Hevesi Szemle 6. (1978)
1978 / 1. szám - HAZA ÉS NAGYVILÁG - Tóth Mariann: Lappföldi utazás
HAZA ÉS NAGYVILÁG Lappföldi utazás Tervetuola! Isten hozott idegen, lépj földünkre, légy a vendégünk! Ez a mi hazánk. Mi úgy hívjuk, Lappinmaa, azaz Lappföld. Ha meg akarsz ismerni minket, ismerd meg előbb a természetet, erdők csöndjét, a fák szavát. Figyeld meg tavaink ragyogását, csodáld a napkorongot, amint éppen megérinti a horizont peremét, hogy egy új napot hozva, ismét fölfelé induljon útján! ★ A nyár, a Sarkkörön túl is nyár, ha nem is olyan tikkasztó, árnyékba kergető a sarkköri nap melege, ha a zápor nem is kellemesen langyos és ha mindaz, amit úgy hívunk nyár, csak néhány hétig tart is. A nyár lassan, óráról órára szökik be, mindig ellopva egy keveset az éjszakából, mígnem huszonnégy órából huszonnégy a fény birodalmába kerül. Éjszaka és nappal egybeolvad, a sötét Délre menekül. Az ég végtelen kékjén a sárga napkorong méltóságteljesen jár körbe, csak néha-néha inog meg járása a fodrozkodó víztükrön. A szél, a soha fel nem melegedő víztömeg illatát hozza-vi- szi, keveri a nyírfa friss illatával. Az élesen metsző tiszta levegőből mindannyiszor egész tüdőnyit lehet, kell beszívni mélyen, érezve a tüdő tágulását. A szél körbetáncolja az embert, a levegő minden szippantással belopja a természet nyugalmát a testbe, az idegszálak pályáiba. ★ Az erdők és tavak csöndes békéjében végtelenül távolinak tetszik Helsinki nagyvárosi lüktetése, villamosok zörgése, autók dübörgése, emberi hangok, idegen nyelvek zajos keveredése. Itt csend és nyugalom van, amit a délről jövő kíváncsi turista unalmasnak, és egy idő után elviselhetetlenül lassúnak érez. Annak, aki állandó rohanásban, sürgés-forgásban, társasággal körülvéve él, az itteni életforma halott, értelmetlen és érthetetlen is marad. Az itt élők évszázadok óta őrzik életmódjukat, mely ha valamit gyorsult is a civilizáció hatására, megmaradt lassúnak és megfontoltnak. Fő tevékenységi formájuk a halászás és a rénszarvastartás — egyiket sem lehet órákban mérni. A halászó férfi nyugodtan várja a kapást akár egy fél napon át is, és ha nem is fog semmit, mérge- lődés nélkül ballag haza a tavak mentén, otthon pedig nem várja szemrehányás, hogy ilyen-olyan ügyetlen volt. Azoknak, akik tavasztól késő őszig rénszarvascsordával járják a hegyeket, nem létezik sem az óra, sem a nap fogalma. Csupán a Napot figyelik, hogyan rövidül útja, míg végül hosszú hónapokra lebukik a horizont alá, a sötétségbe. Nyáron az itteni emberek nagyon keveset alszanak — véteknek tartják elmulasztani a Nap egyetlen sugarát is. Hajnalban összehúzzák a sötétítő függönyöket, „mesterséges” alkonyat mellett mennek aludni, öt-hat órai alvás után, késő délelőtt kezdik a napot és élik a következő hajnalig. Hogy mit csinálnak a két alvás között? Tulajdonképpen semmit, azaz semmit sem előre megfontoltan. Ha egy férfi reggeli után kilép a faház ajtaján és elindul az erdő felé, nem valószínű, hogy tervszerűen cselekszik, elindul anélkül, hogy tudná, miért, hová és meddig megy. Lehet, 32
