Hevesi Szemle 6. (1978)

1978 / 1. szám - MÚLTUNK JELENE - Kovássy Zoltán: "Lenkey tábornok emléke"

parancsnokot, engedné meg, hogy saját költségemen te- mettethessem el. Ez megtagadtatván, megengedődött sírjáig kísérnem a halottat. Ez nap délután kiszólíttatám börtönömből. A porkoláb kapuja alatt találtam a földön egy kinszuros fekete koporsót. A vár káplánja egy rövid imát tartván felette, odahagyott bennünket, mire egy ganaj-hordó kocsira feltették. Engem 4 közember és egy káplár puska közé véve, a szekér után indulva kimentünk a vár kapuján. Az őrvezető, nem tudván, hova kelletik vezetni, a kocsisra hagyta, a ki egyenesen a városnak tartott. Odaérkezvén, feltűnt a sajátságos temetés a derék polgároknak, s többen csak a távolból kísérték. Így a véletlen által kijutottunk a városból a temetőbe. Itten sír ásva nem lévén (mert nekie a sáncban volt hely csinálva), a jó polgárok a sírásóval magok is kezdettek ásni és munkaközben ígérték, hogy e helyre mindenkinek leszen gondja, melyet híven is tanúsítottak 8-ik februárban, midőn egész Arad városa jelenlétében 1861-ben sírját testvéremnek beszenteltették.

Ezen vérlázító, soha el nem felejthető, minden emberséget túlhaladó tény csak egy oly ellen által követtet- hetik el, a ki azt hiszi maga felől, hogy csak ő van Isten kegyelméből hivatva a világ civilisátiójának irányadóul szolgálni.

Az irodalom nem az én mesterségem: ezért az ecsetelést a méltó tolinak ajánlom. Itt csak a hű adatokat kívántam előadni.

Tiszteletem után vagyok tisztelő elvbarátja

Borshalom (u. p. Fegyvernek), szept. 6. 1861.

Lenkey Károly.” —

Szülővárosa, Eger, emléktáblával jelölte meg a Széchenyi és Kováts János utca sarkán álló házat, ahol Lenkey született, majd 1936-ban hazahozatták Aradról a holttest maradványait. Pár száz méterre a szülőháztól, a

közeli „Kisasszony’-temető kápolnájának bejáratával szemben, égbe törő obeliszkkel jelölték meg a sírt, ahol azóta „Lenkey János honvéd-tábornok” hamvai pihennek.

★

Tragikus halálának tükrében Lenkey történelmi alakja a szabadsághősök között is messze kiemelkedik. Élete legdicsőbb korszaka a hazatérés és a szabadságharc volt. A forradalmi tett felrázta az országot, mely úgy tudta, hogy a huszárok tisztjeiket is kényszerítették a hazajöve- telre,3 Formailag valóban ez történt, de ha elemezzük a levéltárakban található korabeli okiratokat, akkor — különösen Lenkey leveléből — és Máramaros megye felirataiból új megvilágításban bontakozik ki a történelmi esemény háttere.

Vizsgáljuk a történteket időrendi sorrendben.

A Hajdú-Bihar megyei, debreceni és nagyváradi fiatalokból álló huszárszázad katonái, de tisztjei is, szoros kapcsolatot tartottak a galíciai lengyel lakossággal. Ép- ien a lengyelekkel szemben tanúsított szimpátiájuk miatt helyezték át Mariampolba a századot. A helység aránylag közel volt az országhatárhoz, így a lélektani és objektív tényezők is szándékerősítőleg hatottak. A hazatérés érdeme elsősorban a közhuszároké, akik elhatározásukhoz a döntő lökést Petőfitől és — akaratlanul is talán — Lenkeytől kapták.

A század „szökését” követően Boyenburg cs. kir. altábornagy a császári hadügyminisztériumhoz intézett jelentéséhez mellékelte a magyar katonákhoz intézett „felhívást” és jelentette, hogy a Würtenberg huszárok tette az osztrák hadseregre nagy hatást gyakorol és „a jövőben példa gyanánt szolgálhat.” Nem vitás, hogy helyesen mérlegelte az esemény kihatásait.

1848. május 26-án Hajdú Mihály közhuszár szülőfalujából, Hajdúböszörményből hazahívó levelet és „röp- iratot” kapott. Utóbbi Petőfi „Nemzeti dal”-a volt. Ezt a tényt megerősíti Várady Gábor is emlékiratában („Hulló levelek.”): „A Würtenbergi huszárok egy százada Lenkey János kapitány vezérlete alatt e napon jött be hozzánk Galíciából. Minket, máramarosiakat ért a szerencse, hogy a legelső csapatját azoknak a légióknak, a melyeket Petőfi „Talpra magyar”-ja haza hódított, mi üdvözölhettük.”

Petőfi mellett Lenkey példamutatása a másik döntő ok. A már hivatkozott kőrösmezői Lenkey-levélből ki kell emelnünk azt az önvallomást, melyben a huszárkapitány azt írja: „minden postával a kért elbocsátásomat várva a nemzeti örsereghez átmenni kívántam.” Ennek a kérelemnek hetekkel előbb kellett megtörténni és arról a húszának nyilvánvalóan tudomást is szereztek, mivel „századomat Schimpf alkapitány úrnak át is adtam.” — írja Lenkey.

Sőt kiviláglik ebből a levélből, hogy Lenkey tudomást szerzett a huszárok tervéről, mert amikor megtudta, hogy május 28-án a „huszárok összeesküdtek, hogy hazájokba visszamennek és a tiszteket is magokkal viszik.”, — elrendelte, hogy „ugyanaz nap délután az őrmester és a káplárok már őr nélkül sehová sem mozdulhattak.” (Harsányi Bálint volt Hajdúszoboszlóról az őrmester, aki hazaindította a századot. Főhadnagyként Isa- szegnél esett el 1849. április 6-án.)

Itt a történelmi fordulópont! Mit tettek a huszárok és mit tett, vagy nem tett? — Lenkey.

„Estefelé haza hivatták a kaszárnyában lakó tiszt urat, Fiáth főhadnagyot,” — akinek lebeszélésére nem hallgattak. Majd Fiáth Pompejus főhadnagy és Orsich al39