Hevesi Szemle 6. (1978)

1978 / 3. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Hrabecz József: A tudományos előrelátás és a tudatosság szerepe a politikában

társadalom valamennyi osztálya közötti kapcsolatok ösz- szességét, tehát számba veszi ennek a társadalomnak objektív fejlettségi fokát, valamint e társadalomnak és más társadalomnak a viszonyát is. Ennek során az összes osztályokat és az összes országokat nem statikusan, hanem dinamikusan vizsgálja, vagyis nem mozdulatlan állapotukban, hanem mozgásukban (amelynek törvényei gazdasági létfeltételeiből következnek). A mozgást viszont nemcsak a múlt, hanem a jövő szempontjából is vizsgálja...”

A társadalmi változás jövő oldaláról való tudományos vizsgálata nem tagadja, hanem feltételezi a múlt tanulmányozását. Ez nélkülözhetetlenül szükséges. De ezt alá kell rendelni a munkásosztály érdekei megvalósításának. Marx és Engels ezt figyelembe véve határozták meg a kommunisták tevékenységének alapvető tartalmát. „A kommunisták a munkásosztály közvetlen céljaiért és érdekeiért küzdenek, de a jelen mozgalomban egyszersmind a mozgalom jövendőjét képviselik.” A marxizmus klasszikusai különös figyelmet fordítottak arra, hogy a kommunisták széles körű szövetséget alakítsanak ki a társadalmi haladásért küzdő osztályokkal, rétegekkel, pártokkal, de ez szerintük nem történhet a tudományos elmélet, megismerés, illetve az ezen alapuló forradalmi gyakorlat rovására. A kommunisták politikai magatartásának alapvető követelménye, hogy más haladó mozgalmakkal való közös harcban ne mondjanak le „... arról a jogukról, hogy kritikai magatartást tanúsítsanak a forradalmi hagyományokból sarjadzó szólamokkal és illúziókkal szemben.” Ez nemcsak a nemzeti, hanem a nemzetközi méretekben érvényesülő marxista politika követelménye is.

A marxizmus alapvető tanításának része az, hogy a néptömegek alkotják a történelmet, amely törvényszerű folyamat. A társadalmi törvényszerűségek felismerése és alkalmazásuk tudományos megalapozottságot és rendszeres kutatást követel meg. A társadalomtudományi vizsgálatok elméleti és módszertani alapja a marxizmus —leninizmus, melynek elsajátítása és alkotó alkalmazása folyamatos jellegű. Ezt azért kell hangsúlyoznunk, mert a társadalmi fejlődés, a gyakorlati tevékenység és ennek következtében az elmélet gazdagodása, sokoldalúbbá válása, az elmélet elsajátítása nem statikus, hanem dinamikus természetű. A marxizmus—leninizmus társadalmi elmélete nem kész tételek összessége, még kevésbé valamiféle egyetemes társadalmi recept, hanem a társadalom természettörténeti fejlődésének hű tükrözése. Éppen ez teszi lehetővé, hogy az elmélet vezérfonalat jelentsen a forradalmi gyakorlat számára. Az elméleti felkészültség természetesen nem azonos az alkotó gondolkodás képességével és hatékonyságával, de ehhez nélkülözhetetlen eszmei alapot jelent. A politikai tevékenységben mindig szem előtt kell tartanunk Lenin következő tanácsát: „Az embernek a saját fejével kell gondolkodnia, hogy minden esetben el tudjon igazodni. A pártszervezetnek és azoknak a pártvezéreknek, akik e névre méltók, jelentőtsége többek közt éppen abban van, hogy az adott osztály valamennyi dolgozó tagja hosszas, szívós, változatos, sokoldalú munkája útján megszerezzék a bonyolult politikai kérdések gyors és helyes megoldásához szükséges ismereteket, szükséges tapasztalatokat, kifejlesszék az ismereteken és a tapasztalatokon kívül szükséges politikai érzéket.”

A politikai feladatok megértésének és megvalósításának folyamata az osztályharcban, a szocializmus építésében egymástól elválaszthatatlanok. Éppen konkrét egységükben fejlődik a dolgozó tömegek, különösen pedig a munkások eszmei, politikai érzéke. Ennek az érzéknek a fejlettségi foka, pontossága és hatékonysága egyaránt függ a dolgozók elméleti-politikai tudatosságától, általános és szakmai műveltségétől, valamint szervezettségüktől és fegyelmezettségüktől, továbbá ezek fejlesztésére szolgáló reális feltételektől. A politikai vezetőknek és szervezőknek bármely területen is végzik munkájukat, nem szabad megfeledkezniük arról a tényről, hogy a tevékenységükhöz, funkciójukhoz szükséges ismereteket, tapasztalatokat, érzéket és intuíciót mindenekelőtt a dolgozók eleven, szüntelenül gazdagodó tapasztalatainak általánosítása szükséges. Ennek érdekében vezetésük és szervezésük során saját munkájuk rendszeres önellenőrzése, értékelése, valamint az új feltételek és célok reális számbavétele nélkülözhetetlen tulajdonságok a szocialista vezetésben.

A szocializmus viszonyai között a politikai munkások párt-, állami, tömegszervezeti, tömegmozgalmi funkcionáriusok, alkalmazottak. Tehát hivatásuknál, beosztásuknál fogva a dolgozók, a különböző kollektívák és az intézmények irányításával hivatásszerűen foglalkoznak. De a munkájukhoz nem elégséges csupán az általános elméleti, a módszertani, a sajátos szakmai és szervezési ismeretek elsajátítása, bár mindez nélkülözhetetlen. A legfontosabb a párt, az állam és a dolgozó tömegek közötti kapcsolatok szüntelen erősítésének készsége és képessége. Itt az a döntő, hogy a dolgozók saját érdekeiket a párt politikája alkotó megvalósításaként juttassák érvényre. Figyelembe kell venni azt a tényt, tendenciát, hogy a vezetésnek, szervezésnek, ennek következtében a politikai munkásoknak a társadalmi szerepe állandóan növekszik. De ez, lényegét tekintve a néptömegek alkotó erői kibontakozásából, sokoldalú tehetségének hatékonyabb érvényesüléséből fakad. Ez a tehetség azt is jelenti többek között, hogy egyre tömegesebben válnak a dolgozók maguk is „politikusokká”, vezetőkké és szervezőkké, nem azért elsősorban, mert „kinevezik” őket, hanem azért, mert a szocializmus építését ügyüknek tekintik, a legváltozatosabb módon alkotóan tevékenykednek és munkálkodnak érte. Ezért nem meglepő tehát, hogy társadalmi viszonyaink százezerszámra „szülnek”, nevelnek a társadalmi élet minden területén szervezőkészséget, magas fokú politikai értelemmel és érzékkel rendelkező állampolgárokat. A kommunisták minden történelmi időszakban határtalanul hittek és bíztak a munkásosztály és általában a dolgozók tömegének kimeríthetetlen alkotó erőiben, tehetségében és politikai érzékében, amely lehetővé teszi, hogy felismerjék, megértsék a párt politikáját és küzdjenek érte.

Lenin ebből a szempontból döntő szerepet tulajdonít a tőkés társadalomban kikovácsolódott munkásosztályban, az új, a szocialista társadalom megteremtésében, joggal állapítja meg, hogy „Ha a tőkések által szétforgácsolt és elnyomott dolgozók tömegéből nem emelkedett volna ki egy olyan osztály, amely tanulja a szervezést, amely maga építi ezt a nagyipart, a városi életet, az egész szocialista kultúrát és civilizációt, akkor a dolgozók élenjáró osztagai nem lettek volna képesek lerombolni a kapitalizmust, a gyakorlatban hozzáfogni az új, szocialista társadalom megszervezéséhez ...”. A szocialista társadalmi haladás a korábbi társadalmi-gazdasági alakulatokhoz hasonlóan természettörténeti folyamat, amelynek keletkezése és fejlődéstörténete objektív társadalmi törvények érvényesülését jelenti. Ezeknek a törvényeknek a felismerése és tudatos, alkotó alkalmazása a marxista—leninista párt vezetésével és irányításával valósul meg. A szocialista társadalmi fejlődés csakis a

42