Hevesi Szemle 6. (1978)
1978 / 4. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - G. Molnár Ferenc: Fehéregérke
Tolsztoj öregkorának igazi pokla osztályhelyzete. Társadalmi rétegét öregkorában éri az erkölcsi megrázkódtatás. A jobbágyfelszabadítás az ő férfikorában még enyhítette a bűntudatot. Az eredmény azonban nyilvánvaló: a patriarchális viszonyok megszűntével nyomorba döntötték a jobbágyságból szabadult szegény- parasztságot. Figyeli kora forradalmi mozgalmait. Az ő igazi ellenfelei: a Feltámadás elítélt, rokonszenves úti- társai. Az erőszakot tagadó apostol igazabb, gyökeresebb forradalmárnak tartja magát. Ennek bizonyítéka az lenne, ha osztályelőnyeit önként odavetné. Az agg Tolsztoj ezt örömmel megtenné, ha az elveihez ragaszkodó aggastyánt hozzátartozói a szeretet kényszerével nem tartanák kelepcében. Ennek a kelepcének a feszültsége, ereje avatja epikai tehetsége ellenére kitűnő drámaíróvá. Az orosz jobbágyfelszabadítástól 1905-ig Tolsztoj művészete a kor tükre. Lenin látta, hogy az orosz polgári forradalom győzelme, mint a burzsoázia győzelme, nem lehetséges. A kérdés a „két nemzet” ábrázolásában végigvonul a tolsztoji életművön. A szellem embereit, akik a jövő bizonytalan anyagában dolgoznak, mint a tudmány kísérletezői, nem tévedéseik, hanem eredményeik alapján kell megítélni. Tolsztojnak a tévedései kiáltóan nagyok és feloldhatat- lanok. Az evangéliumi szellemre akarta a mechanika törvényei helyett a társadalmat áthangszerelni- De szándékában a kérlelhetetlen igazságvágy a fontos. Tolsztoj és Németh László is erkölcsi formákban vetették fel kérdéseiket, sok téves, utópisztikus választ is adtak rájuk. A kérdés feltevése a fontos. Az írónak erre van feltétlenül szüksége. „Az orosz irodalom, ha áleszmék zsákutcájába került is, az ábrázolásban óriási lépést jelentett egy új, tágabb antropológia megteremtése felé.” Nálunk Ady és Bartók kutatták fel azokat a szintézislehetőségeiket, amelyek segítségével a befogadás és hozzáadás egységét meg tudták teremteni. Tolsztoj erényei és hibái tanulságosak. Az újkori, nyugati fejlődés a lezárulás felé halad. A hatalmas teljesítmény, az örökség jobban látszik. Ezzel szember mindenféle ágálás, „misztikus” lelkek és „szellemek’ emlegetése csak zsákutcát jelenthet. Németh figyelmeztetése: az emberi lelket nagy iramú időkben folytor kotorni kell: „a jövő felé törésnek feltétele az ember: emlékezet egyidejű mélyítése”. Tolsztoj tanulmányozása az írók számára két tanulsággal szolgálhat. Az egyik a formára vonatkozik: í formabontással új, merész, izgalmas eredmények kicsiholó!, a forrna váltogatásával új tulajdonságokat hozhatnak felszínre, de a szívós műgond formaművészete jobban megőrzi a műalkotást. A gondolat és az ábrázolt világ összhangban jelenik meg, művészi valószerűséget, hitelt sugároz. A másik tanulság a tartalomrí vonatkozik: specialistának lenni, csak a társadalmi építés vagy a lelki állapotrajz kérdéseire figyelni: csupár hajlam. A költőktől a mai fiatalok képzeletük, érzelmei! nevelését, a prózaíróktól s gondolkodóktól életvitelűi mintáját kaphatnák a művekben. Németh László lélekben mindig a görögök honá: kereste. Vallomásosan önjellemző a tanulmányaiból kirajzolódó Tolsztoj-kép. A realista meghatározottság, as egyéni és társadalmi, testi és lelki összefüggések, a nemzetit hangsúlyozva is az egyetemes emberit, a kor és ember lényegszerűségét érzékeltetik műveiben. Tolszto, neve az emberiséget a közös ahol melegével öleli körül Az újkori művelődésnek a természettudományokon kívül, a zene mellett a XIX. századi regény a legnagyobt vívmánya. A nyugati ember is a felfedezés csodálatává tekint az orosz óriásra. A színes népék sem felejthetik hogy a dél-afrikai farm, ahol az ott élő hinduk kidolgozták a felszabadító harc módszerét, Tolsztoj nevét viselte. Az ő tanítványa volt a fiatal Gandhi. Ö az els< fehér, aki bölcseletüket a magáéba szűrte és az emberiség jövőjét is őbennük kereste. Jasznaja Poljana Zarándokai az emberi lelkiisaneret egyik legnagyobb műhelyének is adóznak, amelyet Tolsztoj teremtett, amelyet életével és műveivel képvisel. Ezért szerette Tolsztojt Németh László. Cs. Varga István Fehéregérke Kórterem. Egyetlen ággyal. Mint egy fehér ketrec, ijedt, mozdulatlan, megszeppent kis fehéregerek részére. Csupa-csupa fehérség: a mennyezetig érő, fénylő csempe, a radiátor az ablak alatt, a vaságy, a melléje állított, bádogból készített éjjeliszekrényke, a hátsó falra szerelt, csuklós tartójú olvasólámpa, az ajtó felett látható, műanyag burkolatú ellenőrzőlámpa, a nap fényét kirekesztő, csukott spaletta az ablak előtt, a kis gyógyszeresszekrény a falon, a bejárattól jobbra, vele szemben a mosdókagyló a farudakból álló törülközőtartóval, a kis, négyszögletes asztalka a szemközt levő falnál, ami előtt két szék áll. A kórterem ajtaját csak résnyire nyitották ki. Talán így akarták védeni a kíváncsi szemek elől az ágyon mozdulatlanul, lehunyt szemmel fekvő lányt. Kis fehéregérke. Gondolta magában, ahogy ott állt perceken át az ágy mellett. Sápadt arcú, vékony csontú kis fehéregérke. Akárha az ő lánya lenne. Eddig még soha nem jutott ilyen lehetőség az eszébe, akárhányszor állt is már így a különböző kórtermek mindig ugyanolyan fehér vaságyai mellett. — Alszik? — kérdezte halkan. — Nem — kapta a választ azonnal. A lány egyetlen porcikája sem mozdult, a szem is csukva maradt. Csak szokatlanul nagy méretű, tel ajkú száját nyitotta szét késpengényi résre, hogy a han goknak utat adjon. — Zavarom? — Mit akar? — Beszélgetni szeretnék magával. A főorvos ú mondta, hogy most már elég erős ahhoz, hogy néhán; kérdésemre válaszoljonMintha a lány szeme sarka megrebbent volna. — Maga az? Igen, mondta a főorvos úr, hogy err sor kerül. Muszáj? — Sajnos, elkerülhetetlen. — Akkor kérdezzen. 20
