszteletével és a felsőbbség iránti engedelmességével, az uralkodó osztály­nak fenntartott műveltségi monopólium volt. Amikor azonban az abszolutizmus az egyház rovására kezdi érvé­nyesíteni hatalmi igényeit, már nem találja kielégítőnek, hogy az iskola öncélú egyházi intézmény maradjon, ha­nem állami művelődéspolitikára tör. Ezt látja egyébként az angol, a francia világi hatalmaktól is. Mária Terézia nem is csinál szándékából titkot, ami­kor kiemeli: „Az iskolaügy politikum, mindig is az ma­rad!” Természetesen ez azt is kifejezte, hogy az egyház iskolaügyi politikáját revízió alá veszi. A közoktatásügy rendezését több ok tette szükségessé. A feudális abszolu­tizmusnak Magyarországon is szüksége volt hasznos mun­kát végző, megbízható, az uralkodót tisztelő parasztokra, a termelékenység emelésére. A növekvő államapparátus is nagyszámú szakképzett és politikailag megbízható hi­vatalnokot igényelt. Rendelkezés jelent meg, mely szerint valamennyi te­lepülésen a szolgabíró vegye számba az iskolákat, tanító­kat, a növendékeket, össze kellett írni, hogy milyen tár­gyak tanítása folyik az adott elemi népiskolában, a taní­tók mivel foglalatoskodnak és milyen rendben folyik a tanítás. Ilyen előzmények után kerül sor 1777. évben annak a törvénynek a kiadására, amelyet a történelem I. Ratió Educationis (Nevelési rendszer) néven tart nyilván. Ki­dolgozói Ürményi József, Terstyánszky Dániel és Kollár Ádám voltak, akik a bécsi udvar érdekeit és a felvilágo­sodás törekvéseit tartották szem előtt, amikor e törvényt megalkották. A magyar gyarmatnak a Habsburg-összbirodalom egészébe való beilleszkedése — ami gazdasági téren már két évtizeddel ezelőtt megtörtént — kulturális vonatko­zásban a Ratio Educationis kibocsátásával lett teljessé. E törvényben megfogalmazott átfogó állami iskolapolitiká­ra, az iskolák nagy részének kézbevételére a jezsuita rendnek a pápa által történt feloszlatása adott alkalmat. Emiatt azonban a vallásos nevelés nem szenvedett csorbát. Az új törvény az országot — a vármegyei rendi igaz­gatástól abszolutisztikus szándékkal tudatosan eltérve —, kilenc tanterületre osztotta, élükön egy-egy főigazgatóval, aki katolikus és nem katolikus intézetekre egyaránt fel­ügyelt. Heves megye a kassai kerület része lett. Kerüle­tenként egy-egy tanítóképzővel egybekötött „normál is­kolát” állítottak fel. A falvakban, a mezővárosokban és a városokban más-más típusú (egy-, két-, illetőleg háromta- nítós) iskolákban alakult ki az oktatás. Falun az anya­nyelvi oktatás, írás, gyakorlati jellegű számolás mellett a német nyelv tanításán, továbbá kötelességteljesítésre és engedelmességre nevelő erkölcstani és állampolgári isme­retek közvetítésén volt a hangsúly. A Ratio Educationis jelentősége mindenekelőtt ab­ban áll, hogy az egyháznak eddig nem is vitatott kultu­rális monopóliumával szemben először rögzíti le az állam érdekeltségét a szellemi művelődés területén. Az, hogy „az iskolaügy politikum és az is marad” — annyit jelen­tett, hogy az abszolút uralkodó a nevelésügy irányítását, szervezését felségjognak, az államigazgatás részének te­kinti, s hasznos, megbízható és engedelmes alattvalók formálásának szándékával kezébe is veszi. így jöhetett létre az egész országra kiterjedően egysé­gesen megszervezett művelődési igazgatás egyenlő sza­bály és fegyelem alatt, egyforma ismeretanyag közvetítő tanügyi rendszer első ízben Magyarországon. Az új, állami felügyelet alá került iskolák korszerűbb műveltséget biztosítottak az egyházi iskoláknál. De az elemi iskolákban, vagyis az „alsórendű” iskolákban a tu­dományok elemeit, első vonásait oktatták: hit- és er­kölcstant, olvasást, írást és számolást. Minden tanuló ezekben kezdte meg iskolai pályáját, s a dolgozó paraszt­ság gyermekei ezeknél feljebb nem is igen jutottak. A földbirtokosoknak, főpapoknak az volt a véleménye, hogy „ ... meg kell hagyatniuk a szegényebb sorsú növendé­keknek eredeti állapotukban, s kisdedségeknél fogva úgy kell neveltetniek, hogy későbben ama terhes foglalatossá­gokat, mellyek a megöröködött szokás szerént egyedül a köz népen fordulnak meg, panasz nélkül elviselhessék.” A gimnáziumokban a korábbi formális képzéssel szemben a gyakorlati számtan, építészet, gazdasági jelle­gű földrajz, földmérés, mezőgazdaságtan, valamint a tör­ténelem tanítása határozottan haladást jelentett. Ugyan­csak hasznos újításnak számított a Ratiot követően a testi nevelés bevezetése és a tanítóképzésről való gondoskodás. Zsoldos Ignác írja Nevelésünk hiányai című tanulmá­nyában: „Nézzük meg, csak hol vesszük nevelőinket... alsó nemzeti oskoláinkhoz . .. deákok, henye csavargók, 51

Next

/
Thumbnails
Contents