Hevesi Szemle 6. (1978)

1978 / 3. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Hrabecz József: A tudományos előrelátás és a tudatosság szerepe a politikában

néptömegek tudományosan megalapozott, tudatos és szervezett tevékenységének eredményeként jut érvényre. E feltétel nélkül a szocializmust nem lehet felépíteni. Mindez azt jelenti, hogy a tudatosság, az ezzel kapcsolatos tervszerűség törvényszerűen áthatja a társadalmi élet minden lényeges területét. Ehhez azonban ugyancsak nélkülözetetlen a vezetés és a szervezés társadalmi szerepének fejlesztése.

A szocialista társadalmat nem csupán az jellemzi, hogy kifejezi a munkásosztály, a dolgozó nép és általában a társadalmi haladás érdekeit, amely véget vet mindenfajta kizsákmányolásnak, nyomornak és élősdiségnek, hanem az is, hogy az új társadalom építése minden korábbi társadalomtól eltérően tudományosan megalapozott, elmélet által meghatározott tudatossággal és terv- szerűséggel megy végbe. Ez magában a néptömegek tevékenységében fejeződik ki. A szocializmusnak ez a sajátossága a tudományos előrelátás és a párt szervező és vezető munkája szempontjából egyaránt döntő. A szocializmus viszonyai között a néptömegek tudatos tevékenysége szerepének megértése nemcsak a nemzetközi munkásmozgalom és a szocialista világrendszer eddig megtett történelmi útja gyakorlati eredményei megértése szempontjából lényeges, amelyek egyértelműen a marxista—leninista tudományos előrelátás következtetései igazságát az osztályharcról, a szocialista forradalomról, a proletárdiktatúráról és a munkásosztály, valamint élcsapata vezető és irányító szerepe növekedéséről. A tudatosság szerepének megértése és érvényesítése a jelen és a távolabbi jövő érdekei érvényesítése szempontjából is megkülönböztetett elméleti és gyakorlati jelentőséggel bír nemzeti és nemzetközi méretekben egyaránt. Mindenekelőtt azért, mert ennek a törvényszerűségnek a felfedezése a valóságos szocializmus lényegéhez tartozik. Következésképpen korunk marxizmusának, a leninizmusnak elidegeníthetetlen része. Nem árt emlékezetünkbe idézni ebből a szempontból, hogy Marx miben látta saját alapvető társadalomtudományi felfedezéseit. Erről a következőket írja: „Ami újat én cselekedtem, az annak bizonyítása volt, 1. hogy az osztályok létezése csupán a termelés meghatározott történelmi szakaszaihoz van kötve; 2-, hogy az osztályharc szükségszerűen a proletariátus diktatúrájához vezet; hogy maga ez a diktatúra csak átmenet valamennyi osztály megszüntetéséhez és az osztály nélküli társadalomhoz.”

A proletárdiktatúra nélkülözhetetlen politikai eszközt és feltételt jelent a szocialista társadalom tudatos és tervszerű építése számára. A történelmi tapasztalatok bizonyítják, hogy elméletileg és gyakorlatilag tarthatatlanok az olyan teóriák, amelyek szerint lehetséges a kapitalizmus spontán, ösztönös átmenete a szocializmusba. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom nyitotta meg az utat az új, a szocialista társadalom építése számára. Lenin a szocialista állam első éveiben a kommunista társadalom építésének feladatát úgy fogalmazta meg, hogy: „Űj társadalmat fogunk építeni!” Az új társadalom építésében Lenin és a párt különösen nagy figyelmet fordított a szervezés és a vezetés új vonásainak, sajátszerűségeinek feltárására, amelyek új elveknek, új módszereknek alkalmazását követelték meg. Teljesen új utat kellett nyitni a szocialista társadalom vezetés- és szervezéstudománya számára. Lenin rendkívüli fontosságú feladatnak tartotta a kiváló szervezők tapasztalatainak általánosítását, a vezető- és szervezőkészség fejlesztését a párt-, az állami élet minden területén. Lenin 1920-ban a szervező munkát a munkásosztály pártja fő tartalmát alkotó tevékenységének nevezte, felhívta a

figyelmet arra, hogy „... a munkásosztály legfőbb fegyvere mind a forradalomra való felkészülés hosszú története, mind a forradalom első időszakában kétségtelenül a szervezés ...”. Forradalmunk tapasztalataiból tudjuk, hogy nem a magántulajdon uralma alatt folytatott választási kampányokban alakul ki a dolgozóknak „... az egysége, hogy csakis a földesurak, a burzsoák megdöntéséért vívott harcban válhat az ilyen egység a legfőbb erővé. S most világosan látjuk, hogy a tudatlanságtól és a tőkés elnyomástól különösen sújtott, a városi lakosságtól nemcsak nálunk, hanem minden nagy országban elmaradó szétforgácsolt parasztság óriási tömegeinek, tízmillióinak az egyesítése lehetetlen lett volna, ha a dolgozók nem fognak össze, hogy harcoljanak a kistulajdonosoknak a kapitalizmus visszaállítására irányuló kísérletei ellen, amelyek a kisparasztság esetétben szükségszernek, elkerülhetetlenek. A proletariátus szervezése nélkül az ilyesmi szociális szempontból lehetetlen volna. A proletariátus szervezése pedig annyit jelent, hogy egyesítjük a dolgozókat, akik az egész paraszti tömegből maguk mellé állítják mindazokat, akik ebben a tömegben dolgozók, tehát az óriási többséget, összefogják a munka embereit, és ezzel útját állják a tulajdonosok mindennemű összefogásának és szervezkedésének.”

A szocialista társadalmi haladásnak objektív követelménye, hogy a vezetés, a szervezés és ezekben a hozzáértés szerepe szüntelenül tökéletesedjen. Ami viszont ennek megfelelő elméleti felkészültséget, alkotó gondolkodást és a tudományos előrelátás képességeinek fejlesztését követeli meg a társadalmi élet minden láncszemében.

A szervező tevékenység mint ismeretes, a társadalmi és politikai célkitűzések megvalósításának alapvető formája. Ebből következik, hogy ezen a területen a receptek, a sablonok alkalmazása, valamint a rutin eluralkodása tűrhetetlen és megengedhetetlen. A szervező munka magasrendű társadalmi tevékenység, amelyet semmiképpen sem szabad csupán a végrehajtásra, még kevésbé ennek technikai vonatkozásaira redukálni, mert ebben az esetben a szervezés elveszíti eleven, sokoldalú, alkotó tartalmát és képtelen lesz a társadalom tudatos és tervszerű fejlesztésében funkcióját betölteni. A párt szervező tevékenysége azonban csak abban az esetben felel meg rendeltetésének, ha optimálisan képes a munkásosztály és a néptömegek érdekeit kifejezni, amelynek érvényesülése során minden lényeges társadalmi feladat és cél szükségszerűen politikai jellegre tesz szert. A szocializmusban is kitüntetett szerepe van az érdekek megvalósításáért folytatott tevékenységben a közvetlen és a közvetett érdekekből fakadó politikai munka dialektikájának. A párt- és állami munkában különösen fontos a közvetlen érdekekért folytatott politikai harc helyes, pontos összekapcsolása a távolabbi, az átfogóbb érdekek reális megvalósításával.

Mint ismeretes, a politika tudományos megalapozását Marx én Engels valósították meg. Az ő érdemük, hogy feltárták a politika és a társadalmi osztályok, illetve osztályszövetségek közötti objektív összefüggést, melynek lényege az, hogy a politika tartalmát az adott osztály vagy osztályszövetség objektív társadalmi érdekei határozzák meg. Ezek azonban mindig és mindenütt reális erőviszonyok változásában, fejlődésében, mindenekelőtt pedig osztályharcban jutnak érvényre. A politikát Lenin szerint minden esetben a konkrét történelmi helyzet és a konkrét körülmények, elsősorban az osztályerőviszonyok figyelembevétele alapján kell kidolgozni és megvalósítani. Ő szüntelenül figyelmeztetett ar43