Hevesi Szemle 6. (1978)
1978 / 1. szám - HAZA ÉS NAGYVILÁG - Tóth Mariann: Lappföldi utazás
A szaunázás itt több mint hagyomány, elmaradhatatlan része az életnek éppúgy, mint az evés vagy alvás. A tóparti kis faházakban a hőmérő hozzászokott már az átlag százfokos hőmérséklethez, amit az óriási kövekkel megrakott kályha feljebb és feljebb hevít. Az első alkalommal inkább kínzásnak, nem pedig felüdülésnek tűnik a forró gőz beszívása, a nyírfagallyak hűsítő csípése és az izzadtságcseppek patakzását követő jéghideg fürdő a körülbelül kilencven fokkal hidegebb tó vizében. A már elviselhetetlennek tűnő meleg után valóban kellemes párologva, gőzölögve kirohanni a tóhoz, s úszni egyet egészen addig, amíg el nem zsibbad a fejbőr és el nem merevedik az izom. Akkor az egész kezdődik elölről, háromszor-négyszer ismételve. ★ A Sarkkörtől ötszáz kilométerre, az Inari tótól északra, tavak, erdők, mocsarak között terül el Sevettijárvi. Lakosságának nagy része, a lappok mellett, harminc évvel ezelőtt erre a területre költözött nép, a szkoltok. Sa- mi-people-nek, félnépnek nevezik őket. Számuk ma már alig két-háromszáz. Ez, valamint halászó, vadászó, rénszarvastartó életmódjuk határozza meg helyüket a lapp, illetve a finn társadalomban. Kisebbség ők a kisebbségben. Életmódjuk a lappokéhoz hasonló, de helyzetük rosz- szabb a lappokénál. Nyelvük csak beszélt nyelv, nincs ábécéjük, nem tudják lejegyezni nyelvüket. Szkolt írás mind a mai napig nem jelent meg, és nem is jelenhet meg mindaddig, míg össze nem állítják a szkolt beszédhangok rendszerét. A feladat nem könnyű a próbálkozó nyelvészek számára sem, mert egyes szláv hangok megléte miatt nem tudnak dönteni az egyik írásmód (latin vagy cirill) mellett. Ezért, amíg elkészül egy szkolt ábécés könyv, az iskolákban, mint azt egy szkolt tanítónő elmondta, csupán szóbeli oktatás folyik, ami többnyire mesemondásból merül ki, minden írásbeli megerősítés, rögzítés nélkül. Egy nép talán majd eltűnik a történelemből úgy, hogy írásbeli emléket hagyna maga után. Finnország úgy él mindannyiunk képzeletében, mint az ezer tó országa, fában igen gazdag északi vidék. A tavakat pontosan még senki sem számolta meg, ezért a hatvanöt ezer is csak becsült érték lehet. Suomiban, az igazi vadon természetet az utazó épp oly könnyen megtalálja a főváros közelében, mint Lappföldön vagy Északkelet Pohjanmaában. Ezek a zord erdő- és tó vidékek nem hasonlítanak egymásra; közös mindössze annyi bennük, hogy emberi termelőmunka jelei nemigen láthatók rajtuk. Pedig ember már tízezer éve lakik Európának ezen az északi részén. Termelő és alkotó ember mindössze kétezer éve. A korai kő- és bronzkori kultúra vadász-halász termelési gazdaság volt, amely változatlanul hagyta a természetet és amely maga is változatlan maradt. Nem nehéz elképzelni, hogyan is nézne ki Lappföld ma, ha annak idején kiirtották volna fáit, cserjéit. A lappok számára ma sincs nagyobb veszély a tűznél, hiába a hihetetlen tömegű víz. Növénytermesztésről ezen a tájon beszélni sem lehet. A föld hidege fagydarabbá változtatja a kicsiny magot, még mielőtt életre fakadna. A nyári nap hiába ontja sugarait a föld felszínére, a víz tükrére, azok őrzik a tél hideg emlékét és ellenállnak. A rénszarvas vagy embertaposta moha, fű, minden földhöz lapító nyomás után nyújtózni próbál, védekezőén bújik a nyírfa tövéhez. Egy faház ablakában ismerős pirosán kandikál egy cserép mályva, megbontva a táj egységes zöldjét. Vöröslő oázis a zöld sivatagban, cserépnyi változatosság, cserépnyi hazai táj. ★ Finnország északi részén, a Sarkkörtől is északabbra él egy nép. Végtelen erdők, összefolyó tavak gazdái, egy nyugodt élet birtokosai, őrzői egy már halódó kultúrának. Éppen ez a kipusztulóban levő kultúra késztet mind több és több tudóst, kutatót és turistát arra, hogy ellátogasson e nagyon távoli, vonzó tájra. Hyvästi näkemiin Lappinmaa! Viszontlátásra Lappföld! Tóth Mariann \ 34
