Hevesi Szemle 6. (1978)
1978 / 1. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Grúz János: A Ratio Aducationis 200. évfordulóján
zamosan azonban rohamosan nő a katolikus iskolák száma is, mivel verseny indul a lakosság megnyeréséért. A katolikus egyház megerősödését követően azonban stagnálás, sőt némi csökkenés következik be a falusi iskolák számában. Kitűnően érzékeltette ezt Sugár István tudományos kutató: „Az elemi iskolai népoktatás Heves megyében 1770—1775. között” című tanulmányában, aki kimutatja, hogy együttesen 1770—71. tanévre a falusi népiskolák száma 89-re emelkedik. Igaz, 16 olyan község van, ahol az iskolába járók száma 10 főtől kevesebb. A katolicizmus erősödésével párhuzamosan viszont romlik az iskolával való ellátottság is; 1775-ben — 1770-hez viszonyítva — 89-ről 64-re csökken és 7 olyan iskola van, ahol a tanulók száma kevesebb 10 főnél. De mutatja az iskolák, illetőleg az iskolába járók számának fokozatos csökkenését, hogy míg 1770-ben a kálvinista Tiszanána községben két iskola is működik; a katolikus 10 fővel, a református 111 fővel, addig 1774—75-ben Sugár István által feltárt dokumentumok nem tesznek említést Tisza- nánán iskoláról, ami alapvetően az ellenreformáció győzelmének tudható be. A katolikus egyház és az uralkodó osztály a falusi elemi iskoláztatással csupán azt kívánta biztosítani, hogy a vallásnak buzgó híveket neveljen. Az iskoláztatás célja döntő mértékben tehát a vallásos nevelés, és csak alárendelten bizonyos világi műveltség nyújtása. Wellmann Imre írja: „Amiben a parasztot szellemi téren beszéltetni hajlandó, nem több, mint elkeseredés-tompító, mozgoló- dás-leszerelő lelki mákony.” A katolikus egyház iskola- politikájával azt igyekezett elérni, hogy a jobbágy anyagi és szellemi igénytelenségben morzsolja le nehéz napjait, s majd a túlvilági üdvösség kárpótolja minden földi nyomorúságért. Eszterházy Károly egri püspök is ennek ad hangot, amikor azt írja: „A jobbágynak legigazibb kötelessége robotozni urának.” A katolikus egyház azzal a funkciójával, hogy az elégedetlenkedő parasztságot megnyugvásra, türelemre és a felsőbbség iránti engedelmességre szorította, az uralkodóház és az uralkodó osztály hű kiszolgálójának bizonyult. Lassú a falusi iskolák létesítésének üteme. Az első Ratio megjelenése előtt megyénkben mindössze csak 23 községben van olyan külön helyiség, amelyben csak tanítás folyik. A többi községben a tanító lakásán történik az oktatás. A meglevő helyiségekre is jellemző, hogy sötétek, dohosak, bútorzatuk alig volt. A tanítók jelentős része kántor, orgonista és jegyzői teendőket is elláttak. Mivel a tanítók főleg más tennivalókkal voltak elfoglalva, így keveset törődtek a tanítással. A működő iskolákban is így csak heti egy-két alkalommal volt tanítás. A tantárgyak között első helyen a hittan, az imádságok tanítása foglalt helyet. Valamennyi kálvinista iskolában olvasást is tanítottak, hogy a biblia olvasását lehetővé tegyék. írás és számtan tanítás kevés helyen volt, de legtöbb esetben már fizetni is kellett érte. A tanítók járandósága csekély volt. Keresetük főleg a kántorizálásért járó párbérből és a jegyzői keresetből tevődik ki. Igaz, a tanítók műveltsége is nagyon alacsony volt. Tanítóképzők hiányában főleg kicsapott gimnazisták, városi iskolát végzett mesterek és obsitos katonák vállaltak tanítói állást. A nevelés fő eszköze a korbács és a vallásos megfélemlítés volt. E korban semmiféle általános rendszabály nem volt sem az iskolákra, sem a tanítókra, sem pedig a tanításra. Talán azért is érdemesebb jobban odafigyelni Eszterházy Károly egri püspök 1772-ből származó és egri városi iskolára vonatkozó „instruktió”-jának egyes pontjaira, amelyet Sugár István publikált először „Az elemi iskolai népoktatás Heves megyében 1770—1775. között” című tanulmányában. E szerint a,püspök a tanítóval és családjával szemben a következő főbb követelményeket említi meg: — legyen jóhíró, józan és felesküdött; — elegendő tudományúságáról a plébánosa előtt adjon számot; — sehol senkiről botrányos beszélgetést ne folytasson! — a kicsinyek oktatásában mindig türelmes legyen — hangzik a püspök instrukciója — és éppen ezért a tévelygőket és megjavítandókat csak mérsékelten büntesse; — a testi fenyítést, a verést egyértelműen tiltja. Hangsúlyozza Eszterházy Károly, hogy: „Az iskolában tartson magánál pálcát, vesszőt és korbácsot, de csak azért, hogy azoknak mutogatásával félelmet keltsen és a gyermekeknek az által való megjavulását szolgálja”. Inti a tanítót attól, hogy a gyermekek ... „haját huzigálja, fülét csavarja, súlyosabban megverje, vagy a lábát vadul megsebesítse.” — Sok tanácsot és szeretetet vár el a tanítóktól a gyermekek irányába. — A püspök az egri városi iskolában megtiltja külső idegenek az óra alatti tartózkodását, de a nőket teljesen kizárja az iskolából, hogy ott egyáltalán megforduljanak. A gyermekekkel szembeni követelményeket is rögzíti a püspök. Elsőként a tisztasági követelményeket írja le, amely szerint: „A gyermekek mindig megmosakodottan, megfésül- ködve és takarosán jöjjenek az iskolába”. A fiúkat a lányoktól külön kell választani mind az iskolában, mind pedig az udvaron. Külön-külön illemhely kialakítását is hangsúlyozza. A gyermekeknek az iskolán kívüli viselkedésük körvonalazására is sor kerül, amikor kiemeli: — az utcán leemelve süvegüket köszönjenek, kővel ne dobáljanak és ne kiabáljanak, — tilos a falusi gyermekekkel a játék, a fürdés és téli időben a csúszkálás. — Követelmény még, hogy: „Nevelje a tanító a növendékeit szüleik és egyházi feletteseik iránti engedelmességre ..., a tiszteletére ... minden hatodik héten gyónjanak meg a gyerekek.” Az elmondottak alapján több olyan követelmény megfogalmazására került sor, amelyek komoly mértékben helyénvalók voltak. Mindezek ellenére a XVIII. században a polgári fejlődés eredményeként egyre élesebben vetődött fel a feudális iskolai nevelés visszaszorítása és a polgári igények megvalósításának szükségessége. Ezeknek a törekvéseknek teljes kibontakozását azonban akadályozta a szatmári békét (1711) követő Habsburg abszolutizmus időszaka, melynek gazdaságpolitikája Magyarországot gyarmati sorsban tartotta. Ez a helyzet az ipar, a polgárság, a városi élet fejlődésének állta útját, és így pedagógiai téren sem következett be lényeges változás. A haladó gondolkodók, a felvilágosodás hívei bírálták a konzervatív oktatási módszereket. E törekvés egyik vonása a Habsburg-udvartól támogatott jezsuita iskolák támadása volt, mivel azokban még mindig a már régen elavult módszerek alapján folyt az oktatás. A tarnaörsi báró Orczy Lőrinc „Álom a tudományoknak jobb rendben való intézéséről” című versében így írt a felsőbb iskolákban meghonosodott egyoldalú latin oktatásról: 50
