Hevesi Szemle 6. (1978)
1978 / 4. szám - MÚLTUNK JELENE - Tárkány Szűcs Ernő: Párválasztás hajdanában
próbáljuk megközelíteni az endogámia természetét és előfordulási formáit. Tápéról (Csongrád m.) még a legutóbbi időkben is szigorú endogámiáról szólnak a jelentések: a falun kívül csak a tápai rétre kirajzott volt falubeli családokkal és az algyői tanyák népével házasodtak össze. Kondorfáról (Vas m.) feljegyezték, hogy ide más községből alig hoztak asszonyt, de onnan sem ment idegenbe, mert — szerintük — a Rába-mentiekkel nem jó házasodni. ORBÁN Balázs szerint a torockóiak mindig csak egymás közt házasodtak, elannyira, hogy alig volt eset még arra, is, hogy a hasonló vallású, eredetű és szokású szomszéd szent- györgyi néppel összeelegyedtek volna. Kaposváron (Somogy m.) a besenyőivadékok között ugyancsak tiltották az idegen faluból való párválasztást. Az idegenből hozott asszonyt még a templomban is megkülönböztették; nem állhatott a községbeli asszonyok közé. A községből nagyritkán engedtek ki lányt más községbe, és ekkor is csak váltságdíj ellenében, amit az idegen legény volt köteles fizetni azon utca legényeinek, amelyből a lányt kikérték. E kiváltási szokást Vas megye, Zala megye, Hont megye egyéb községeiben úgy ismerték, hogy a községből elhajtó kocsik előtt az utcán szalmakötelet feszítettek keresztbe, és azt csak a váltságdíj megfizetése esetén húzták vissza. Oroszhegyen (v. Udvarhely m.) a székelyeknél pedig a kocsisok a községhatáron az ökröket visszafordítva, váltságdíjat követeltek. A Kárpátokon túl, a bukovinai székelyeknél még a második világháború előtt is teljes pompájában élt ez a szokás, hasonlóan a dunántúlihoz. Itt a legények néha vasláncot húztak ki a kocsi előtt és az út elkötéséből nemegyszer kerekedett verekedés. Miskolcon a múlt század derekán hasonló okból a szalmakötelek közé tüzet raktak. GYÖRFFY István írt arról, hogy a három matyó község (Mezőkövesd, Tárd, Szentistván) egymással nem házasodott, sőt, régen egy községen belül a felvégi az alvégivei sem keresett ilyen kapcsolatot. „Ma már nagyritkán leányt kiadnak a faluból, de idegen fiú ritkán nősülhet be. Ha például Kövesdi lány Tardra megy férjhez, leveti a kövesdi ruhát, de nem ölti fel a tardi viseletét, hanem egy semleges mesterasszony viseletébe öltözik.” Kalotaszegre nézve JANKÖ János endogámiára utaló megjegyzéseket tett: jelezte, hogy csak falubelit vettek el házastársul, a legény legfeljebb nyalkaságból vagy hányavetiségből hozott idegen asszonyt, vagy szegénységből. A vezetéknevek vizsgálata alapján a Kalotaszeget alkotó három tájegység, Felszeg, Alszeg és az ún. átmeneti rész, kapcsolatát igyekezett megközelíteni ebből a szempontból. 27 község 3455 családnevét vizsgálta meg. Azt látta, hogy a magyarság legrégibb és legtisztább tájegységében, a Felszegen, a nevek 86%-a kizárólagos, tehát olyan, amely a másik két részen nem fordult elő; az Alszegen a nevek 67%-a, az átmeneti részen pedig 79%-a csak abban a tájegységben szerepelt. Ez azonban nem a falvak, hanem csak az egyes tájegységek zárkózottságára, elszigeteltségére vetett fényt. Az eddig említett leírások az endogámiához csak nagy általánosságban nyújthattak támaszpontot, konkrét adatokat az anyakönyvi bejegyzések házassági eseményeinek a pontos kijegyzésétől várhatunk. Ilyen vizsgálatokat végzett az Ormánság viszonylatában 86 református község kb. 200 évre visszanyúló anyakönyvi adatai alapján ZENTAI János, és megállapította, hogy a földrajzi távolságoknál, a közlekedési viszonyoknál sokkal erősebb etnikai kötődések határozták meg a házassági kapcsolatok létrejöttét. Az Ormánság a leghatározottabban endogám egységet képezett, de maguk az egyes falvak ezen belül exogámok voltak. Pl. VAJSZLÖ a külső házasságok 95%-át ormánsági községekkel, míg a szomszédos szigetköziekkel csak 2%-át, drávaszögiekkel pedig csak 3%-át bonyolította. Az ormánsági katolikusoknál pedig ún. „parochiális endogá- miá”-t vélt felfedezni, mert több apró falu alkotott egy plébániát és ezeken belül fejlődött ki bizonyos fokú en- dogámikus egység. A néphitben is tükröződött az endogám szemlélet, mert nem tartották jónak az Ormánság keleti részében a nyugatabbról, a „Laki-hídon túlról” származó menyecskéket. Hasonló „elhárító” jellegű adatokat más területen is találtunk. Sok helyen gúnyosan csúfolták azt, aki idegen faluból hozott asszonyt és mégsem sikerült a házassága: „A fejes káposztákon át fejetlenért mentél”. Körülbelül ugyanezt fejezte ki a közmondás is: „Inkább végy hét bűnnel asszonyt hazulról, mint eggyel máshonnan”. A Szeged melletti Szajánon a vers is azt dicsérte, aki a falujából máshová nem akart férjhez menni: „Még asz’ onygyák, hogy Szajánba’ nincs rúzsa, Holács Zsuzsa, Mata Róza micsoda? Ha kiáll’nak a kis kapu elébe: Rá sé néznek a vidéki legén’re.” Végül az endogámia tanulságait a moldvai csángóknál a népköltészet balladai szinten fejezte ki KALLÓS Zoltán lejegyzése szerint: „Vegyen példát róla minden apa s anya, Vegyen példát róla minden apa s anya, Ne adja leányát idegen faluba, Ne adja leányát idegen faluba." (Lészped) Az endogámia társadalmi kihatásainak a vizsgálata még korántsem zárható le, de eddigi tapasztalataink arra engednek következtetni, hogy a sok ragadványnév, az unokatestvérek közötti házasodás és az egyke elsősorban az endogám falvakra jellemző. KATONA Imre Sárközzel kapcsolatban a vallási jellegű endogámiára mutatott ró. Itt az egykére való törekvés azt eredményezte, hogy a lányok nem találtak maguknak párt a saját falujukban, és ezért a szomszédos községekből rendszerint vöt hoztak nekik, de csak református vallású legény jöhetett számításba és ez a házasodási kapcsolat a környező református községekkel fejlődött ki. JANKÓ János a Balaton környékén figyelte meg, hogy néhány református falu katolikus lányt nem fogadott be. Az evangélikusok vallási elzárkózására példa Orosháza, Bakonycsernye, (1813—1820 között 82%-os a belső házasodás, 18%-os a külső, de csak azonos vallású községekkel), a katolikusokéra Jegenye (v. Kolozs m.), amely évtizedeken keresztül nem házasodott össze a környező református községekkel. A hazai szekták közül a nazarénusok jóvátehetetlen bűnnek tartották, ha valaki nem a gyülekezet köréből választott magának párt. A párválasztás nemzetiségi korlátáira nagyon sokan rámutattak és természetesnek vehető, hogy különféle nemzetiségű községek egymással a legritkább esetben kerültek házasodási kapcsolatba. Ha pedig egy községen belül több nemzetiség lakott, ugyancsak megfigyelhető az összeházasodástól való viszonylagos tartózkodás. EGYÉB SZEMPONTOK A párválasztás egyéb személyi konrlátjai ugyancsak meglehetősen mereven érvényesültek. A települési, vallási és nemzetiségi szempontokról már más vonatkozás47
