Hevesi Szemle 6. (1978)
1978 / 1. szám - MÚLTUNK JELENE - Kovássy Zoltán: "Lenkey tábornok emléke"
veit: „ .. .ezek a könyvtárak eleinte azzal a bevallott tendenciával létesültek, hogy a tudásnak és a műveltségnek félelmetes különbségeit a vagyonos osztályok és a prole- társág között áthidalják, be nem vallott, de összeállításuk elveiből kétségbevonhatatlanul kitűnik, hogy feladatuk ellenben az, hogy túlzott hazafias, erkölcsös, vallásos irodalommal nem tudásukat, hanem erkölcsüket hozzák közelebb a vagyonos osztályokéhoz, vagyis a „lázadás” szellemét öljék ki belőlük.” 1910 tavaszán, amikor új szakasz kezdődött a Fővárosi Könyvtár életében, Szabó Ervin Emlékiratában így fogalmazta meg a könyvtári tevékenység alapelvét: „ . .. a legjobb könyveket, a legtöbb embernek, a legalcsóbb áron.” Szabó Ervin a forradalmi szocialista, mint tudós és könyvtáros is harcos forradalmár volt. Mély és átalakító hatással volt rá az első világháború. Egész tevékenységére rányomta bélyegét az etikai látásmód. Szembeszállt a háborúval írásban és szóban, kezdeményezte a forradalmi szocialista csoport (Korvin, Mosolygó) háborúellenes tevékenységét. Túlzásba vitt etikai beállítottságára jellemző a Galilei Kör lapjában, a Szabadgondolatba írt cikke (1918. június), amelyben a forradalmi tevékenység lehetőségeit vizsgálva többek között megállapítja, hogy „ ... inkább maradjon meg a rossz, semhogy erkölcstelen eszközökkel változtassuk meg.” Mintegy 20 évig dolgozott élete nagy művén, a Társadalmi és pártharcok az 1848—49-es magyar forradalomban, amelyben az osztályharc szerepét a magyar történelemben, a haladó erők küzdelmét és a munkásmozgalom helyét elemzi, s ezzel megalkotja a magyar marxista történetírás első nagy maradandó értékű művét. Elhatalmasodó tüdőbaja 1918. szeptember 29-én, 41 éves korában végzett vele. Még megérte, hogy 1918 júniusában a Moszkvai Szocialista Akadémia egyetlen magyar tagjává választották. Betegsége megakadályozta, hogy Moszkvába utazzon. Havasi Béla, a Galilei Kör folyóiratában így búcsúzott tőle: ,,A magyar tudományos progresszió kis családjának feje volt Szabó Ervin ...” Kassák Lajos, akitől távol állt mindenféle tekintélytisztelet, így írt róla: „ ... példakép volt, egy lépéssel mindannyiunk előtt állt, tanított bennünket és mi bizalommal tanultunk tőle ...” Móra Ferenc így írt: „ ... Szabó Ervin halála talán nagyobb vesztesége a holnapi Magyarországnak, mint a mainak.” Lukács György mondotta egy interjújában: ,;Szabó Ervin mindnyájunk szellemi atyja volt”. Talán mindennél többet mond az a tény, hogy Szabó Ervin tanítványainak túlnyomó többsége 1918 novemberében a Kommunisták Magyarországi Pártja megalapítói közé tartozott, vagy belépett a pártba. A Magyar Tanács- köztársaság méltán állított szobrot emlékének 1919-ben. Joggal viseli nevét a Fővárosi Könyvtár. Bráviczki Imre „Lenkey tábornok emléke” 1848 május 30-án Kőrösmezőről keltezett levelében jelentette Máramaros megye törvényhatósági elnökének Lenkey János, „a Würtenbergi Királyi 6-ik sz. Ezredes osztály 2-ik századának” parancsnoka, hogy huszáraival másnap Máramarosszigetre érkezik. Ebből a levélből tudta meg a közvélemény azt a történelmi tettet, mely felrázta az egész országot és döntő példaként hatott az osztrák birodalom területén, „külhonban” állomásozó más magyar katonai alakulatokra is. Az egri szülőházán elhelyezett emléktábla 1850 február 8., — míg a Kisasszony-temetőben emelt síremléke február 7-ét jelöli meg a honvédtábornok halála napjának. Lényegében mind a két dátum helyes, mert testvére, Lenkey Károly honvédezredes, 1861. szeptember 6- án Várady Gáborhoz (Leövey Klára unokatestvéréhez), a máramarosi 105. honvédzászlóalj őrnagyához s a Ka- zinczi-hadtest egykori „dandárnokához”, Máramarosszigetre küldött levelében a február 7-rel 8-ra virradó időpontot jelölte meg. A Würtenberg huszárok legendás parancsnokát Aradon Damjanichékkal együtt akarta kivégzőosztag elé állítani a császári önkény október 6-án. Még ők sem tehették, mert a szabadsághős elméje elborult. A testvér levele megrázóan örökítette meg a tragédia utolsó időszakát. — „Lenkey János honvéd-tábornok a világosi fegyverletétel után azonnal megőrült, és midőn az aradi vár börtönébe vitetett, oly dühős lön, hogy mindenét szét- és apróra darabolta, egészen mesztelen maradván, s még pénzét is összetépve, az ablakon dobta ki. Így a négy fal közé a magányba rekesztve ablaka be- deszkáztatott. Sokszor történt, hogy az őrök, a derék porkoláb Utrikát hozzá kisérvén, jól összetusázták, meg is sebzették és így vérében magára hagyták. A katonai orvosok simulansnak csak azért nyilvánították, mert neki is a 6. októberre kötél volt szánva. Erre el is volt ítélve minden őrültsége mellett: de az előre látható scandalum kikerülése végett a végrehajtás elnapoltatott. Bekövetkezett azonban a sokkal kínosabb elitélés, a milyent a jelenkor nem igen láthatott. Hat hóig tartott az éheztetés, a verés és kínzás. Február 8-ra virradólag szűnt meg élni. Mezítelen, az egész idő alatt négy fal közé rekesztve, csikorgó hidegben, ablak és kályha nélkül kínozva, több nyílt sebbel az egész testen, tulajdon g. . .jában fekve egy puszta vas cavelletten találta a testvér a testvért november 22-én 1849-ben. Ez a borzasztó látvány csoda, hogy magamat is meg nem bolonditott; mert valóban inkább egy vadállathoz hasonlított összegörnyedt helyzetében, mint emberhez. Zokogva borultam rá a szeretett testvérre; de a szerencsétlen semmi jelét nem adta a megismerésnek. Ily leírhatatlan helyzetben kellett azon honfinak elevenen elrothadnia, kit a hazaszeretet messze vidékről, mint legelső fegyverest, hozott közinkbe magyar polgártársai védelmére. Kínos életétől az irgalmas Isten 8-ik febr. 1850-ben virradóra megszabadította. Siettem hozzá némi vigasztaló érzettel. Meggyőződtem a valóról. Elmentem megkérni a 38
